Bocsánat a duplázásért, de mivel unatkozom a melóban, illetve picit felidegesített ez a reakció, így szükségességét érzem annak, hogy bemutassam az álláspontom.
Aki nem ismerné a Doctor Who-t, annak spoiler mentesen annyit írhatok, hogy ez a legrégebb óta futó sci-fi sorozat, amelynek központi karaktere a Doctor. Mivel a sorozat 50+ éve fut (volt egy kisebb megszakítás) logikus, hogy nem ugyanaz a színész játsza a karaktert jelenleg, mint aki tette ezt 50 éve. Ezt a színészbeli fluktuációt a sorozatban úgy oldották meg, hogy a Doctor regenerálódik, és új testet ölt fel, új jellemvonásokkal, új színésszel. Ezt azért teheti meg, mert ő egy humanoid lény, azonban nem ember, hanem úgy nevezett time lord, amelyek kivétel nélkül képesek erre a regenerációra. A time lordok
bármilyen testbe regenerálódhatnak, amely humanoid. A biológia jelenlegi állása szerint a férfiak mellett vannak női egyedek is, így a bármilyen bizony őket is jelenti. Statisztikailag még így is elég jó a helyzet, hogy csak a 14. regenerálódásnál kell az alfahímeknek elszenvedni azt, hogy nő is lehet a Doctor.
"Ennyi erőből James Bond is lehetne nő.

"
Tudomásom szerint a James Bond filmeknek a vázát Ian Fleming művei adják. James Bond először 1953-ban, a Casino Royale nevezetű novellában jelent meg, amelyben Fleming elég egyértelműen leírja a karakter legfontosabb vonásait:
Commander James Bond was an agent of the British Secret Service. He was a handsome man with blue eyes and dark hair.
Ami viszont tégyleg közös a DW-ben és a JB filmekben, az az, hogy mindkettő évtizedek óta "műsoron" van, így mindkettőnél szükséges a színészcsere. A különbség csupán annyi, hogy a DW egy sci-fi sorozat, amelynek alapját nem képezi semmiféle könyv, a JB filmek pedig akció krimik, amelynek az alapján Ian Fleming képezi. Emiatt a JB sose fog eltérni a férfi karaktertől, míg a DW simán megteheti ezt, hiszen ez is az univerzumuk része.
A lényeg, hogy továbbra sem értem, hogy miért kell azon röhögni, hogy nő lesz az új doktor (ráadásul amúgy egy kurva jó színésznő fogja alakítani). Amíg hozza azt, amitől a Doctor Doctor, és hozzáad valami érdekes pluszt a képhez, addig felőlem lehet akár egy kentaúr is.
Várom az ellenérveket.