2016-ban jár le a szerződése. Jó taktika.
Többek közt ezért sem hozható fillérekért

, és jövőre is szerintem max. csak 20-30 millával kevesebbért (kb. 1 évnyi részlet ugye a pletykák szerint), de hogy őszinte legyek ebben sem vagyok annyira biztos, látva Levy és a Tottenham elmúlt években tanúsított (talán kevésbé szimpatikus, de teljesen logikus, érthető és kőkemény) üzleti tevékenységét!
inkább megnézném mire képes a csapat ezzel a "szerény" kerettel.
A keret valóban bivaly így is, de attól
a jobb oldal az eddigiek alapján ugyanúgy 0 és impotens, mint az elmúlt 4 évben is volt! Forma javulhat még persze, de én ott a jobboson sem Özilt, sem pedig Di Maríat nem akarom meglátni soha többet bohóckodni, bőven bizonyítottak nekünk már ott eleget!
(két év múlva) én inkább már Reusnál próbálkoznék be.
K..vára imádom a srácot én is, de egyelőre ugye tárgytalan a játékos több szempontból is és mint azt tudjuk a Real soha sem a jövőben, mint sem a "jelenben szeret élni"!