Real Madrid vs. Barcelona
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68373
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Keci milyen parasztvakítás megy Neymar ügyben.
Immáron hivatalos, hogy a Barca azelőtt tárgyalt Neymarékkal, hogy megtehették volna, mivel a klub tudta nélkül tették és Neymarnak még érvényben lévő szerződése volt a Santosszal.
Valamint az is kiderült, hogy 2011-ben a Mikulás 10 millió eurót vitt Neymaréknak előleg gyanánt. Neymar apja aggódott, hogy ebből gond lesz, de Rosell megnyugtatta, hogy minden rendben lesz, a legnagyobb körültekintéssel és óvatossággal jártak el.
Valahogy úgy okosították meg a dolgot, hogy a polgári törvényeket figyelembe véve kötöttek szerződést a 10 millióról, amit a FIFA nem szabályozhat.

Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68373
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Juventus reject Barcelona offer for Dybala
Barcelona failed with 80m euro Dybala bid

-
- Hozzászólások: 9085
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 20:45
- Kedvenc játékosaid: Sergio
- Kedvenc csapatod: Még is KI lehetne? Hagyjuk már a divatokat. A legnagyobb: REAL MADRID.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Barca-Psg elemzés....nagy tudásúakkal a stúdióban.....imádom amikor valaki messi,cr mellé neymart is odasorolják, hát a kanyarban sincsen semmilyen szegmensben a két nagyhoz.
Nézzük hegyit.....
Nézzük hegyit.....

Ha a fogalmatlan osztja az észt akkor nagy a baj.....úgyhogy nagy a baj.
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68373
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Real Madrid vs. Barcelona
A Barcelona adja átlagban a legmagasabb fizetéseket a ligában.
7.128.740 euró / fő. A Sportingintelligence szerint.
A Real a második, 6.375.090 euróval.
További lista:
http://as01.epimg.net/en/imagenes/2016/ ... normal.jpg
7.128.740 euró / fő. A Sportingintelligence szerint.
A Real a második, 6.375.090 euróval.
További lista:
http://as01.epimg.net/en/imagenes/2016/ ... normal.jpg
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- lestat
- Hozzászólások: 6499
- Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 20:36
- Kedvenc játékosaid: Beckham, Zidane, C.Ronaldo, Ramos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Dublin
Re: Real Madrid vs. Barcelona
https://m.youtube.com/watch?v=RaQvhgTu7QY
Messi még az ifiből.
Haján kívül sok minden nem változott. Talán mèg a sebessège.
Messi még az ifiből.
Haján kívül sok minden nem változott. Talán mèg a sebessège.
Cristiano Ronaldo
❼
2014-2024 Champions League Dynasty.
Danke Toni
Zinedine Zidane
92:48

2014-2024 Champions League Dynasty.
Danke Toni
Zinedine Zidane
92:48

- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68373
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elfáradtam.R.M.C.F írta:Akkor nem esett le.....![]()

Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
-
- Hozzászólások: 9085
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 20:45
- Kedvenc játékosaid: Sergio
- Kedvenc csapatod: Még is KI lehetne? Hagyjuk már a divatokat. A legnagyobb: REAL MADRID.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Akkor nem esett le.....

Ha a fogalmatlan osztja az észt akkor nagy a baj.....úgyhogy nagy a baj.
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68373
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Utáni. Szerintük.

Realista24 írta:Marca továbbra is szentül hisz Neymar nettó 30 millás fizetésében.
Adózás előtti vagy adózás előtti összeg ez?
Más,
A vételára is kamu volt amit kommunikáltak, a marca megbízhatóbb.....a marcával kapcsolatosan meg azt bírom amikor írnak valamit és azt írják rájuk hogy madridhoz közeli forrású marca(ami igaz is földrajzilag tényleg közeli),de pártállásra való tekintettel, nem egészen, hiszen számolatlan csapat elleni cikk is megjelenik, náluk a profit csak a fontos akár a madrid bőrén keresztül is, míg a katalán lapoknál a real elleni hangulat gerjesztés ugye köztudottan az egyik napi feladat, ezt vállalják is.
Ha a fogalmatlan osztja az észt akkor nagy a baj.....úgyhogy nagy a baj.
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68373
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Marca továbbra is szentül hisz Neymar nettó 30 millás fizetésében.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
-
- Hozzászólások: 9085
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 20:45
- Kedvenc játékosaid: Sergio
- Kedvenc csapatod: Még is KI lehetne? Hagyjuk már a divatokat. A legnagyobb: REAL MADRID.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Zedin írta:Az utóbbi fél évben sokszor akartam beírni a fórumba, dicséreteket, pozitív tapasztalatokat a Madrid teljesítményével kapcsolatban, de amint beleolvastam a fórum hozzászólásaiba, egyből elment a kedvem a dologtól. A kommentek 90 százalékát abszolút sületlenségnek, a valóságtól és objektivitástól teljesen elrugaszkodottnak tartom. A szellemi színvonalról és tartalomról meg inkább nem is beszélek. Ez az én személyes szubjektív véleményem és nem akarok vele megbántani senkit. (Egyébként több éve olvasom a fórumot és nem vagyok regisztrálva máshova. A kérdés jogos lenne, hogy akkor mi a f..szért nem megyek el innen ha nem tetszik a színvonal ... a választ magam sem tudom talán a megszokás)
Ennek ellenére szeretnék gratulálni a Reál Madridnak, mert amit lehozott a csapat az utóbbi egy évben az valami hihetetlen és elképesztő!!(Az adott körülményekhez mérten főleg( edzőváltások és sérüléshullámok). Aki ezt nem ismeri el az irigy vagy csak egyszerűen vak!
Valamint, Boldog Karácsonyt és Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek!)
Köszi, de akkor olvass bele egy barca szurkolói oldalba, ott majd látsz csodát, ha ez a szint kevés, akkor azok mik??
Ha a fogalmatlan osztja az észt akkor nagy a baj.....úgyhogy nagy a baj.
-
- Hozzászólások: 24
- Csatlakozott: 2015. október 25., vasárnap 20:28
- Kedvenc játékosaid: Ronaldinho, Zidane, Messi, C. Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Barcelona
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Az utóbbi fél évben sokszor akartam beírni a fórumba, dicséreteket, pozitív tapasztalatokat a Madrid teljesítményével kapcsolatban, de amint beleolvastam a fórum hozzászólásaiba, egyből elment a kedvem a dologtól. A kommentek 90 százalékát abszolút sületlenségnek, a valóságtól és objektivitástól teljesen elrugaszkodottnak tartom. A szellemi színvonalról és tartalomról meg inkább nem is beszélek. Ez az én személyes szubjektív véleményem és nem akarok vele megbántani senkit. (Egyébként több éve olvasom a fórumot és nem vagyok regisztrálva máshova. A kérdés jogos lenne, hogy akkor mi a f..szért nem megyek el innen ha nem tetszik a színvonal ... a választ magam sem tudom talán a megszokás
)
Ennek ellenére szeretnék gratulálni a Reál Madridnak, mert amit lehozott a csapat az utóbbi egy évben az valami hihetetlen és elképesztő!!
(Az adott körülményekhez mérten főleg( edzőváltások és sérüléshullámok). Aki ezt nem ismeri el az irigy vagy csak egyszerűen vak!
Valamint, Boldog Karácsonyt és Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek!
)

Ennek ellenére szeretnék gratulálni a Reál Madridnak, mert amit lehozott a csapat az utóbbi egy évben az valami hihetetlen és elképesztő!!

Valamint, Boldog Karácsonyt és Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek!

Re: Real Madrid vs. Barcelona
Tényleg lehet, hogy én értem félre.
- DinhoL
- Hozzászólások: 989
- Csatlakozott: 2015. május 19., kedd 19:27
- Kedvenc játékosaid: Michael Laudrup, R10, Carles Puyol, Xavier Hernández
- Kedvenc csapatod: FC Barcelona, LA Lakers
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Öhm..hát nem egészen ezt mondta.Berti írta:Ó csak szerintem aranylabda vicc kategóriába tartozik.
Som i Serem!
6oat
6oat
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Ó csak szerintem aranylabda vicc kategóriába tartozik.
- DinhoL
- Hozzászólások: 989
- Csatlakozott: 2015. május 19., kedd 19:27
- Kedvenc játékosaid: Michael Laudrup, R10, Carles Puyol, Xavier Hernández
- Kedvenc csapatod: FC Barcelona, LA Lakers
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Most ezzel mi rosszat mondott?Berti írta: Te miről beszélsz?
Sajnos ő is a patkány tagok közé tartozik, mint piké meg a többi. Már ezt a témát is bekezdeni, Barca edző létére, szerintem szomorú.
Som i Serem!
6oat
6oat
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Te miről beszélsz?MesQueUnClub írta:Jó, hogy nem Carte d'Or..Realista24 írta:Luis Enrique: "Ridiculous they're comparing awards. The Melon d'Or or whatever."
Melon d'Or...Amúgy Lucho tud olyan nyilatkozatokat adni, hogy még szerintem ő maga se tudja miről beszél.
Nem nagyon ad támadási felületet a riportjaiba.
Sajnos ő is a patkány tagok közé tartozik, mint piké meg a többi. Már ezt a témát is bekezdeni, Barca edző létére, szerintem szomorú.
- MesQueUnClub
- Hozzászólások: 2913
- Csatlakozott: 2014. október 21., kedd 23:29
- Kedvenc játékosaid: Ronaldinho, Ronaldo, Zizou, Kaká, Messi, Eto'o, CR, Deco
- Kedvenc csapatod: Barca
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Jó, hogy nem Carte d'Or..Realista24 írta:Luis Enrique: "Ridiculous they're comparing awards. The Melon d'Or or whatever."
Melon d'Or...

♠Ronaldo♣Ronaldinho♥Zidane♦
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68373
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Luis Enrique: "Ridiculous they're comparing awards. The Melon d'Or or whatever."
Melon d'Or...
Melon d'Or...

Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68373
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Azért az mókás, hogy van egy 13 éves Japán csodagyerek, ő is érintett volt az átigazolási hercehurcában. Az volt a jelentésben, hogy a gyerek Madridban, a szülők meg Japánban. De kiderült, hogy a gyerek anyja Madridban él vele.
Gondolom eltarthatott egy ideig bizonyítékokat gyártani, hogy valóban ott él
Gondolom eltarthatott egy ideig bizonyítékokat gyártani, hogy valóban ott él

Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 13 regisztrált és 0 vendég