RealMadridFanatic írta:Marca-n a Mpabbé cikk elég korrekt.
Elvileg már július vége felé jól állt az ügy, a klubok meg tudtak volna egyezni, aztán jött Apu, akinek bemondták a 7 millió nettó, amivel nem is volt baj, csak nem volt meggyőződve róla, hogy a fia elég lehetőséget kap. A rotációra hivatkozva próbálták meggyőzni, viszont elvileg Zidane is úgy volt vele, hogy valakinek távoznia kell a BBC-ből, hogy jöhessen Mbappé. A választás Bale lett volna, de a nyilatkozatok ellenére hivatalos ajánlatot nem tett a M(o)U, illetve a walesiben fel sem merült a távozás gondolata.
Aztán kivárásra játszott Perez, hogy a hátralévő hónapban meggyőzhető W.Mbappé és Zidane, hogy négyen is elférnek elöl, megfelelően elosztva a perceket, miután itt már a City is kezdett kiesni a képből, a PSG meg készült kifizetni Neymar kivásárlási árát, ezután nem számítottak rá, hogy hasonló horderejű igazolás még belefér náluk.
A következő meetingen Apu már előállt a PSG 180 milliós ajánlatával nettó 14 millás (+ bónuszok) fizuval megfűszerezve, garantált játékpercekkel az eredeti pozíciójában. Itt párhuzamot vonnak Neymar fater rettentő szimpatikus ténykedésével (mondjuk ebben az esetben nem érzem ezt akkora bűnnek...), ami Perezék tetszését nem nagyon nyerte el. Ehhez jött, hogy Balet nem lehetett eladni és nem is akart menni, illetve egy 18 éves gyereknek nem voltak hajlandóak olyan fizut adni, mint egy Ramosnak, és jóval többet, mint Kroosnak, Modricnak, Benzemának, meg igazából a keret 95 százalékának...
Még volt egy halvány remény, hogy a Monaco nem engedi el közvetlen riválishoz, de egy hét múlva megkapták Aputól az infot, hogy döntött Mbappé és csak Párizsba hajlandó menni, amit a Monaco vezetőségével is közölt.
Továbbra is bánt a dolog, a gyerekben is csalódtam, bárki bármit mond, de Perezéket egy percig nem hibáztatom, és legfőképpen még csak nem is Mbappét vagy az apját küldeném melegebb éghajlatra, mert több szempontból is érthető a döntésük. A PSG-t és hasonló visszataszító pénzmosodákat viszont jó lenne lekorlátozni, most nem is feltétlen azért, mert itt nekünk, korábban a Barcának tettek keresztbe, hanem azért, mert ezzel a mentalitással tönkreteszik az európai focit előbb-utóbb, ha nem most, akkor 10-20 év múlva. Ilyen tőkével egy tradicionális, nem "magánkézben" lévő klub hosszú távon nem tud versenyezni, előbb-utóbb meg nekik is leesik 1-2 BL, ehhez a reálisnál (persze mi a reális, de ezt most hagyjuk...) 3-4-szer nagyobb fizukkal meg simán magukhoz tudják csábítani a mindenkori elit játékosok nagy részét. Mondom, ez hosszú távra lehet igaz. Egyelőre egy kicsit sem tartok tőlük, sőt nagyon remélem, hogy összekerülünk és agyonverjük őket, bírói tolás nélkül.
Ez egyébként szép és jó, de Pérez már a nyáron (még az elején) elmondta, hogy Mbappé nagyon jó, Zidane is figyeli régóta, és a fejében van, de még csak 18 éves, és hiába ekkora tehetség, egy ilyen Real Madridban 18 évesen nem könnyű játszani, annak pedig nincs értelme, hogy leigazolják, és padoztassák.