
Szerintem egy év nem elég. Pláne Bale esetében, aki igazán kiemelkedő szezonból csak egyet tudhat a háta mögött. Addig is jó volt, de tavaly nagyot játszott, ez kétségtelen. De rajta kívül Ribéry, Robben (a szezon végén egyértelműen), Suárez (aki látta, tudja, kb akkora szezont ment, mint Bale, hátán vitte a Spursnél gyengébb Poolt... Bale tavasszal volt nagyon durva, Suárez ősszel) is, Neymar a Konföd kupán alkotott, szóval nehéz a dolog... egyből utánuk meg Falcao, RvP, Cavani, szóval messze nem egyértelmű.Minek ehhez pár év? ezt most kell megállapítani, hogy ejelenleg a legjobb-e utánuk.
Tökéletesen egyetértek.Egyébként pótolható Bale a Spurs számára. Könnyen lehet, hogy jobban is járnak az eladásával. A Spurs más célokért küzd, mint a Madrid, náluk nem feltétlenül 1-1 igazán kiemelkedő ember kell, "közepesekkel" körülvéve. Mármint ha választania kell a Spursnek, lehet jobban jár, ha nem egy kiemelkedő emberre van felépítve a szezon, aki ha lesérül vagy kiesik a formából, akkor baj van, hanem sok jóra, akik stabilan hozhatják az eredményt. Ők még a BL-re mennek elsőre, Bale szintű arcok annak a megnyeréséhez kellenek, amikor már megvan a másik 10 fasza ember is. Nekem kicsit meglepő vol, hogy viszonylag komoly arcokat is el tudtak csábítani BL nélkül is.
Sőt, összességében lehet, hogy jobb kiemelkedő klasszis nélkül egy csapat, sokkal könnyebb erős csapatmorált, egységet kialakítani. Jól igazoltak, végre nem csak Bale-re épül a támadójáték, fasza kis csapat lehet az, ha összeszokik. Persze nagyon nehéz egyszerre ennyi játékost beépíteni, de a tudás adott.
Akárki akármit mond, Rodgers jó edző. Tudatosan, fokozatosan építette fel ezt a Poolt. Jól vásárolt, kialakította a neki kellő keretet, idővel a Top4-et is megcélozhatják. Idén kétlem ezt, de náluk már az is haladás, hogy nem kell szégyenkezniük.A liverpool meg lehet, hogy összekapja magát? Leigazoltak ma is 3 egész fasza embert, a védelmük is rendben lehet Sahko-val, ha Suarez-t megtartják, Countinho folyamatosan érik, még ott lehetnek a BL helyeken is.
