Értékeld a legutóbbi meccset

A Real Madrid mérkőzéseivel, átigazolásaival, aktuális edzőjével foglalkozó fórumrész.
Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 68340
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2016. november 9., szerda 13:50

A másik oldalon meg Karim végigpihenhette a nyarat, arról szólt a fáma, hogy mekkora motivációval érkezik (én legalábbis erre emlékszem).
Most is keci elszánt és mégis sérült. Nem értem a logikát.
CR meg elég hamar visszatért, volt ő már sérült eddig is, nem esett ettől korábban ennyire vissza. Nem sokan gondolták akkor, hogy CR ősze így fog kinézni.
CR nem tudom mikor volt korábban közel 2 hónapot sérült. Mert az egész nyár a sérülés jegyében telt, kihagyta az alapozás nagy részét, illetve a szezon elején három meccset is. Arról volt szó, hogy lehet műteni is kell, aztán persze ez elmaradt. Ha ez neked pozitív előjel, én elfogadom.

Most ami pozitív előjel, hogy hosszabbított a Reallal és kapott 1 milliárdot a Nike-tól. Atma ellen mesterhármas lesz.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

Avatar
Chris
Hozzászólások: 801
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 10:51
Kedvenc játékosaid: Roberto Carlos, Zidane
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: Chris » 2016. november 9., szerda 13:02

A szezon elejére kaptunk egy sérült CR, Karim duót, megsépkelve Navas sérülésével.
A szezon elején volt pár elégedetlen, elvágyódó játékosunk.
A másik oldalon meg Karim végigpihenhette a nyarat, arról szólt a fáma, hogy mekkora motivációval érkezik (én legalábbis erre emlékszem). CR meg elég hamar visszatért, volt ő már sérült eddig is, nem esett ettől korábban ennyire vissza. Nem sokan gondolták akkor, hogy CR ősze így fog kinézni.
Én úgy emlékszem itt a fórumon is bizakodó volt a hangulat, a pozitív dolgok bőven feledtették a negatívakat.

Ilyen problémák meg, hogy vannak elvágyódó játékosok vagy Casemiro mögé nem jött ember - hát voltak ennél kritikusabb évkezdetek is.

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 68340
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2016. november 9., szerda 9:48

Chris írta:Ja az a szerencse hogy botlanak, de ha mi nem tennénk akkor akár sima is lehetne az év. Hadd legyen az ember maximalista. :) Ilyen kiegyensúlyozott jó kerettel, ilyen jó előjelekkel régóta nem kezdett a csapat. És én még attól aggódtam, hogy az ősz túl erős lesz, mert minden klappol és elfáradnak tavasszal, ez eddig nem fenyeget. :)
Jó előjelek?

A szezon elejére kaptunk egy sérült CR, Karim duót, megsépkelve Navas sérülésével.
A szezon elején volt pár elégedetlen, elvágyódó játékosunk.
A keretben óriási változás nem történt (ami szerintem veszélyes egy kétszeres bl győztes keretnél)
Nem túl acélos előszezont produkáltunk, többen az eb-t pihenték még ki éppen.

Szóval én mindent láttam, csak túlzottan jó előjeleket nem. Ami az egyetlen szerencse volt szerintem, hogy a nagy rangadókat az őszi szezon második felére kaptuk, így minden adott volt a formába lendüléshez, összeszokáshoz, erre jöttek és jönnek a sérülések.

Ha télen az élen fordulunk, akkor talán elkezdek bizakodni, addig csak reménykedek.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

Avatar
Chris
Hozzászólások: 801
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 10:51
Kedvenc játékosaid: Roberto Carlos, Zidane
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: Chris » 2016. november 9., szerda 9:37

Ja az a szerencse hogy botlanak, de ha mi nem tennénk akkor akár sima is lehetne az év. Hadd legyen az ember maximalista. :) Ilyen kiegyensúlyozott jó kerettel, ilyen jó előjelekkel régóta nem kezdett a csapat. És én még attól aggódtam, hogy az ősz túl erős lesz, mert minden klappol és elfáradnak tavasszal, ez eddig nem fenyeget. :)

Avatar
kodo
Hozzászólások: 4718
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 17:59

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: kodo » 2016. november 8., kedd 21:25

6ot az Atleti ellen, meg 6ot a Barca ellen...azert volt ott az 'illetve' :D az összesen valóban 12, jól mondod :mrgreen:

Avatar
RealVazquez
Hozzászólások: 7089
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 17:51
Kedvenc játékosaid: CR
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: RealVazquez » 2016. november 8., kedd 21:00

kodo írta:
Chris írta:Az Eibar, Villareal és Las Palmas elleni pontvesztésből szerintem legalább 2 elkerülhető lett volna. Ez 4 pont, az nagyon sok a végelszámolásnál.
A 2 nagy rivális is botlik a többi csapat elleni meccsen, kb azonos mértékben mint mi. A végelszámolásnál a Barca illetve az Atletico elleni 6 pontra lesz szükségünk a bajnoki címhez.
Marmint 12, ugy erted:) nem? Mert egymas ellen is jatszanak es ha mi oda vissza verjuk oket, akkor mi 12 pontot gyujtunk be ellenuk.
:goat:

Avatar
kodo
Hozzászólások: 4718
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 17:59

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: kodo » 2016. november 8., kedd 20:58

Chris írta:Az Eibar, Villareal és Las Palmas elleni pontvesztésből szerintem legalább 2 elkerülhető lett volna. Ez 4 pont, az nagyon sok a végelszámolásnál.
A 2 nagy rivális is botlik a többi csapat elleni meccsen, kb azonos mértékben mint mi. A végelszámolásnál a Barca illetve az Atletico elleni 6 pontra lesz szükségünk a bajnoki címhez.

Avatar
RealVazquez
Hozzászólások: 7089
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 17:51
Kedvenc játékosaid: CR
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: RealVazquez » 2016. november 8., kedd 20:44

Kercsó írta:Csak a sérülések kerüljék el a csapatot s gond nem lesz.
Akkor kijelentheto, hogy gondok vannak?
:goat:

Avatar
Chris
Hozzászólások: 801
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 10:51
Kedvenc játékosaid: Roberto Carlos, Zidane
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: Chris » 2016. november 8., kedd 20:33

Adott egy nagyon mely keret, apróbb hibákkal. A pontok jönnek, a gólok is igy vagy úgy.
Az Eibar, Villareal és Las Palmas elleni pontvesztésből szerintem legalább 2 elkerülhető lett volna. Ez 4 pont, az nagyon sok a végelszámolásnál. Én egyébként nem temetem a csapatot, úgy rémlik, hogy amikor Ancelotti második évében ősszel teljesen hitehagyottan, reménytelenül kapott ki a csapat az Atma ellen, utána jött a rekordszéria.
Az, hogy nem tökéletes a játék, azzal sincs szerintem jelenleg nagy probléma. Ami igazán nem tetszik, az a dekoncentráltság, lazáskodás. És hogy 3-4 ilyen elfuserált meccs után is képesek ugyanabba a hibába belefutni. Ez az ami szerintem Zidanenak is nagy fejtörést okoz, ez a nyilatkozataiból is kitűnik. Nem lehet könnyű, ezeket talán most tapasztalja először.

Avatar
Kercsó
Hozzászólások: 4499
Csatlakozott: 2013. április 19., péntek 12:56
Kedvenc játékosaid: R9, Kroos, Guti, Zidane, Bellingham

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: Kercsó » 2016. november 6., vasárnap 17:59

Csak a sérülések kerüljék el a csapatot s gond nem lesz.
#whatisyourexcuse

Zinedine Zidane - When I retire I'll say, I managed Kroos.
"Mégis, ha legvégül össze kellene foglalnom a sikereim okát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban." Benedek Tibor

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 68340
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2016. november 6., vasárnap 15:08

Chris írta:
Nem lehet hogy ez az alacsonyabb ritmus szándékos?? Hosszútávra tervezett??
Ha leenged a csapat, nincs arra garancia, hogy tavasszal majd csúcsformába kerülnek. Túl sok dologtól függ ez, hogy ennyire tudatosan lehessen ezt irányítani. CR szenvedése pl. biztos nem tudatos. Visszavenni egyébként is úgy lehetne, hogy 2-3 gyors gól után lehozza a kulcsembereket, visszaáll. De itt nem erről van szó általában, hanem ötlettelenségről, formán kívüliségről. Vagy a Varsó elleni dolog - lehetett volna tartani a 2 gólos előnyt, senki nem kövezte volna meg őket, de egyszerűen szétcsúszott a csapat. Ez a tavalyi csapatra nem volt jellemző, a stabilitás megvolt végig.
Én egyébként reménykedek, hogy a következő nagy meccseken tök mást látunk. Kiélezett szituációkban eddig nagyon jó volt a Zidane-csapat, bízom bennük.

Arra van garancia hogy ha most csúcson pörögsz akkor tavasszal is úgy fogsz majd?

Adott egy nagyon mely keret, apróbb hibákkal. A pontok jönnek, a gólok is igy vagy úgy.
Majd az Atma, Barca, Dortmund hármas utan lehet talan nagyobb következtetéseket levonni.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

Avatar
___Samy___
Hozzászólások: 8616
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:51

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: ___Samy___ » 2016. november 6., vasárnap 14:55

Én egyébként reménykedek, hogy a következő nagy meccseken tök mást látunk. Kiélezett szituációkban eddig nagyon jó volt a Zidane-csapat, bízom bennük.
Pont ez jutott nekem is eszembe a meccsen, hogy lehet ezt a brigádot egy igazán nagy meccs megnyerése rázná fel igazán. Úgy látszik nem elég nagy kihívás nekik kitömni egy Leganést vagy Eibart.
"We will not fight for one decade, when Madrid is the best club of the last century and the best club in history, also the best in the last decade and is the best because we never do something like that, not appreciate someone success"

Avatar
Chris
Hozzászólások: 801
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 10:51
Kedvenc játékosaid: Roberto Carlos, Zidane
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: Chris » 2016. november 6., vasárnap 14:42

Nem lehet hogy ez az alacsonyabb ritmus szándékos?? Hosszútávra tervezett??
Ha leenged a csapat, nincs arra garancia, hogy tavasszal majd csúcsformába kerülnek. Túl sok dologtól függ ez, hogy ennyire tudatosan lehessen ezt irányítani. CR szenvedése pl. biztos nem tudatos. Visszavenni egyébként is úgy lehetne, hogy 2-3 gyors gól után lehozza a kulcsembereket, visszaáll. De itt nem erről van szó általában, hanem ötlettelenségről, formán kívüliségről. Vagy a Varsó elleni dolog - lehetett volna tartani a 2 gólos előnyt, senki nem kövezte volna meg őket, de egyszerűen szétcsúszott a csapat. Ez a tavalyi csapatra nem volt jellemző, a stabilitás megvolt végig.
Én egyébként reménykedek, hogy a következő nagy meccseken tök mást látunk. Kiélezett szituációkban eddig nagyon jó volt a Zidane-csapat, bízom bennük.

petiamadridista
Hozzászólások: 5560
Csatlakozott: 2013. április 24., szerda 15:30
Kedvenc játékosaid: Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: petiamadridista » 2016. november 6., vasárnap 13:55

A játék szar volt.
De azért várjunk még egy picit.
A rangadók alatt, után okosabbak leszünk.
Másrészt pedig amikor Zidane átvette a csapatot, utána pláne hazai pályán sorra csak gáláink voltak, főleg egy félidős gálák.
Nem lehet hogy ez az alacsonyabb ritmus szándékos?? Hosszútávra tervezett??
Na várjuk meg a rangadókat.

Avatar
___Samy___
Hozzászólások: 8616
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:51

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: ___Samy___ » 2016. november 5., szombat 22:35

Alapból sok a beívelés. Sokszor megfigyelhető, hogy a középen beinduló támadó helyett a kp-saink inkább választanak egy biztos oldalpasszt. A minap szóbahozott Özil és Guti esetén gondolkodtam el rajta, hogy ami igazán hiányzik a csapatból az egy keypasser.
Nem a keypasser személye hiányzik, hanem a taktikánk mellőzi a kibontakozásukat. Modric és Kroos személyében a jelenlegi helyzeteket figyelembe véve nem hinném, hogy találnánk alkalmasabb embereket erre a célra. Még sincsenek kihasználva ezen képességeik maximálisan.
"We will not fight for one decade, when Madrid is the best club of the last century and the best club in history, also the best in the last decade and is the best because we never do something like that, not appreciate someone success"

Avatar
Kercsó
Hozzászólások: 4499
Csatlakozott: 2013. április 19., péntek 12:56
Kedvenc játékosaid: R9, Kroos, Guti, Zidane, Bellingham

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: Kercsó » 2016. november 4., péntek 16:51

donor írta:Persze a mozgás is kevesebb, de rendre megfigyeltem, hogy CR beindul a védők mőgé, nem kapja, majd megismétlődik még 2szer, aztán beleszarik és visszalép labdáért amit jól belevág 40rôl a védőkbe.
+1 perc míg visszasétál lesről egy elszalasztott indítás után.

A keypasser most is meg van. Modric és Kroos és idesorolnám Marcit, Iscot és L.Vazquezt is. A támadóink sokkal statikusabbak. Cé se mozog annyit és olyan jól be. Bale is ritkán használja ki az induló sebességét...Benzema is kíméli magát. Egyedül Morata aki sokszor vágtat be a védők közé. De ezt ő leginkább, ahogy már sokan említették, csereként beállva tudja kamatoztatni.
#whatisyourexcuse

Zinedine Zidane - When I retire I'll say, I managed Kroos.
"Mégis, ha legvégül össze kellene foglalnom a sikereim okát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban." Benedek Tibor

Avatar
morientes
Hozzászólások: 10633
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 13:47
Kedvenc játékosaid: Raul,Diego Maradona
Kedvenc csapatod: Há' a rejálmadrid b+ :)
Tartózkodási hely: mikorhol

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: morientes » 2016. november 4., péntek 16:28

Így van, de a jelleméből adódóan ritkán vállal be kockázatos kiugratásokat.
De nem is azért van ott főként. Hanem hogy mindig megjátszható legyen. Senki a világon nem helyezkedik úgy mint ő.
LEGIO PATRIA NOSTRA
Kép
http://m.youtube.com/watch?v=Hiyc2JB9v6U
Ha nem látod magadban a győztest,nem is lehetsz az... 

Avatar
kiserik
Hozzászólások: 7038
Csatlakozott: 2016. március 14., hétfő 9:23

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: kiserik » 2016. november 4., péntek 11:01

"Szerintem meg Kroos pl odateszi bárhová, bárkinek"

Így van, de a jelleméből adódóan ritkán vállal be kockázatos kiugratásokat. Nem véletlen, hogy az utóbbi időben a forintos labdák Marcelotól érkeztek.

Modric is jó lenne ebben, de a labda kihozatalok után ő is inkább választ egy biztos passzt, mint hogy azt lesse, hogy bemozog e valaki 2 megvert kpssal a nyakán. Persze a mozgás is kevesebb, de rendre megfigyeltem, hogy CR beindul a védők mőgé, nem kapja, majd megismétlődik még 2szer, aztán beleszarik és visszalép labdáért amit jól belevág 40rôl a védőkbe.

Alap vetően a koncepcióval van a probléma. Hiányoznak azok a tudatos mozgások, átadások, indítások, amikkel még lehetne verni a védelmeket. Mint annó a Barca: adogattak, tötymörögtek, míg végül valaki beindult, Xavi, Iniesta vág Messi még szinte vakon közé oda abogyót, mert tudták, hogy oda fog érkezni a társ. Mint a Guti topikba berakott videó nagy részében. A passz pillanatában csak egy vaktában előre rúgott labdának tűnő indítás a tökéletes kulcspasszá válik. Ezeket hiányolom.
Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!

Avatar
Gascoigne
Hozzászólások: 1018
Csatlakozott: 2013. április 19., péntek 17:54
Kedvenc játékosaid: Paul/Fernando/Roberto

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: Gascoigne » 2016. november 4., péntek 9:08

Pipita írta: amúgy az idézett rész az tőlem származik, a spanyol cím dögunalom volt :mrgreen:
Ebbe beletrafáltam. :lol: Nem neked akartam beszólni, de a lényeg, hogy túl van ez a döntetlen dramatizálva.

rashidm
Hozzászólások: 4692
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 22:43
Kedvenc játékosaid: Alba, Busi, Alves... ja nem
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: rashidm » 2016. november 4., péntek 8:25

Hát ha csak ezt fogjuk csinálni az atma ellen (mármint a beíveléseket), akkor szerintem taktikailag megesznek minket reggelire.


Vissza:

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: 17 regisztrált és 0 vendég