az nem határeset hanem egyértelmű les. de nem a barcának lőtték így természetesen érvényes votl a találat és a bíró 5*-ot kapott az ellenőrtől.illgner írta:Valaki látott perdöntő felvételt a második góljukról? Mert nekem egy kameraállásból úgy tűnt, hogy nagyon határeset volt. Na nem mintha most már bármi jelentősége lenne.

Spanyol bajnokság
Re: Spanyol bajnokság
-
- Hozzászólások: 2131
- Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 1:26
Re: Spanyol bajnokság
Nem lenne elegáns Zidane nyakába varrni olyasmit, amikor még nem volt döntő tényező, de az elmúlt 5 évben a "csapatnak" éppen egyszer sikerült mutatnia a fukkot a spanyol bajnokság topikban máskor meg a Barca vagy az Atma után kullogott, így egy Girona utáni szégyen valamint amellett, hogy a sokak által 2 csapatosnak tartott bajnokságot 5 évente egyszer sikerült megnyerni, hagy legyen már kicsit elégedetlen az ember, majd ha itt is bemutatnak egy BL fajta dominanciát, akkor az emberek is visszavesznek, de ez elég rég valósult meg, a madridom akkor még kósza gondolat sem volt.Aztán mindenkinek mutatta a fukkot Zidane meg a csapat. Szóval remélem ugyanaz lesz, sírtok, aztán mi nevetünk a végén, aztán bujkálnak az illetékesek
Re: Spanyol bajnokság
Valaki látott perdöntő felvételt a második góljukról? Mert nekem egy kameraállásból úgy tűnt, hogy nagyon határeset volt. Na nem mintha most már bármi jelentősége lenne.
- ikarus93
- Hozzászólások: 4315
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 19:51
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Spanyol bajnokság
Realista én jófiú voltam és tanultam a tavalyi hibámból, még mindig optimistán állok a csapathoz.Realista24 írta:Tudom tudom, korai még pesszimistáskodni de,
Behúzzák a sevilla és valencia ellen idegenben, ami azért mindig kemény dió, ráadásul felforgatott kezdővel. Mi meg úgy állunk jelenleg hogy idegenben gyakorlatilag bármilyen jöttment csapat simán megfoghat. Ezek nem véletlenül vannak így, mint ahogy az sem véletlen ahogy az utóbbi években szerepelünk a bajnokságban. Túl nagy változások kellenének ahhoz hogy végre idén behúzzuk szerintem. Klub vébé után bele sem merek gondolni mi lesz. Kíváncsi vagyok mi lesz az atma ellen következő meccsen, de nem túl biztató a dolog számomra idén sem.Mi meg egyre szarabbak vagyunk, már egy olyan hazai meccsre is, mint a mai, gyomorgörccsel kell leülnöm.Idézem magamat, ég a pofámról a bőr. kiszabott szégyen.Ronaldora meg írnék valami csúnyát, de nem akarok vitát kezdeményezni. Kb kínomban félrenéztem, mikor megláttam.Ezt a Real performanszt vagyis CR performanszt azzal tudnám azonosítani mint mikor nincs kedvem melozni így bemegyek melohelyre a semmit csinálni.Bbeno ugyanúgy bírózott mint most, és még másolhatnám napestig. De akit érdekel, tekerjen vissza pont egy évvel ezelőttre. Nagyjából olyan, mint copy c copy v-t nyomnátok a régi hszekreValaki tudja, Ronaldo játszott ma?![]()
Aztán mindenkinek mutatta a fukkot Zidane meg a csapat. Szóval remélem ugyanaz lesz, sírtok, aztán mi nevetünk a végén, aztán bujkálnak az illetékesek
"Régen szegények fociztak és a gazdagok nézték
Most a gazdagok fociznak és a szegények nézik"
Puskás Ferenc
Most a gazdagok fociznak és a szegények nézik"
Puskás Ferenc
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68373
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Spanyol bajnokság
Erről van szó...mentek olyan fogadkozások is, hogy ha címet védünk, akkor mindegy, ha nem nyerünk idén semmit, stb...mindezek június negyedikére már persze el lettek felejtveDe igazából 3 BL után nem tudok nem leszarom tablettával kezelni egy vereségetHa idén nem nyerünk, akkor kezeljük a problémákat és menjünk tovább a kijelölt úton..


Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Re: Spanyol bajnokság
Pesszimisták esetleg azért lehetünk, mert tavaly is egy megálmodott koncepciót vitt végig zidane amitől nem tért el (nagyon helyesen, és akkor látszódott is ennek a megalapozottsága a játékunkon és a formán is), idén viszont más a keret és a játék. Ha változtatni nem akar és csak koncentráció hiányra hivatkozik akkor az azért baj, mert ennél sokkal több van a háttérben. A 4-3-3 már alig felfedezhető idén, a két csatáros taktika egy szar konkrétan, leginkább ezzel a kettőssel. A forma javíthat a győzelmi arányunkon, de a végső győzelemhez ettől több kell. Kíváncsi vagyok mi van Zidane tarsolyában. Taktikailag kellene most villantani.
De igazából 3 BL után nem tudok nem leszarom tablettával kezelni egy vereséget
Ha idén nem nyerünk, akkor kezeljük a problémákat és menjünk tovább a kijelölt úton. Remélem ZZ állása semmilyen esetben nem inog meg.
De igazából 3 BL után nem tudok nem leszarom tablettával kezelni egy vereséget

- Puding
- Hozzászólások: 356
- Csatlakozott: 2013. szeptember 5., csütörtök 11:21
- Kedvenc játékosaid: Raúl, CR7
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, New England Patriots, LA. Lakers
Re: Spanyol bajnokság
Most még 1. helyre szavazok, nagyon sok van hátra. De azért van baj bőven, innen csak jobb lehet, meg a barca se lesz végig ilyen formában.
"No matter what situation we are in, we have to make the plays at critical moments to win the games." - Tom Brady
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68373
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Spanyol bajnokság
Tudom tudom, korai még pesszimistáskodni de,
Behúzzák a sevilla és valencia ellen idegenben, ami azért mindig kemény dió, ráadásul felforgatott kezdővel. Mi meg úgy állunk jelenleg hogy idegenben gyakorlatilag bármilyen jöttment csapat simán megfoghat. Ezek nem véletlenül vannak így, mint ahogy az sem véletlen ahogy az utóbbi években szerepelünk a bajnokságban. Túl nagy változások kellenének ahhoz hogy végre idén behúzzuk szerintem. Klub vébé után bele sem merek gondolni mi lesz. Kíváncsi vagyok mi lesz az atma ellen következő meccsen, de nem túl biztató a dolog számomra idén sem.
Mi meg egyre szarabbak vagyunk, már egy olyan hazai meccsre is, mint a mai, gyomorgörccsel kell leülnöm.
Idézem magamat, ég a pofámról a bőr. kiszabott szégyen.
Ronaldora meg írnék valami csúnyát, de nem akarok vitát kezdeményezni. Kb kínomban félrenéztem, mikor megláttam.
Ezt a Real performanszt vagyis CR performanszt azzal tudnám azonosítani mint mikor nincs kedvem melozni így bemegyek melohelyre a semmit csinálni.
Bbeno ugyanúgy bírózott mint most, és még másolhatnám napestig. De akit érdekel, tekerjen vissza pont egy évvel ezelőttre. Nagyjából olyan, mint copy c copy v-t nyomnátok a régi hszekreValaki tudja, Ronaldo játszott ma?

Aztán mindenkinek mutatta a fukkot Zidane meg a csapat. Szóval remélem ugyanaz lesz, sírtok, aztán mi nevetünk a végén, aztán bujkálnak az illetékesek

Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Re: Spanyol bajnokság
igaz. óriási vicc amilyen felfogásban mi a bajnokságot vesszük. pedig nem lenne nehéz megnyerni csak épp fejben mindenki máshol van zidane meg elégedett mindennel és esze ágában sincs az asztalra csapni.A bajnokság esélyese a Barcelona. Aztán mi is beesünk néhány évente.
- istimester
- rex madridistae
- Hozzászólások: 3627
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 13:22
- Kedvenc játékosaid: Iván Helguera, Raúl
- Kedvenc csapatod: DAC
- Tartózkodási hely: Felvidék
Re: Spanyol bajnokság
Én mindennél jobban egy bajnoki címvédést akartam.Realista24 írta:Kuka mindegyik, ez van. El kell fogadni. Igazolni nem fogunk. Ez az év rámegy arra, hogy megalapozzuk a nyarat. Minden megnyert kupa, csak hab lesz a tortán.
Valaki azt írta, hogy a bajnokság csak kétesélyes, vagy elmegy az egyik vagy a másik. Nos, ez nem igaz az utóbbi években. A bajnokság esélyese a Barcelona. Aztán mi is beesünk néhány évente.
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68373
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Spanyol bajnokság
Kuka mindegyik, ez van. El kell fogadni. Igazolni nem fogunk. Ez az év rámegy arra, hogy megalapozzuk a nyarat. Minden megnyert kupa, csak hab lesz a tortán.istimester írta: Ja. De néha azért mutathatnának valami váratlan extrát. Ha már pátyolgatjuk a lelküket 2009 óta.
Lassan itt a november. Ez nagyon kevés.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- Anthony
- Hozzászólások: 8705
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 8:33
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Spanyol bajnokság
A videóbíróval is lehet tévedni, ha vissza sem nézik az esetet akkor nem is fognak javítani rajta.
Nade egy Girona ellen kell verni 3-4 gólt és akkor tökmindegy. Ilyen Napolik meg Monacok és Valenciák, Tottenhamek verik a 3-4 gólokat meccsenként, a Real meg kettőt nem tud elrakni. Juventus 10 meccsen 33 gól, Real 10 meccsen 19 gól...
Nade egy Girona ellen kell verni 3-4 gólt és akkor tökmindegy. Ilyen Napolik meg Monacok és Valenciák, Tottenhamek verik a 3-4 gólokat meccsenként, a Real meg kettőt nem tud elrakni. Juventus 10 meccsen 33 gól, Real 10 meccsen 19 gól...
- istimester
- rex madridistae
- Hozzászólások: 3627
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 13:22
- Kedvenc játékosaid: Iván Helguera, Raúl
- Kedvenc csapatod: DAC
- Tartózkodási hely: Felvidék
Re: Spanyol bajnokság
Ja. De néha azért mutathatnának valami váratlan extrát. Ha már pátyolgatjuk a lelküket 2009 óta.Realista24 írta:Ja. Ma is azon múltrealistahuni írta:Ezt egyértelműen vitte a barca, itt már csak a piócás ember vagy Tebas segithet, egy esetleges barca kizárással.![]()
Kupákból még hozzuk ki amit lehet aztán vegyünk értelmes csatárt végre...![]()
Lassan itt a november. Ez nagyon kevés.
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68373
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Spanyol bajnokság
Hogy lenne már nullszalldós csak azt a tényt figyelembe véve, hogy valami két éve még csak büntetőt sem ítéltek ellenükAz elmúlt években nagyjából nullszaldósak voltak a sporik Real-Barca viszonylatban, most viszont más lett a helyzet.

Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- Torquemada
- Hozzászólások: 1418
- Csatlakozott: 2013. április 28., vasárnap 7:54
- Kedvenc játékosaid: Casemiro, Modric, Rüdiger, Asencio, Carvajal, Brahim D., Camavinga
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F., Honvéd FC
- Tartózkodási hely: Sz.Sz.B.
Re: Spanyol bajnokság
Ez az év most nem erről szól. Az elmúlt években nagyjából nullszaldósak voltak a sporik Real-Barca viszonylatban, most viszont más lett a helyzet. (Természetesen kiemelve azt is, hogy ilyen játékkal, hozzáállással és "taktikával" egyszerűen NEM ÉRDEMLÜNK bajnoki címet.)
Ha most is megvan az egyenlő feltétel, mint szerinted, akkor most várom a statisztikailag törvényszerűen bekövetkező egyensúly beállást, és gondolom, innentő kezdve a bárszá egy-két gyengébb meccsét is meg merik fordítani a játékvezetők. Vagy nem.
Ha most is megvan az egyenlő feltétel, mint szerinted, akkor most várom a statisztikailag törvényszerűen bekövetkező egyensúly beállást, és gondolom, innentő kezdve a bárszá egy-két gyengébb meccsét is meg merik fordítani a játékvezetők. Vagy nem.
""Pff, was heißt nicht selbstverständlich? Wir haben gewonnen, fertig!" (T.Kroos)
-
- Hozzászólások: 431
- Csatlakozott: 2017. április 19., szerda 12:16
- Kedvenc játékosaid: Isco, Marcelo, Pepe
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Spanyol bajnokság
Es amikor nekunk adtak meg les golt es kamu tizit mikor cr magatok osszeesett? Gondolom akkor jol jott a 3pont.Torquemada írta:Nem értem, miért hagyja a vezetés, hogy pontokat raboljanak el tőlünk, most már rendszeresen, a botrányos játékvezetéssel. Minden meccsnek van lélektana, fordulópontjai, ha ott kicsit is belenyúlnak kívülről, nagy kihatása lehet az adott mérkőzésre.
A Real is euro 100milliókat fordít egy-egy szezonra, mégis úgy néz ki, hogy rendszeresen hagyja, hogy meglopják. Akkor már kár lesz visszakapni a korrekt játékvezetést, amikor a biztos fórt már felépítik. Pereznek tenni kellene valamit, a határozatlan nyiltkozatok már nem elegendőek. Nyilván azt nem lehet, hogy nem állunk ki egy-két meccsen, tiltakozásul, mert akkor megizélik a kis szánkat és mi leszünk a rossz fiúk. De tiltakozásként meg lehetne tenni, hogy ha a potrablások tovább folynak, a csapat a kupában áll fel teljes erővel, és mondjuk a bajnokságban küld fel olyan kutyaütő fullspanyol csapatot, mint a Fuenlabrada ellen, pl. egymás után háromszor, előre bejelentve, Tejerokkal, "sztárok" nélkül, Moha kapussal, stb., aztán lesz, ami lesz. Az nagyot szólna. A BL hely úgyis meglenne a végére, több viszont a szezonban így nincs. Ráadásul a Liga ott lenne legjobban ütve, ahol fáj, mert nyilván ez a nézhetőségnek nem tenne jót, így egy-két reklám, stb. bevétel is csökkenhetne, bár ez a része nem tiszta számomra. Kicsit komolytalanná színezhetnénk a bajnokságot, és talán nem mernének ennyire csalni utána. Más eszközünk nincs. Lépni kell, mert már rendszerszinten szopatnak minket.
Re: Spanyol bajnokság
gondolom ebbol a 3bol 2szer mi adtuk le ezt az elonyt. ebben jok vagyunk.sebydani írta:Kis érdekesség
Re: Spanyol bajnokság
utolso ev hogy szetcsalhatjak a meccseket kovetkezmenyek nelkul mar minek csinaljon barmit is perez. nem segit csak meginkabb art. foleg hogy a nulla telkesitmenyunk melle enyhen vicces lenne hogy a birokat veszi elo. en persze megertenem mert hetrol hetre kapjuk a lesgolokat es csaljak a meccseket a barcanak de pereznek nem ezzel kene foglalkoznia hanem megkerdezni zidanet hogy figyi te mi a jo eletet tanitasz edzeseken mert ez semmi. nincs jatekkep. otlettelen beadasok hada. egy darab atlovesunk nincs egy feljuto csapat ellen. egyetlen vedok moge nyesett laszti. csak a beadasok. amik persze olyan rosszak hogy sirni lehet. egyszoval jovore kezdodik a fair bajnoksag. az ideinek annyi. bl+kupa meglehet de ezzel a jatekkal semmi. erthetetlen hogy egy jatekoszseni zidane hogy elegedhet meg ilyen jatekkeppel.
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68373
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Spanyol bajnokság
Meglepő, hogy a Real nincs ott a listán.sebydani írta:Kis érdekesség

Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- sebydani
- Hozzászólások: 10401
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 11:02
- Kedvenc játékosaid: Raúl, Zidane, Modric, Bellingham
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, Eagles
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Spanyol bajnokság
"A Barcelona történelme, amely az elmúlt 10 évből áll, soha nem lesz egyenlő a Real Madridéval.”- Álvaro Arbeloa
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 23 regisztrált és 0 vendég