Realista24 írta:RealMadridFanatic írta:
Itt párhuzamot vonnak Neymar fater rettentő szimpatikus ténykedésével (mondjuk ebben az esetben nem érzem ezt akkora bűnnek...),
Miért?
A miért arra vonatkozik, hogy miért nem akkora bűn?
Ebben az esetben itt azt érzem (persze naiv nem vagyok), hogy a fater nem feltétlen a saját zsebét akarta megtölteni (bár nem láttam róla infókat, hogy Ő mennyit rakott el - gyanítom nem keveset), hanem igyekezett a gyereke érdekeit is szem előtt tartani - pénz, játékperc, 18 évesen a család mellett marad, nincs idegen környezet, kultúra, folyamatos játéklehetőség a VB előtt, stb.
Neymar apja meg egy suttyó, aki pofátlan, irreális pénzeket kér saját magának is minden alkalommal, mindezt full szabálytalan módon, susmusolva. Legalábbis anno Neymar Barcába igazolásakor ugye kiderült, hogy mekkora féreg módon ment az egész.
Ez egyébként szép és jó, de Pérez már a nyáron (még az elején) elmondta, hogy Mbappé nagyon jó, Zidane is figyeli régóta, és a fejében van, de még csak 18 éves, és hiába ekkora tehetség, egy ilyen Real Madridban 18 évesen nem könnyű játszani, annak pedig nincs értelme, hogy leigazolják, és padoztassák.
Persze, emlékszem is a nyilatkozatra, de mindezek ellenére nekem az inkább azt sugallta valahogy, hogy nagyon szeretné Ő Madridban látni.
Nem tudom mennyire igazak a Bale hírek és Pereznek volt-e szerepe benne, hogy maradhatott, de az Ő elboltolásával megoldható lett volna a játékpercek elosztása.
Nála az a baj, hogy ha jól rémlik még Zidane is erősen kampányolt érte, plusz Perez is galaktikus igazolásként kezeli, nem hiszem, hogy könnyen lemondanának róla (sajnos az eddigiek is ezt mutatják - remélem Cé visszatérésével padon találja magát).
James útja kinézhetne neki is.