Kb. 2 hónapja biztos Bale érkezése, csak azóta nincs hivatalos bejelentés. A szezon elkezdődött, és én is támogatnám már a hivatalos infót.
Az
El Economista szerint Levy tegnap délelőtt Madridban járt és hivatalosan is aláírták Perezzel a dokumentumokat, majd a Tottenham elnöke magángépén visszatért Londonba megnézni csapata Swansea elleni fellépését.
Véleményem szerint hivatalos bejelentés csak a mai meccs követően kerül/kerülhet sor, ha tippelnék akkor szerdára tenném a voksom
Szerintem is, én holnapra tippelek; bemutatás meg szerdán.
Az AS szerint Özil úgy készül a Granada elleni mérkőzésre, hogy erősen gondolkodik a Manchester United hívásán. Mint arról korábban beszámoltunk, a német játékos évi 7 millió eurós fizetést szeretne, az erre vonatkozó igényét a játékos édesapja tavaly be is adta, azonban elutasító választ kaptak. Az angol klub 45 millió euró körüli összeget fizetne a középpályásért.
-->
Özil távozására az idén nem látok esélyt, azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy csak azért vannak a MU-val kapcsolatos hírek, hogy így gyakoroljon nyomást a Madridi vezetőkre az ügynöke, emiatt több fizetést harcolhat ki ügyfelének.
Nagyon adom (valahogy csak nem érkezik az a bomba ajánlat, szemben ugye a hírek szerint Di Maríaval).
Az AS szerint a Ancelotti úgy döntött, hogy mégis szüksége van egy másik csatárra Benzema mellé, ezért a vezetőség újra megpróbálja leigazolni Suarezt. Angol lapok számoltak be arról az elmúlt hét során, hogy Wenger szerint azért nem sikerült leigazolniuk az uruguayi támadót, mert ő már egy másik klub mellett döntött. Spekulációk szerint ez a klub a Real Madrid
Nem kis csattanó lenne a végére! :Đ

De egy téli bizniszre az idő rövidsége miatt én a magam részéről nagyobb esélyt látnék.