Nagy vétel lehet. A Unitednek már jó ideje szüksége van egy Fellaini típusú, képességű KPralegendary írta:Az angol pletykalapok szerint közben a United megegyezett Fellainiről, aki 20 millió fontba fog fájni.

Premier League
Re: Premier League
Re: Premier League
Az angol pletykalapok szerint közben a United megegyezett Fellainiről, aki 20 millió fontba fog fájni. Állítólag Baines is jönne, ezt közölte az Evertonnal is.
Mindenesetre az tény, hogy az eddigi heves cáfolatok után Martinez ma már nem jelentette ki, hogy maradnak a játékosok, egyszerűen nem akarta kommentálni a helyzetet.
Lamela érdekes, én jó játékosnak tartom, de szerintem a PL-be nem fog illeni. Maga a játékstílusa elegáns, nem erőszakos, habár remekül cselez (a cselei 50%-ban bejöttek tavaly, pl Reus hasonló mutatója 32%), fizikálisan mégse ideális, szerintem egyszerűen a játékstílusa nem a PL-be való. Inverted wingerként (tükörszélső) érdekes lesz a helye is.
Eriksen ellenben nagy vétel lehet, de ő szerintem szinte bárhol megállná a helyét. Nagy vétel lehet, őt nálunk is szívesen láttam volna.
Jó szezon lehet ez, na.

Úgy néz ki Eriksen is a Spursé lesz. Frank de Boer lenyilatkozta, hogy meglepetés lenne, ha nem igazolna hozzájuk
-
- Hozzászólások: 2016
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:14
- Kedvenc játékosaid: Gera, Lipcsei, Ronaldo, Zidane, Henry
- Kedvenc csapatod: FTC, Real Madrid
Re: Premier League
It's Champions League Draw day today, or as sp?rs fans like to call it, Thursday.

Flamini meg jó lesz cserének, szerintem ezzel le is zárták az átigazolásokat!

- GT37
- Hozzászólások: 4455
- Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 16:28
- Kedvenc csapatod: Barça, Spurs
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Premier League
"Yes, Levy was here and Eriksen has been given permission to speak to Tottenham," Ajax director of football Marc Overmars told De Telegraaf.
Nagyon örülnék neki, Vertonghen régi ajaxos haverként segíthetne neki a beilleszkedésben is.
http://www.youtube.com/watch?v=f7wzuLZjaL0
http://www.youtube.com/watch?v=jwZHQxa0Hck
Pure talent.
Nagyon örülnék neki, Vertonghen régi ajaxos haverként segíthetne neki a beilleszkedésben is.

A Besiktas vitte volna a nyár elején, aztán valamiért megszakadtak a tárgyalások, mostanában nem nagyon írtak semmit róla, de nem hiszem, hogy harmadik számú csatárnak (Robbie és JD mögött) maradni fog.torjack írta:Van érdemben kérője?
De, de.Casso írta:Ez nem az a srác aki 2-3 éve valamelyik ifjúsági tornán végig alázott mindenkit?

http://www.youtube.com/watch?v=f7wzuLZjaL0
http://www.youtube.com/watch?v=jwZHQxa0Hck
Pure talent.
Re: Premier League
most nézem Flamini visszament az Arsenalba.
ezekszerint tényleg lett Wengernek egy bombaigazolása
idén is tartotta a szavát.
ezekszerint tényleg lett Wengernek egy bombaigazolása

- Anis
- Hozzászólások: 1843
- Csatlakozott: 2013. július 30., kedd 10:48
- Kedvenc játékosaid: Drogba, Essien, CR, Di Maria
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, Chelsea, Inter
Re: Premier League
Vlad Chiriches (Steaua Bucarest) ----> Tottenham
végre ez is hivatalos. remélem beválik a védelemben Vertonghen mellett.
- Demichelis meg lehet a Cityben folytatja... holott most ment az Atleticoba (forrás: Cadena COPE radio station)
- Newcastle-t továbbra is érdekli Gomis (Lyon). Vagy ő vagy Ba szerintem jöhet még a nyáron.
- Anelka döntése még úgy tűnik nem végleges, a napokban derülhet ki mi lesz vele
- West Brom vinné a Marseille két játékosát: Jordan Ayew & Morgan Amalfitano.
- Joey Barton is távozhat a QPR-tól, lehet a Crytal Palaceba megy
- Eriksen lehet a következő a Tottenham számára.
- Oussama Assaidi (Liverpool) ----> Stoke City kölcsönbe

FERRARI - MSchumi - Alonso - Kimi - Federer - Kobe - LeBron
London is BLUE
GO BLUES, HALA MOU!
London is BLUE
GO BLUES, HALA MOU!
Re: Premier League
De az! Amúgy durva, hogy már így is lecsengetett 82 millió eurót a Spurs. Állni fogjuk a jövőévi keretük 1/5-ét.Casso írta:Ez nem az a srác aki 2-3 éve valamelyik ifjúsági tornán végig alázott mindenkit?GT37 írta: Ettől függetlenül Adebayor szerintem távozni fog, a Soldado-Defoe duóval ki lehet húzni egy idényt, pláne, hogy az ifiben ott van a Coulibaly gyerek is.

"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
- torjack
- Hozzászólások: 3428
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 23:48
- Kedvenc játékosaid: R9, Zizou, Raúl, RC, San Iker, Redondo, Hierro, Xabi, Ramos, CR7
- Kedvenc csapatod: RMCF, Fradi,Nationalelf
Re: Premier League
Van érdemben kérője?Ahogy Kerlon is írta, Lamelát a támadó középpályára vettük. Ettől függetlenül Adebayor szerintem távozni fog, a Soldado-Defoe duóval ki lehet húzni egy idényt, pláne, hogy az ifiben ott van a Coulibaly gyerek is.
15 millió körül elvileg hozható lenne, nyomuljunk rá gyorsan
Gondolom, Bale bejelentése ezért is húzódik a Spurs részéről...Ha úgy mennek az Ajaxhoz, hogy a legjobbjuk dobbantott, ugyanakkor befigyel a kasszába közel 100 milla, akkor a hollandok sem lesznek restek egy szép nagy összeget kérni.
Re: Premier League
Ez nem az a srác aki 2-3 éve valamelyik ifjúsági tornán végig alázott mindenkit?GT37 írta: Ettől függetlenül Adebayor szerintem távozni fog, a Soldado-Defoe duóval ki lehet húzni egy idényt, pláne, hogy az ifiben ott van a Coulibaly gyerek is.
- GT37
- Hozzászólások: 4455
- Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 16:28
- Kedvenc csapatod: Barça, Spurs
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Premier League
Ahogy Kerlon is írta, Lamelát a támadó középpályára vettük. Ettől függetlenül Adebayor szerintem távozni fog, a Soldado-Defoe duóval ki lehet húzni egy idényt, pláne, hogy az ifiben ott van a Coulibaly gyerek is.Anis írta:GT37
Lamela jött, Soldado jött. Van még Adebayor és Defoe. Elmegy az utóbbi kettőből az egyik?
Mert ez a négyes darabra sok lenne 1-2 posztra.
A brazil Gomes kapus marad harmadiknak vagy elmegy valahova játszani (bár most épp sérült)?
15 millió körül elvileg hozható lenne, nyomuljunk rá gyorsan.mohaola írta:Úgy fest a dolog, hogy Lamela leigazolása után a következő célpont a Tottenham-nek nem más mint az Ajax futballistája Christian Eriksen, ugyanis a holland csapat engedélyt adott az angoloknak, hogy tárgyaljanak a játékossal. Sky Sports

-
- Hozzászólások: 9085
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 20:45
- Kedvenc játékosaid: Sergio
- Kedvenc csapatod: Még is KI lehetne? Hagyjuk már a divatokat. A legnagyobb: REAL MADRID.
Re: Premier League
Szerintem azért mert végig bíztak, hogy megtudják tartani bale-t. A helyzet szépen nehezedett,és lassan rájöttek,hogy bale megy. Most pótolni akarják gyorsba,de azt hagyjuk,nincs olyan játékos aki pótolná,ezt levy is tudja.
Ha a fogalmatlan osztja az észt akkor nagy a baj.....úgyhogy nagy a baj.
Re: Premier League
Nem értem, hogy miért az utolsó pillanatban akarnak igazolni.. eddig mi amohaola írta:Úgy fest a dolog, hogy Lamela leigazolása után a következő célpont a Tottenham-nek nem más mint az Ajax futballistája Christian Eriksen, ugyanis a holland csapat engedélyt adott az angoloknak, hogy tárgyaljanak a játékossal. Sky Sports

-
- Hozzászólások: 232
- Csatlakozott: 2013. május 2., csütörtök 8:39
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Premier League
Úgy fest a dolog, hogy Lamela leigazolása után a következő célpont a Tottenham-nek nem más mint az Ajax futballistája Christian Eriksen, ugyanis a holland csapat engedélyt adott az angoloknak, hogy tárgyaljanak a játékossal. Sky Sports
Fehér szív fehér lélek, madridista leszek amíg élek.
Re: Premier League
Lamela tkp, többnyire a jobb oldalon, de középen is jól nyomja... Ő nem csatár.
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
- Anis
- Hozzászólások: 1843
- Csatlakozott: 2013. július 30., kedd 10:48
- Kedvenc játékosaid: Drogba, Essien, CR, Di Maria
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, Chelsea, Inter
Re: Premier League
GT37
Lamela jött, Soldado jött. Van még Adebayor és Defoe. Elmegy az utóbbi kettőből az egyik?
Mert ez a négyes darabra sok lenne 1-2 posztra.
A brazil Gomes kapus marad harmadiknak vagy elmegy valahova játszani (bár most épp sérült)?
Lamela jött, Soldado jött. Van még Adebayor és Defoe. Elmegy az utóbbi kettőből az egyik?
Mert ez a négyes darabra sok lenne 1-2 posztra.
A brazil Gomes kapus marad harmadiknak vagy elmegy valahova játszani (bár most épp sérült)?
FERRARI - MSchumi - Alonso - Kimi - Federer - Kobe - LeBron
London is BLUE
GO BLUES, HALA MOU!
London is BLUE
GO BLUES, HALA MOU!
Re: Premier League
Ljajiccal pótolják azt is bejelentették. Lamelara kíváncsi vagyok, hogy mit tud majd nyújtani a PL-ben, mert a Rómában igazán jól focizott. Gondolom átmegy az orvosin és robban a világszenzáció is.

"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
Re: Premier League
Lamela átigazolását a Roma bejelentette
- dragostej
- Hozzászólások: 34
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 17:03
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Premier League
Legfrissebb hírek szerint, ma este repül Londonba, ahol holnap esik át az orvosin.GT37 írta:Lameláról azóta nincs hír, de én már szinte biztos vagyok benne, hogy jönni fog. A Roma Adam Ljajiccsal fogja pótolni valószínűleg.
- Anis
- Hozzászólások: 1843
- Csatlakozott: 2013. július 30., kedd 10:48
- Kedvenc játékosaid: Drogba, Essien, CR, Di Maria
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, Chelsea, Inter
Re: Premier League
hidd el, hogy Mata maradni fog. 10000%. Mata-Hazard-Willian hármas lesz a kezdő. Oscar csere. Moses elmegy. Schürrle csatárt is tud, és kb akárhol. De Bruyne meg szintén univerzális, eljátszik kb bárhol a középpályán. Továbbá Ba valószínű elmegy a hírek szerint lehet vissza Newcastle-be.GT37 írta:Mata meg szerintem tényleg menni fog, pláne, hogy a Chelsea most Atsura hajt a Portóból. Jöhetne hozzánk.
FERRARI - MSchumi - Alonso - Kimi - Federer - Kobe - LeBron
London is BLUE
GO BLUES, HALA MOU!
London is BLUE
GO BLUES, HALA MOU!
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 15 regisztrált és 0 vendég