Olyan régen azért nem volt, de úgy látszik az emberek gyorsan felejtenek. Első évében Ancelotti alatt, mikor megkapta a bizalmat a folyamatos lehetőséget, hasznára volt a csapatnak, nem is kicsit. Az meg, h ne lennének meg a képességei, azzal is vitatkoznék, max annyi, hogy a jelenlegi játékrendszerünkbe inkább nem passzol.koax írta:Nekem a Realba semmit nem mutatott,azt látom hogy a képességei,ill értékei ide egyáltalán nem elegek,az meg hogy máshova milyen lenne,passz.
+ Mellé azért Jamesnek van egy VB-je is, ahol csapata húzóembere volt, míg Dybala egy kiemelkedőbb szezont tudhat maga mögött a Palermoban, meg most a Juvés évei, megjegyzésként 13 gólnál többet egy szezonban sem rúgott, szvsz semmi igazán kiemelkedőt nem tett le az asztalra, ami annyira megdobhatná az árát, a Juve hypon kívül.
Én nem a Juve oldaláról közelítettem meg, hanem Perez részéről, h neki nem érné meg ez az üzlet, h James + zsé