Értékeld a legutóbbi meccset
-
- Hozzászólások: 9085
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 20:45
- Kedvenc játékosaid: Sergio
- Kedvenc csapatod: Még is KI lehetne? Hagyjuk már a divatokat. A legnagyobb: REAL MADRID.
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Pár gondolat:
Szépen gyorsan fejlődött fel a Napoli, szép konstruktív kihozatalai voltak, már amikor a real nem csapott oda és szedte el tőlük, az elején mi nagyon gyorsan járattuk a labdát ezt idén nem is láttam tőlünk, ez nagyon nem feküdt az olaszoknak nem is találták a ritmust sokáig, a góljuk ami lényegében a semmiből jött kicsit megváltoztatta a játékot, mi is visszafogottabbak lettünk, óvatosabbak, a kapusunk azért benne volt, de a védők sem tudom miért hagytak neki ott középen ekkora szabad rést, hogy tudjon lőni, azért azt hogy erre nem számítottunk azt nem eszem meg, ramos és carvaj méterekről nézte a tagot hogy fordul rá és lő el.
A napoli korszerűen focizott, szépen váltották egymást, gyorsan játszottak, a labdakezelésük is több volt mint olaszos, jól képzettek, de azért a real más szint, ezt láttuk, a két csapat között korrekten nézve 4 gól különbség minimum volt tegnap és nem azért mert ennyire szar az olasz banda hanem mert végre(idén először ) játszott a real is azt amit tud. Modric és ronaldo brutál jók jók voltak, a mezőny legjobbjai, a cseréinket sokszor nem igazán értem, sem az idejüket, sem azt aki akit vált, de hát ez van.
Tegnap hozta magát a real, ezt szeretném látni rendszeresen.
A tippelésnél sima továbbjutást tippeltem, mivel jobbak vagyunk ennyivel, remélem nem lesz gond a visszavágón, de úgy gondolom mi szerzünk ott gólt, egy 1:1 reális lehet.
Hala madrid!!

Ha a fogalmatlan osztja az észt akkor nagy a baj.....úgyhogy nagy a baj.
- ziro4vr
- Hozzászólások: 25357
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Ja, szerintem is ez van. De ezaz, akkor az alient miért nem hoztuk nyáron?dzsi91 írta:Zidane testközelből átélte és szenvedte a Makelele ügyet.Valószínűleg egész edzői pálya futása során nyomatni fog egy ilyen kemény vkp-t.Rz lesz a heppje. Mondjuk nincs is ezzel baj, csak akkor mérnem verte egész nyáron Perez fejét Hogy hozza el neki kántét.
Olyan fasza rotációt lehetne ott csinálni, erre a brazil be van betonozva.
És megjegyzem, Modric egyre erősebben öregszik, ha Kovácsot a padhoz ragasztjuk, akkor abból baj lesz.
Nem illik.
- bbelthazor
- Hozzászólások: 84
- Csatlakozott: 2016. október 2., vasárnap 22:13
- Kedvenc játékosaid: Roberto Carlos, Modric, Kroos, Bale, Casemiro,
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Ha jól tudom visszavágón visszatér Bale ugyi? Ábrándozok egy kicsit, de Karim és CR ugyanezt a formát hozva lépnek pályára és mellette Bale se lesz gyenge, szép eredmény sülhet ki a javunkra a meccs végére.
- dzsi91
- Hozzászólások: 12661
- Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Zidane testközelből átélte és szenvedte a Makelele ügyet.Valószínűleg egész edzői pálya futása során nyomatni fog egy ilyen kemény vkp-t.Rz lesz a heppje
. Mondjuk nincs is ezzel baj, csak akkor mérnem verte egész nyáron Perez fejét Hogy hozza el neki kántét.

"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams
-
- Hozzászólások: 4697
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 22:43
- Kedvenc játékosaid: Alba, Busi, Alves... ja nem
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Sztem pont hogy Modric-ot kellene pihentetni szerintem.TheBull6 írta:Meccs után kiváncsiságból megnéztem, hogy Case visszatérése óta, mennyit játszott. Bárcsak ne tettem volna.![]()
Összevetettem Kovával, meg Iscoval, meg megnéztem azt is, hogy ki hány percet ült a padon.
A "lelátón ülést" nem számoltam hozzá, mert utóbbiak volt, hogy kihagytak 1-2 hetet sérülés miatt:
Pályán töltött idő: Casemiro 1313 perc, Kovacic 347 perc, Isco 497 perc.
Padon töltött idő: Casemiro 66 perc, Kovacic 640 perc, Isco 462 perc.
Azt már nem is mondom, hogy Isco 4 meccset ült végig a padon, ha Kova múltkori 2 percre bedoblak cseréjét nem nézzük, akkor ő szintén 4-et.
Valamint Isco (december 3. óta) egy meccset se játszott végig, Kova pedig csak egyet. Case pedig 13-at, amiből az egyik 120 perces volt (Klub VB döntő).
Egyszerűen érthetetlen a számomra, hogy miért nem lehet ezt a három embert jobban pörgetni, főleg hogy az esetek többségében szerintem simán elviselné a csapat Case hiányát. Hétvégén se játszatnám, ne hogy már egy otthoni bajnokin nem bírunk el az Espanyollal nélküle.
(Isco, Kova, Modriccal állnék ki, hiába pihent sokat Toni, ő játékban van, Modricnak kell a perc, de egy 60. perc körül simán dobnám a helyére Kroost, a két kicsi meg tolja végig, hétközben úgysem játszanak a Valencia ellen.![]()
)
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Meccs után kiváncsiságból megnéztem, hogy Case visszatérése óta, mennyit játszott. Bárcsak ne tettem volna.
Összevetettem Kovával, meg Iscoval, meg megnéztem azt is, hogy ki hány percet ült a padon.
A "lelátón ülést" nem számoltam hozzá, mert utóbbiak volt, hogy kihagytak 1-2 hetet sérülés miatt:
Pályán töltött idő: Casemiro 1313 perc, Kovacic 347 perc, Isco 497 perc.
Padon töltött idő: Casemiro 66 perc, Kovacic 640 perc, Isco 462 perc.
Azt már nem is mondom, hogy Isco 4 meccset ült végig a padon, ha Kova múltkori 2 percre bedoblak cseréjét nem nézzük, akkor ő szintén 4-et.
Valamint Isco (december 3. óta) egy meccset se játszott végig, Kova pedig csak egyet. Case pedig 13-at, amiből az egyik 120 perces volt (Klub VB döntő).
Egyszerűen érthetetlen a számomra, hogy miért nem lehet ezt a három embert jobban pörgetni, főleg hogy az esetek többségében szerintem simán elviselné a csapat Case hiányát. Hétvégén se játszatnám, ne hogy már egy otthoni bajnokin nem bírunk el az Espanyollal nélküle.
(Isco, Kova, Modriccal állnék ki, hiába pihent sokat Toni, ő játékban van, Modricnak kell a perc, de egy 60. perc körül simán dobnám a helyére Kroost, a két kicsi meg tolja végig, hétközben úgysem játszanak a Valencia ellen.
)

Összevetettem Kovával, meg Iscoval, meg megnéztem azt is, hogy ki hány percet ült a padon.
A "lelátón ülést" nem számoltam hozzá, mert utóbbiak volt, hogy kihagytak 1-2 hetet sérülés miatt:
Pályán töltött idő: Casemiro 1313 perc, Kovacic 347 perc, Isco 497 perc.
Padon töltött idő: Casemiro 66 perc, Kovacic 640 perc, Isco 462 perc.
Azt már nem is mondom, hogy Isco 4 meccset ült végig a padon, ha Kova múltkori 2 percre bedoblak cseréjét nem nézzük, akkor ő szintén 4-et.
Valamint Isco (december 3. óta) egy meccset se játszott végig, Kova pedig csak egyet. Case pedig 13-at, amiből az egyik 120 perces volt (Klub VB döntő).
Egyszerűen érthetetlen a számomra, hogy miért nem lehet ezt a három embert jobban pörgetni, főleg hogy az esetek többségében szerintem simán elviselné a csapat Case hiányát. Hétvégén se játszatnám, ne hogy már egy otthoni bajnokin nem bírunk el az Espanyollal nélküle.
(Isco, Kova, Modriccal állnék ki, hiába pihent sokat Toni, ő játékban van, Modricnak kell a perc, de egy 60. perc körül simán dobnám a helyére Kroost, a két kicsi meg tolja végig, hétközben úgysem játszanak a Valencia ellen.

- dzsi91
- Hozzászólások: 12661
- Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Ahogy írjátok,nincs ez még lefutva.De az eredmény bírtató.A napoli viszont otthon nem lesz így megilletődve,remélem emlékeznek még a srácok dortmundra,Wolfsburgra...
Most,hogy a bl-ben pihi van a bajnokságra nagyon rá kell feküdni.Valencia-Villarealtól minimum 4 pontot elhozni mert a barca miután kinyalogatta sebeit valszeg szezon végére nagy menetelésbe kezdenek és rengeteget fog számítani,hogy nekik nem lesz bl.
Inenn bekell húzni a ligát, függetlenül a barcától, és jó lenne ha a negyeddöntőkre(már ha ott leszünk) meglenne a kényelmes 4 pont előny -1 meccsel.
Most,hogy a bl-ben pihi van a bajnokságra nagyon rá kell feküdni.Valencia-Villarealtól minimum 4 pontot elhozni mert a barca miután kinyalogatta sebeit valszeg szezon végére nagy menetelésbe kezdenek és rengeteget fog számítani,hogy nekik nem lesz bl.
Inenn bekell húzni a ligát, függetlenül a barcától, és jó lenne ha a negyeddöntőkre(már ha ott leszünk) meglenne a kényelmes 4 pont előny -1 meccsel.
"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68365
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Meg kell őket lepni. Mert ha 1-0 lenne az elején akkor ráérősen játszhatnak. Mert egy késői gól es 2-0. Aztán ki is estünk.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

- Hozzászólások: 1960
- Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 10:12
- Kedvenc játékosaid: Raúl, Casillas, Falcaó
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Vszeg az elejét megfogják tolni. Remélem Zidane nem akarja majd újra feltalálni a spanyol viaszt, és vmi szuper 5-3-2 vel nekiállni a meccsnek.
Remélhetőleg lesz Bala, bár én annyira sokat nem várok tőle. több hónapos kihagyás után. Bízom benne, h ugyanaz a felállás lesz, mint tegnap, csak James-Bale csere, mondjuk szerintem nem volt rossz james tegnap, sőt, okosan megoldotta amit kellett, bár érződik rajta is a meccshiány, vszeg Zidane labdatartás miatt is nevezte a kezdőbe. Viszont a visszavágón menni kell majd a Napolinak, így területek nyilhatnak meg, amit egy gyors játékos ki tud használni, erre lesz tökéletes Bale.
Remélhetőleg lesz Bala, bár én annyira sokat nem várok tőle. több hónapos kihagyás után. Bízom benne, h ugyanaz a felállás lesz, mint tegnap, csak James-Bale csere, mondjuk szerintem nem volt rossz james tegnap, sőt, okosan megoldotta amit kellett, bár érződik rajta is a meccshiány, vszeg Zidane labdatartás miatt is nevezte a kezdőbe. Viszont a visszavágón menni kell majd a Napolinak, így területek nyilhatnak meg, amit egy gyors játékos ki tud használni, erre lesz tökéletes Bale.
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68365
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
30 perc utan 0-2 lesz.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- morientes
- Hozzászólások: 10633
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 13:47
- Kedvenc játékosaid: Raul,Diego Maradona
- Kedvenc csapatod: Há' a rejálmadrid b+ :)
- Tartózkodási hely: mikorhol
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elkezdenek majd presszingelni, be akarnak majd szorítani... Okosan kell a kpn játszani, úgy hogy ki lehessen gurigázni őket, hadd üldözzék csak a labdát, szóval Case helyett Kova kellene a két csaszi mellé.
LEGIO PATRIA NOSTRA

http://m.youtube.com/watch?v=Hiyc2JB9v6U
Ha nem látod magadban a győztest,nem is lehetsz az...

- reeed_ati
- Hozzászólások: 3259
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:23
- Kedvenc játékosaid: Zinedine Zidane
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Na igen, de akkor még sebezhetőbbek lesznek hátul, sőt így is lesz valószínűleg, mert ugye ők vannak hátrányban. Most is rengeteg lehetőséget tudtunk kidolgozni, mi lesz akkor, ha jobban kitámadnak?morientes írta:Ha azért megyünk nápolyba, hogy őrizgessük az eredményt, baj lesz. Teljesen másfajta mentalitással fog ott nekimenni a meccsnek a napoli, megtámogatva avval a kb 50 ezer kedves emberrel a hátuk mögött.
Sarri mester óvatos taktikával ment madridba, Hamsik is sokkal deffenzívebb felfogásban játszott, már már +1szűrőként, és a két szélsőhátvéd sem jött föl.
Na ez nápolyban a fejem rakom rá hogy nem így lesz, ezért aztán gyorsan bele kell szarni a vezúvba egy gólal, hogy meg se forduljon a fejükben hogy van még vmi keresnivalójuk.

- morientes
- Hozzászólások: 10633
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 13:47
- Kedvenc játékosaid: Raul,Diego Maradona
- Kedvenc csapatod: Há' a rejálmadrid b+ :)
- Tartózkodási hely: mikorhol
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Ha azért megyünk nápolyba, hogy őrizgessük az eredményt, baj lesz. Teljesen másfajta mentalitással fog ott nekimenni a meccsnek a napoli, megtámogatva avval a kb 50 ezer kedves emberrel a hátuk mögött.
Sarri mester óvatos taktikával ment madridba, Hamsik is sokkal deffenzívebb felfogásban játszott, már már +1szűrőként, és a két szélsőhátvéd sem jött föl.
Na ez nápolyban a fejem rakom rá hogy nem így lesz, ezért aztán gyorsan bele kell szarni a vezúvba egy gólal, hogy meg se forduljon a fejükben hogy van még vmi keresnivalójuk.
Sarri mester óvatos taktikával ment madridba, Hamsik is sokkal deffenzívebb felfogásban játszott, már már +1szűrőként, és a két szélsőhátvéd sem jött föl.
Na ez nápolyban a fejem rakom rá hogy nem így lesz, ezért aztán gyorsan bele kell szarni a vezúvba egy gólal, hogy meg se forduljon a fejükben hogy van még vmi keresnivalójuk.
LEGIO PATRIA NOSTRA

http://m.youtube.com/watch?v=Hiyc2JB9v6U
Ha nem látod magadban a győztest,nem is lehetsz az...

http://m.youtube.com/watch?v=Hiyc2JB9v6U
Ha nem látod magadban a győztest,nem is lehetsz az...
- reeed_ati
- Hozzászólások: 3259
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:23
- Kedvenc játékosaid: Zinedine Zidane
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Én aztán kritikus vagyok a játékunkat illetően, nem mintha értenék hozzá, de a tegnapival nem volt gondom, ráadásul egyáltalán nem is mentünk padlógázon. Ha picit jobb a helyzetkihasználásunk, akkor a visszavágó már csak formalitás, azért egy 4. még nagyon jó lett volna..
Na és akkor hozzáteszem, hogy James bármennyire is küzdött, kapart, nálam kilógott, azért nagyon más lesz, majd amikor Bale fog rohamozni a jobboson+ a fejjátékunk is még veszélyesebb lesz vele.
Case góljának örültem, hatalmas volt, viszont ezzel kb. kirobbanthatatlan lesz a Zizu féle csapatból, pedig egy Kova-Kroos-Modric 3-as mennyire adná magát, inkább azt próbálgatná Zidane a 3 védős felállás helyett, ráadásul Case is pihenhetne közben.
Az egykori játékosunk Albiol meg mindig is bizonytalan volt nekem, nem véletlen adtunk túl rajta, ezért is örültem amikor megláttam a Napoli kezdőjében. Nem túl acélos a védelmük, szerintem kettőt simán el fogunk tudni rakni idegenben is, lehetőleg mi kezdjük meg a gólgyártást és akkor nem lesz baj
.

Milyen rózsaszín köd?Nálam nem jött ez a rózsaszín köd. Sajnos azt látom, hogy ennyi idő elteltével sincs rendes játékunk. Rengetegszer előfordul, hogy a játékosaink csal állnak a pályán és néznek egymásra, senki nem mozog sehová. Ennek úgy kellene szerintem kinéznie, hogy labdaszerzés után mindenki mozog üresbe, a helyére, előre, hátra, ahogy begyakorolták. Nálunk meg állnak. Mindenki. Áll. Meg néz. Nézi a labdást, hogy mit fog vele csinálni. Ennek is betudható, hogy a kontra, mint olyan teljesen eltűnt a játékunkból. Egyszerűen nincs. Nem hogy végigvitt kontránk nincs, el sem indulunk.
Aztán itt van Casemiro. Értem én, hogy erős, de olyan darabos, mint a babfőzelék kolbásszal. És megy előre, ha kell, ha nem. Attól félek, hogy ettől a nélkülözhetetlenségtől átesik a ló másik oldalára és khedirai magasságokba jut.
Az az igazság, hogy a tegnapi eredmény nagyon szép eredmény, örülni kell neki. De ezt a srácok erőből húzták be. Azért ha megnézzük a nápolyiak minden poszton gyengébbek a mijeinknél, sőt. Egy jó csapat, de csak közép csapat. Ide elég az, ha nem beleszarok hozzáállással focizunk és kész. Csak meg kell nézni a gólokat: egy beadás, egy egyéni villanás és egy távoli bomba. Én ebben nem látom azt a hű de taktikát. Ebben azt látom, hogy bárkit meg tudunk verni, mert erősebb a keretünk, mint bárkinek a világon. Van egy alap játékunk, felállásunk. Ebbe belepakoljuk a játékosokat, azok meg oldják meg. És ebben nem fejlődünk szinte semmit. Ha megy megy, ha nem megy, akkor meg várunk Ramosra.
Senki sem látja úgy mint te.Mégis tegnap miért nem volt játéka a csapatnak például?

„Úgy élünk együtt, két kis idegen,
valahol messze, mese-szigeten.”
valahol messze, mese-szigeten.”
- sonic
- Hozzászólások: 4217
- Csatlakozott: 2013. április 22., hétfő 22:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Modric
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Nalam is inkabb a belga mint DDG ha valasztani kellene. Mindenesetre ha Keylor marad akkor sincs semmi gond.
"..We change the course of history. Everyday people like you and me.."
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Sajnos ez nekem is feltűnt tegnap. Mondjuk nem volt könnyű dolga, mert azért az első hármasuk nem egy lassú trió volt, főleg Insi és Mertens. De 23 évesen azért még bőven van benne. Remélhetőleg.ziro4vr írta:Még egy dolog, akit eddig nem sokat emlegettek. Varane. Tegnap elég sok olyan ívelés, passz volt, amit benézett, lemaradt, ütemet tévesztett. Az ő fejlődése azért megtorpant.

- KAG
- Hozzászólások: 10230
- Csatlakozott: 2014. március 18., kedd 20:53
- Kedvenc játékosaid: G.H#14 ; LuMo#19 ; M#12 ; SR#4 ; CR#7
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Hm, pedig nalam a belga jobb kapus mint DDG.
Ra szivesen cserelnem a szezon vegen keylort.
Nem fiatal, reflex kapus is, illetve en sem erzem rajta azt a god mode feelinget, ami tavaly volt.
Anelkul pedig azert vannak nala osszessegeben jobb kapusok.

ZIDANE
- ziro4vr
- Hozzászólások: 25357
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Tegnap hibázott, ez benne van. De én idén már nem érzem azt a sérthetetlenséget, plusz erő sugárzást, mint tavaly. Vannak nagy bravúrok, de komplex képet nézve egy mai modern kapusról, szerintem előre lehetne lépni.istimester írta:Legyen?ziro4vr írta:Kapuskérdés van?
Donnarumma és DDG az én két jelöltem, a belgát én egy fokkal kevésbé kedvelem. Nem égető kérdés ez, inkább stratégiai.
Még egy dolog, akit eddig nem sokat emlegettek. Varane. Tegnap elég sok olyan ívelés, passz volt, amit benézett, lemaradt, ütemet tévesztett. Az ő fejlődése azért megtorpant.
Nem illik.
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Nálam nem jött ez a rózsaszín köd. Sajnos azt látom, hogy ennyi idő elteltével sincs rendes játékunk. Rengetegszer előfordul, hogy a játékosaink csal állnak a pályán és néznek egymásra, senki nem mozog sehová. Ennek úgy kellene szerintem kinéznie, hogy labdaszerzés után mindenki mozog üresbe, a helyére, előre, hátra, ahogy begyakorolták. Nálunk meg állnak. Mindenki. Áll. Meg néz. Nézi a labdást, hogy mit fog vele csinálni. Ennek is betudható, hogy a kontra, mint olyan teljesen eltűnt a játékunkból. Egyszerűen nincs. Nem hogy végigvitt kontránk nincs, el sem indulunk.p.csabi1 írta:Ezt mire érted?Megint megmentette a csapat ZZ-t és az ő marhaságait.
Aztán itt van Casemiro. Értem én, hogy erős, de olyan darabos, mint a babfőzelék kolbásszal. És megy előre, ha kell, ha nem. Attól félek, hogy ettől a nélkülözhetetlenségtől átesik a ló másik oldalára és khedirai magasságokba jut.
Az az igazság, hogy a tegnapi eredmény nagyon szép eredmény, örülni kell neki. De ezt a srácok erőből húzták be. Azért ha megnézzük a nápolyiak minden poszton gyengébbek a mijeinknél, sőt. Egy jó csapat, de csak közép csapat. Ide elég az, ha nem beleszarok hozzáállással focizunk és kész. Csak meg kell nézni a gólokat: egy beadás, egy egyéni villanás és egy távoli bomba. Én ebben nem látom azt a hű de taktikát. Ebben azt látom, hogy bárkit meg tudunk verni, mert erősebb a keretünk, mint bárkinek a világon. Van egy alap játékunk, felállásunk. Ebbe belepakoljuk a játékosokat, azok meg oldják meg. És ebben nem fejlődünk szinte semmit. Ha megy megy, ha nem megy, akkor meg várunk Ramosra.
Na mindegy, ezek csak az én érzéseim, és mint tudjuk, én úgy is hülye vagyok hozzá

Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 7 regisztrált és 0 vendég