Kerlon írta:
Helyeztek már rád olyan felelősséget, amin több 10 millió múlik? Mert amikor éjjel nappal görcsölsz, hogy jól csináld és mellé a főnök hajt, mert túl vállalta magát a cég és normális tempóban sem tudsz dolgozni, de elvarja, hogy legyen hamar kész és legyen jó, majd fenyeget azzal, hogyha van benne hiba, akkor elbeszelgetunk. Persze mikor felmondasz sajnálja, mert kevés az, aki egy év után bőven teljes értékű melót tud végezni és a 140er megeri neki. Hála istennek, hogy jelenleg sok a lehetőségem elhelyezkedni, mert szerintem ezt senkinek nem szabadna ilyen körülmények között csinálnia.
Igen, helyeznek. Egy nagyságrenddel nagyobbat is, rendszeresen. Szerencsére nem vagyok az a görcsölős típus. Ahogy R24 is írta, inkább hétről hétre örömömet lelem benne!
A fizetés pedig..igaz nagyon nehezen, de éltem már havi 100-bol is.. nyilván kumma nehéz, de éhen nem haltam,sírni akkor sem sírtam, hogy kevés, kerestem mást, tettem a dolgom. Mondjuk nyaralni/síelni sem mentem el évente többször..
Mikor beüt a krach, csak annyit szoktam mondani, hogy "örülni kell, hogy ez van, mert ha nem örülsz, akkor is ez van". A pesszimizmus a halálom, de így, hogy magyarnak születtem, meg így sem tudtam hozzászokni ezidáig.