HozzászólásSzerző: RealMadridFanatic » 2017. július 30., vasárnap 16:06
Miért kellene bármiért is hisztizni? Lehet én láttam rosszul, vagy nagyon elfogult vagyok, de igazi téttel bíró meccsen szerintem megfognánk ezt a Barcát egy fullos kezdővel. Nem azt mondom, hogy sokkal jobbnak érzem a csapatot, de ideges nem leszek a Szuperkupa meccsek kapcsán.
Ráadásul azt láttam, hogy apró taktikai elemeket gyakoroltunk, hol agyig feltolva a védekezést, hol átadva a területet, a középpályások mozgása sem volt konstans, ott is voltak apróbb változtatások. Végig azt éreztem, hogy az éles meccsekre próbálgatunk és az eredmény másodlagos.
Ami valóban kétséges, az Bale szerepe a szezonban, eddig ez édeskevés, pedig a támadó páros egyik tagjaként való szerepeltetésében látom szinte az egyetlen lehetőséget, hogy hasznukra legyen, de eddig nem igazolja az elvárásaimat.
Arra mindenképpen jó volt ez a túra, hogy egyértelműen rávilágítson, hogy előre kell Mbappé, már idén, nincs mese. Benzema konstans nem megbízható, bár szerintem a nagy meccseken Ő tudja hozni a pluszt többnyire, Bale itt nem lesz vezér érzésem szerint hosszabb távon, Cé meg ki tudja milyen állapotban lesz, de ha bombaformában is tér vissza, egyre többet kell pihentetni.
Amúgy is kellenek az éhes fiatalok, mert nagyon benne van a csapatban, hogy jól lakott, helyenként kis felgmázást is éreztem, bár ez többnyire Ramos volt, aki most lépett pályára először.
Az új védők eddig biztatóak, Vallejoban sok van, Theo meg a szerepére alkalmas, borzasztó lendületes és jó értelemben vett agresszióban sem szenved hiányt.
Llorente nekem nem túl meggyőző, bár az ennyiből is látszik, hogy jól lát a pályán, de szerintem nem tud Ő Casemiro alternatívája lenni, más stílus, inkább egy nagyon lebutított Alonsonak tűnik.
Ceballos viszont jó lesz, képzett játékos, nagyszerű mentalitással.
Kovacic meg igazolja, hogy miért szeretem annyira, tegnap az egyik legjobb teljesítményt hozta a góltól függetlenül is. Voltak nagy mentései is, pont annyit vállalt, amennyit kellett, vele szerintem foglalkoztak külön is, hogy a döntéshozatalban előre lépjen, nála ez is lenne a legfontosabb. Az alapok kimagaslóak egyébként.
Összességében nem tartok a szezontól, Zidane a mentális részét is tudja kezelni, földön fogja tartani a játékosokat, előre viszont létszükség a frissítés, akár vezér(?)áldozattal is. Nagyon adná magát a Bale - Mbappé csere.
„Ő volt a tökéletes játékos, megvolt benne az erő, a sebesség, a technika, és a gyorsaság. Döbbenetes játékos volt, mintha egy laborban hozták volna létre." (Gianluigi Buffon Ronaldoról)