HozzászólásSzerző: Kerlon » 2017. november 11., szombat 10:55
Mondjuk szeritnem biztosra vették Mbappe érkezését Perezék csak hát jöttek az arabok fifázni és megkeresték Mbappe bácsit. Ami biztos, hogy Mayoralt jövőre nem fogják itt tartani, mert az látszik, hogy mennyire kevés. Az is biztos, hogy jövőre jönni fog egy kezdő szintű csatár, na Mariano nem ez a kaliber szerintem még most se Perez szemében, mert ugye nála a hazai játékos mindig 2-vel hátrábbról indul.
Ami biztos, hogy idén simán maradhatott volna már a tavalyi mutatottak alapján is. Remekül támadta a kaput, dinamikus volt, gyors, nem ügyetlen, termetéhez képest fejjel is veszélyes volt. Amúgy örülök neki, hogy elment, mert így sokkal többet tud kihozni magából ráadásul egész jó helyre került.
A nyáron meg távozhatna Bale és Benzema is, sajnos már egyik megújulásában sem hiszek. Előbbi megsérül már abban, hogy felkel az ágyból. Utóbbi meg a Valbuena botrány óta nincs képben, nekem az látszik rajta, hogy nincs ott fejben. Nem elfelejtett focizni vagy valami, mert még mindig megtudja csinálni a szép dolgokat, de néha csak úgy elvan és látszik, hogy nincs meg az összpontosítás. Látszik rajta, hogy nem úgy érkezik a kapu elé, mint aki mindenáron gólt akar lőni (sose volt ilyen, de most valamikor nem is érkezik), nem számít a lepattanókra stb..
Jövőre csatár kell és szélső is, mert előre kellenek a friss arcok Bale, Benzmema és Mayoral helyére is.
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K