Kommentáld a híreket

A Real Madrid mérkőzéseivel, átigazolásaival, aktuális edzőjével foglalkozó fórumrész.
Avatar
Babinho
Hozzászólások: 3623
Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 15:21

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Babinho » 2017. szeptember 16., szombat 11:22

Én tényleg megneztem volna itt néhány éve, de jövőre már minek? Mit várnánk tőle? A legjobb éveit már kifutotta, helyzetkihasznalasi arányon ő sem javitana, osszjatekban kevés, túl statikus. Csak Ronaldo pozícióját zavarná. Amúgy jó csatár, de nekünk több, más, jobb lehetőségünk is lenne oda.
Bale helyett kell egy sztár igazolás, idén figyelni kell a piacot, aztán Zidane majd dönt, pénz lesz. Jobbat kitalalni úgysem tudunk, mint amit a kopasz lát. Csak merjen mostmar igazolni is, be kell látni, hogy a változást elől nem tudja tovább húzni.
Cserecsatárnak pedig fiatalt kell hozni, én ligán belül is elgondolkoznék, tippem talán a sevillas Correa. Jó játékos, de ez csak erős szurkolói vélemény maximum tőlem, nem láttam annyi sevilla meccset, de akkor tetszett.
És azért gondolkodok csak cserecsatarban, mert úgy látom idén a két jomadarból Bale fog mélyebbet repülni, több kritika érkezik felé a lelátóról pl., és neki még momentuma sem nagyon lesz, ez a francianak legalább 3szor osszejon egy evben. Idén is már hívták angliaba, jövőre is meglesz az ajánlata. Karim papa pedig a kutyának sem kell, pénzt nem tudunk belőle csinálni, na meg kettejük közül ő kap új szerződést...
Ez a Werner, Dolberg, Auba kívánság sor, ami a sajtóban megjelent sem azt mutatja, hogy első számú opciót keresünk. Zidane alatt nem is fogunk.

Avatar
Berti
Hozzászólások: 3694
Csatlakozott: 2013. április 27., szombat 20:57

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Berti » 2017. szeptember 16., szombat 11:17

Én is örülnék neki és úgy hallottam hogy neki is nagyon helyre van rakva a teste, szóval bírná még 3 évig.

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 68370
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2017. szeptember 16., szombat 11:10

Lewa logikus fogás lenne, kérdés, hogy tudja-e hogy hol a helye, illetve tudná-e?
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

Avatar
dzsi91
Hozzászólások: 12661
Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: dzsi91 » 2017. szeptember 16., szombat 10:50

Nem kell mindenkit 10 évre igazolni.A bayern kezd szétcsúszni,szerintem lehetne onnan csemegézni.

Lewandowski taktikai szempontból és amúgy is hasznos lehetne 2-3 évre.Manapság azért már nem azt a korszakot írjuk ahol egy 30 feletti játékos lépni sem bír.

Jövőre sem lesz több csatár a piacon mint idén,sőt ugye Bappe kilőve.Én elhoznám 2-3 évre.Nistelrooy sem 20 évesen jött.
"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams

Avatar
Nika91127
Hozzászólások: 3641
Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 21:50
Kedvenc játékosaid: Guti, Marcelo,Valverde

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Nika91127 » 2017. szeptember 16., szombat 10:27

AS | Lewandowski szeretne jövő nyáron a Real Madridhoz csatlakozni.
Szeretne, persze. Szerintem 30 évesen már nem ő kellene ide... Ha a Dortmundból jött volna, az még okés lett volna,de most már "az a hajó elúszott"...

Avatar
nzooli93
Hozzászólások: 3082
Csatlakozott: 2017. február 23., csütörtök 12:11
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: nzooli93 » 2017. szeptember 16., szombat 10:09

Jövőre ráadásul változnak a meccsidőpontok is, ha jól tudom. Egy nap 2 időpontban lesznek meccsek. 19 és 21 órás kezdésekkel. Szóval nagyon remélem, hogy ha meg is veszi a spíler, akkor rak át máshova is meccseket ,mert eddig 4 csatornán ment a bl egyszerre, jó volna ,ha ez maradna, és akkor tényleg azt lehetne nézni a napi meccsekből tv-be ,amit mindenki akar, már aki megteheti ugye a szolgáltatójánál.

Avatar
M1Ö
Hozzászólások: 5841
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 6:36
Kedvenc játékosaid: Zidane; Modric, Isco, Ramos; Nagy Ádám; Özil, Xabi
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: M1Ö » 2017. szeptember 16., szombat 9:24

Remy írta:Mondjuk alapból úgy kéne megoldani, hogy országos lefedettség legyen, ne pedig csak külön előfizetők tudják nézni az adott csatornát. Tőlem lehet a HBO-n is vagy a Paprika TV-n, csak akkor legyen elérhető mindenki számára. Undorító, ahogy kisajátítja a KÜLFÖLDI focit egy hazai szolgálgató.
Így van, teljesen mindegy lenne, hogy ki nyomja a meccseket, mert így is-úgy is nevetséges a felvezetés, értékelés meg a taktikázás, de basszus a fél ország elesik a legjobb meccsektől. Adják oda a mezei kábel tévéseknek is a csatornát, akkor nem lenne semmi gond. Így marad az akadozó, idegen nyelvű, rosszabb képminőségű stream... Az angol bajnokság is hiányzik, heti 1 BL meccsel meg még rosszabb lesz. Sok mindent tudnék írni a hülye hörcsögfejűről, de inkább nyelek egyet. :-@
De Gea - Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo - Modric, Kroos, Verratti - Isco - Benzema, Agüero

Avatar
RealVazquez
Hozzászólások: 7089
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 17:51
Kedvenc játékosaid: CR
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: RealVazquez » 2017. szeptember 15., péntek 22:31

Nimand gyikok ezek... :(
:goat:

Avatar
dzsi91
Hozzászólások: 12661
Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: dzsi91 » 2017. szeptember 15., péntek 22:21

M4 marad a sport tv-t meg váltja a spíler.
"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams

Avatar
RealVazquez
Hozzászólások: 7089
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 17:51
Kedvenc játékosaid: CR
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: RealVazquez » 2017. szeptember 15., péntek 22:14

Realista24 írta:
VanillaSky írta:A jelek szerint a BL közvetítési jogok az eddigi sport tv helyett a spílerhez kerültek, a királyi felügyelete mellett.
Az M4 Sport a 2014-es elindulása óta kiemelten fontos feladatának tartja, hogy a magyar érdekeltségű sportesemények mellett a világ legszínvonalasabb sorozatait is elvigye az összes magyar háztartásba. Utóbbiak közé tartozik a labdarúgó Bajnokok Ligája, amelynek közvetítési jogait a következő három szezonra, vagyis egészen 2021-ig tartotta most meg a csatorna.

Az Európai Labdarúgó Szövetséggel (UEFA) kötött megállapodás értelmében valamennyi forduló, valamennyi játéknapján a közszolgálati sportadó választhat elsőként mérkőzést. Ez garantálja, hogy minden nagy rangadót – és amennyiben feljut, a magyar bajnok összes mérkőzését – a piacvezető M4 Sport közvetíti élőben, amelynek kizárólagos joga van az összes döntő, elődöntő, valamint az UEFA-szuperkupa (A BL – és az EL-győztes közötti) találkozó élő közvetítésére is.
Most akkor mi lesz? Marad a BL az M4 sporton vagy elvandorol a kaszinos csatornajahoz??? :vivo:
:goat:

Avatar
BBeno
Hozzászólások: 11970
Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 9:43

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: BBeno » 2017. szeptember 15., péntek 18:56

egyertelmu hogy a digi a legminosegibb. csak nem haverkezben van igy kicsinaljak inkabb oket sport fronton.
GARETH:coffee:


RONCI A LEGENDA


Grande Pipita Higuaín


Ronaldo: Özil zseni

VAR<3

18/19: Perez nagy éve .lol. P3/L16/SF


Götze Gareth ReusRashford KdB Hazard Sterling Lukaku Mario Pogba Sané James Jesús

Avatar
Remy
Hozzászólások: 30141
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Gotham
Kapcsolat:

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Remy » 2017. szeptember 15., péntek 18:56

Mondjuk alapból úgy kéne megoldani, hogy országos lefedettség legyen, ne pedig csak külön előfizetők tudják nézni az adott csatornát. Tőlem lehet a HBO-n is vagy a Paprika TV-n, csak akkor legyen elérhető mindenki számára. Undorító, ahogy kisajátítja a KÜLFÖLDI focit egy hazai szolgálgató.
2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.

Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!

Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick

New England Patriots

Avatar
Csabi
Hozzászólások: 10111
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 12:50
Kedvenc játékosaid: Figo, Cristiano Ronaldo, Modric
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Felvidék
Kapcsolat:

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Csabi » 2017. szeptember 15., péntek 18:53

dzsi91 írta:Egyik szarabb mint a másik,én a digin élvwztem a közvetítéseket,a sport tv-n megtűröm... de ez a spíler... az a zakkant meredtnyakú ember ijesztő a gyrosos pultjával.Nívótlan szar.Remélem egyszer jön vmi skysports szerű 4-5 csatornás óriás és felégeti mindet.
a szlovák digisportnak már 5 csatornája van. mind HD-ben. gyakorlatilag az összes nagy bajnokság ott fut: bl, angol, spanyol, francia, portugál, skót. az olaszt meg a németet nem tudom. és teljesen jó. a produkció magas minőségű. a szar sporttv meg mehet a lefolyón.

Avatar
wZoLee7
Hozzászólások: 15035
Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:36
Kedvenc csapatod: REAL MADRID
Tartózkodási hely: SK

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: wZoLee7 » 2017. szeptember 15., péntek 17:55

legtöbbször teljesen nézhetetlen a magyar közvetítések, sajnos nem csak a fociban

Avatar
dzsi91
Hozzászólások: 12661
Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: dzsi91 » 2017. szeptember 15., péntek 17:40

Egyik szarabb mint a másik,én a digin élvwztem a közvetítéseket,a sport tv-n megtűröm... de ez a spíler... az a zakkant meredtnyakú ember ijesztő a gyrosos pultjával.Nívótlan szar.Remélem egyszer jön vmi skysports szerű 4-5 csatornás óriás és felégeti mindet.
"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams

illgner
Hozzászólások: 2540
Csatlakozott: 2017. május 6., szombat 20:18

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: illgner » 2017. szeptember 15., péntek 17:25

Nem védem a spílert, de azért a sporttv-t sem kell félteni Várhidivel, Puhllal, László Csabával, Hegyivel, Bognár Gyurival, és bocs, ha valakit kifelejtettem. Ők 15 év után tartanak itt, a spíler meg alig múlt egy éves. Bár én úgy gondolom, ők csak addig lesznek, amíg nem lesz valami kurzusváltás ( a sportéletben természetesen :mrgreen: ).

Avatar
nzooli93
Hozzászólások: 3082
Csatlakozott: 2017. február 23., csütörtök 12:11
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: nzooli93 » 2017. szeptember 15., péntek 17:17

Fuuuj de szanalmas..marmint nem az hogy megveszi mas csatorna..mert eddig is ossze vissza vandorolt. De mit akarnak a spilernel komolyan? A Pl studiojuk, magazinjuk, kommentatorjaik,szakertoik mind-mind egymast muljak alul. Egyik rosszabb,mint a masik. Ezek akarjak a legrangosabb klubkuzdelmet adni?? Az m4 se valami nagy szam, na de hat a spiler...sajnalom akiknek ott kell a kedvenc csapatuk meccseit nezni hetrol hetre..komedia az a csatorna ahogy van.. Egy rtl2n jobb az el kozvetites, es ezzel sokat mondtam

Avatar
BBeno
Hozzászólások: 11970
Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 9:43

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: BBeno » 2017. szeptember 15., péntek 17:12

hat ez nevetseges. igy a sport tvnek lassan annyi. a spanyol bajnoksag az utolso amit meg neznek ott az emberek. lassan arra is raiger kozpenzbol vajna.
GARETH:coffee:


RONCI A LEGENDA


Grande Pipita Higuaín


Ronaldo: Özil zseni

VAR<3

18/19: Perez nagy éve .lol. P3/L16/SF


Götze Gareth ReusRashford KdB Hazard Sterling Lukaku Mario Pogba Sané James Jesús

VanillaSky
Hozzászólások: 2131
Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 1:26

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: VanillaSky » 2017. szeptember 15., péntek 17:07

what?
Itt minden le van írva nagyjából.

Avatar
BBeno
Hozzászólások: 11970
Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 9:43

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: BBeno » 2017. szeptember 15., péntek 17:02

VanillaSky írta:A jelek szerint a BL közvetítési jogok az eddigi sport tv helyett a spílerhez kerültek, a királyi felügyelete mellett.

what?

jovoevtol vagy mikortol? nagyon jo lesz... spilerem nincs es a prime nem hd...
GARETH:coffee:


RONCI A LEGENDA


Grande Pipita Higuaín


Ronaldo: Özil zseni

VAR<3

18/19: Perez nagy éve .lol. P3/L16/SF


Götze Gareth ReusRashford KdB Hazard Sterling Lukaku Mario Pogba Sané James Jesús


Vissza:

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: 15 regisztrált és 0 vendég