Kommentáld a híreket

A Real Madrid mérkőzéseivel, átigazolásaival, aktuális edzőjével foglalkozó fórumrész.
Avatar
dzsihad91
Hozzászólások: 245
Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 12:32
Kedvenc játékosaid: Ronaldo, Zidane, Raúl, Casillas, Roberto Carlos, Cristiano Ronaldo...
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: dzsihad91 » 2013. augusztus 7., szerda 21:11

Thiago11 írta:Én úgy emlékszem, hogy Pereznek volt egy stadionbővítési terive amivel kampányolt. Ez megvalósult vagy csak én emlékszem rosszul?

Bale-val kapcsolatban egyvalami biztos, amiben szerintem sokan egyetértenek velem, hogy három számjegyű összeget nem ér. Én még a mai viszonyok között is sokallnám érte a 80-at. Én az átigazolási szezon feléig, amikor már-már úgy volt hogy letesztek Bale-ről, úgy éreztem azokkal az igazolásokkal egy kicsit más irányba indul el a Madrid, mintha Ancelottinak is lett volna valami nyilatkozata, amiben kijelentette, hogy számára kész a keret. Utána indult meg újból a láz a wales-iért. Én akkor aggódnék, ha a tavalyi csapatotokba érkezett volna, akkor brutális erősítés lett volna. Persze így sem fogtok gyengülni vele, mert top-játékos, de nem hiszem hogy rá lenne szükségetek, vagy hogy Carlo kérte volna Pereztől.
Hallok sok pro-kontra érvet vele kapcsolatban, ami leginkább arra épít, hogy milyen szezonja volt és hátán cipelte a csapatát. Sokan az ilyen játékosokra szokták mondani, hogy egyszezonos. Volt aki említette, hogy korábban is kitűnően teljesített, viszont ebből nem lehetett olyan sokat hallani. Inkább Van Persie-vel, Rooney-val stb. voltak elfoglalva, szóval akkorát nem hiszem hogy robbantott. Kiemelem én akkor kb. 2 Tottenham meccset láttam egészben, úgy hogy nem összefoglaló volt, szóval biztos vannak okosabbak akik meg tudnak cáfolni vagy igazat tudnak adni nekem. Egyszóval a walesit idén kezdték, a próféta szavaival élve :D - felcopkodni, illetve a veletek való herce-hurca miatt. ez dob rajta kb. 20 misit.
Az hogy mennyire vitte hátán a csapatotnem egyszerű téma, számos összetevője van. Azért a Tottenham nem egy top-csapat, egy top-játékos természetszerűleg kiemelkedik onnan, ráadásul ott bevallottan rá volt építve az egész csapat. Őt keresték labdával, hatalmas szabadságot kapott, amit itt nem fog. (a jobb szél sem a legideálisabb számára, de ez elhanyagolható) Ami pedig még nagyon gyakori érv és közvetve ide tartozik, hogy itt Isco, Özil, Modric stb. fogja kiszolgálni. Annyira ismerem Bale-t hogy tudjam nem a legfőbb erőssége hogy lyukakra beszaladva a védelem mögé kapja a forintos labdákat és hasonlók, és nem a gólfelelési munkakört tölti majd be. A kiszolgálás olyan játékosokat tudnának sokkal hatékonyabbá tenni, mint pl. Falcao vagy Ibra. Én kb. 20%-ot adok arra, hogy azt a gólátlagot meg fogja közelíteni mint a Spursben.

Ezzel csupán arra akarok rávilágítani, hogy SZERINTEM több okból sem Bale-ra lenne szükségetek, főleg ilyen horribilis áron és én személy szerint nem a walesi miatt fogok legjobban tartani tőletek.

Amúgy csak kíváncsiságból, egyedül vagyok azzal a véleménnyel, hogy ez a transzfer inkábbn válasz Neymarra, mint sportszakmai szempont?

Nem vagy egyedül, eggyértelmű, hogy perez Neymar-ra akar válaszolni.Csak most kivételesen szerintem rohadt jót húz ezzel a Bale gyerekkel.Neymart is nagyon jónak tartom de Bale egyszerűen a látottak alapján jobb. Nem nem pörgeti meg 8szor a fején a labdát, nem csinál 50 birigli cselt egy meccsen de erős, dinamikus, jól lő, jól fejel stb..továbbra is tartom,hogy ő egy ronaldo 2.0 (ráadásul egy jóval szerényebb változatban). Azok akiknek az a bajuk, hogy nem elég latin...Hát nem azért de CR is 90%-ban a fizikumából él, a sebességéből és a lövőtechnikájából, Bale szintén- A bayern szintén erőből dinamikából nyert bl-t, a mai focihoz ez kell, dinamika és erő és ez CR és a Walesi legfőbb erénye...Van egy másik irány amit neymar képvisel amit rohadt jó nézni, de neki még erősödnie kell, és kitudja mien hatással lesz a játékára a ha felpumpálják ( mint mi pl sneijdert).

Arra akarok kilyukadni, hogy igen ez az irreális összeg eggyértelműen Perez megalomániája miatt lesz kifizetve, de most rohadtul be fog jönni.Mert ez a srác különleges és nagyon hasonlít CR-re , ami szerintem egyszerűsíti az összesokást.Ebben a transzferben egyetlen egy negatívum lehet...CR, hogy őt hogy érinti majd ez az egész, nem félti-e majd a kiskirály státuszát, vagy úgy fogja fel hogy Bale-el több esély van a sikerekhez, remélem utóbbi.


Az meg ,hogy sokan azt hiszik ancelotti real-ja majd 80%-ban foglya birtokolni a labdát...nem biztos ,hogy José munkáját teljesen lekéne rombolni, rohadt jó csapatot épitett.Profilt nem kell váltani csak bekell tanulni ,hogy felállt védelmek ellen is menjen. Azért a 2011-2012es focnk elég bejövős volt.

120millió: továbbra sem izgat, akik nem bírják a realt eddig is szapulták, mindig találtak valami okot...ha nem jönne bale kitalálnák hogy ronaldo megverte perezt... Pénz van szarásig 3 Bale-t is vehetnénk, meg se kottyanna.Az meg ,hogy bale árán mennyire tudnánk erősődni? semennyire, akik kellenének nem akarnak jönni vagy a klubjuk nemengedi. szóval bár irreális valóban a 120, de akkor mivan? Eddig is miénk volt az összes rekord igazolás, akkor is szapultak, most is a miénk lesz, most is szapulnak majd.

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 68355
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2013. augusztus 7., szerda 21:06

Ez Spanyolország. Az történik, amit a sajtó megír. Ha nem az történik, hát rosszul történik.
Erről ez jut eszembe:
http://www.youtube.com/watch?feature=pl ... CyrTk&t=83
:mrgreen:
Én úgy emlékszem, hogy Pereznek volt egy stadionbővítési terive amivel kampányolt. Ez megvalósult vagy csak én emlékszem rosszul?
Folyamatban van, szerintem még nincs kiválasztva a négy pályázatból a nyertes.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

Géci
Hozzászólások: 6170
Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 14:35
Kedvenc játékosaid: Zidane,Benzema,Modric,Kroos
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Nádudvar

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Géci » 2013. augusztus 7., szerda 20:06

Hát nézd... Amibe mindenki egyet ért, hogy nem ér ennyit... Az a baj viszont, hogy az ilyen véleményeket ami Te is írsz, hogy nem ő kell álltalában az írja aki youtube videókról tudja, hogy ki vagy keveset látta... Én sem láttam olyan hù, de sokat ezért én várom is meg nem is, de bízom Zizuban aki szerint top játékos...

Avatar
Gascoigne
Hozzászólások: 1018
Csatlakozott: 2013. április 19., péntek 17:54
Kedvenc játékosaid: Paul/Fernando/Roberto

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Gascoigne » 2013. augusztus 7., szerda 19:58

Bale-val
bélval???? :lol:
amiben szerintem sokan egyetértenek velem, hogy három számjegyű összeget nem ér
Ha 100 euróba kerülne, annyit még összedobnánk. :)
Este lesz a csúcstalálkozó? Csak mert az AS már lehozta a szóbeli megállapodás tényét és a 120 milliós összeget.
Perezéknek nem hagytak sok mozgásteret. :)
Ez Spanyolország. Az történik, amit a sajtó megír. Ha nem az történik, hát rosszul történik.

Thiago11
Hozzászólások: 96
Csatlakozott: 2013. május 8., szerda 20:31
Kedvenc játékosaid: Iniesta, Thiago, Rivaldo
Kedvenc csapatod: Barca

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Thiago11 » 2013. augusztus 7., szerda 19:53

Én úgy emlékszem, hogy Pereznek volt egy stadionbővítési terive amivel kampányolt. Ez megvalósult vagy csak én emlékszem rosszul?

Bale-val kapcsolatban egyvalami biztos, amiben szerintem sokan egyetértenek velem, hogy három számjegyű összeget nem ér. Én még a mai viszonyok között is sokallnám érte a 80-at. Én az átigazolási szezon feléig, amikor már-már úgy volt hogy letesztek Bale-ről, úgy éreztem azokkal az igazolásokkal egy kicsit más irányba indul el a Madrid, mintha Ancelottinak is lett volna valami nyilatkozata, amiben kijelentette, hogy számára kész a keret. Utána indult meg újból a láz a wales-iért. Én akkor aggódnék, ha a tavalyi csapatotokba érkezett volna, akkor brutális erősítés lett volna. Persze így sem fogtok gyengülni vele, mert top-játékos, de nem hiszem hogy rá lenne szükségetek, vagy hogy Carlo kérte volna Pereztől.
Hallok sok pro-kontra érvet vele kapcsolatban, ami leginkább arra épít, hogy milyen szezonja volt és hátán cipelte a csapatát. Sokan az ilyen játékosokra szokták mondani, hogy egyszezonos. Volt aki említette, hogy korábban is kitűnően teljesített, viszont ebből nem lehetett olyan sokat hallani. Inkább Van Persie-vel, Rooney-val stb. voltak elfoglalva, szóval akkorát nem hiszem hogy robbantott. Kiemelem én akkor kb. 2 Tottenham meccset láttam egészben, úgy hogy nem összefoglaló volt, szóval biztos vannak okosabbak akik meg tudnak cáfolni vagy igazat tudnak adni nekem. Egyszóval a walesit idén kezdték, a próféta szavaival élve :D - felcopkodni, illetve a veletek való herce-hurca miatt. ez dob rajta kb. 20 misit.
Az hogy mennyire vitte hátán a csapatotnem egyszerű téma, számos összetevője van. Azért a Tottenham nem egy top-csapat, egy top-játékos természetszerűleg kiemelkedik onnan, ráadásul ott bevallottan rá volt építve az egész csapat. Őt keresték labdával, hatalmas szabadságot kapott, amit itt nem fog. (a jobb szél sem a legideálisabb számára, de ez elhanyagolható) Ami pedig még nagyon gyakori érv és közvetve ide tartozik, hogy itt Isco, Özil, Modric stb. fogja kiszolgálni. Annyira ismerem Bale-t hogy tudjam nem a legfőbb erőssége hogy lyukakra beszaladva a védelem mögé kapja a forintos labdákat és hasonlók, és nem a gólfelelési munkakört tölti majd be. A kiszolgálás olyan játékosokat tudnának sokkal hatékonyabbá tenni, mint pl. Falcao vagy Ibra. Én kb. 20%-ot adok arra, hogy azt a gólátlagot meg fogja közelíteni mint a Spursben.

Ezzel csupán arra akarok rávilágítani, hogy SZERINTEM több okból sem Bale-ra lenne szükségetek, főleg ilyen horribilis áron és én személy szerint nem a walesi miatt fogok legjobban tartani tőletek.

Amúgy csak kíváncsiságból, egyedül vagyok azzal a véleménnyel, hogy ez a transzfer inkábbn válasz Neymarra, mint sportszakmai szempont?

Avatar
Matt009
Hozzászólások: 1909
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 9:44
Kedvenc játékosaid: Casillas, Higuain, Varane, Modric, Özil NEM
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Matt009 » 2013. augusztus 7., szerda 18:32

Mythos90 írta:Este lesz a csúcstalálkozó? Csak mert az AS már lehozta a szóbeli megállapodás tényét és a 120 milliós összeget. :mrgreen:
Tuti, hogy este lesz. Valamikor a meccs előtt. Amúgy meg nagy marhák vagyunk ha 100 misi fölött adunk Bale-ért. Még akkor is, ha jelenleg top 5-ös labdarúgó.

Avatar
Realfan1
Hozzászólások: 337
Csatlakozott: 2013. április 27., szombat 22:26
Kedvenc játékosaid: CR, Modric, Diego Milito , Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Realfan1 » 2013. augusztus 7., szerda 18:27

http://www.hatharom.com/2013/08/07/kiru ... -kovetkezo
:mrgreen:

Mythos90
Hozzászólások: 263
Csatlakozott: 2013. június 7., péntek 12:58
Kedvenc játékosaid: Zidane, Casillas, RC, Rooney
Kedvenc csapatod: Real Madrid, Manchester United

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Mythos90 » 2013. augusztus 7., szerda 17:39

Este lesz a csúcstalálkozó? Csak mert az AS már lehozta a szóbeli megállapodás tényét és a 120 milliós összeget. :mrgreen:

Avatar
hehe
Hozzászólások: 7035
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:50
Kedvenc játékosaid: el fenomeno.
Kedvenc csapatod: a 6X-os vb.
Tartózkodási hely: nuthouse.

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: hehe » 2013. augusztus 7., szerda 17:08

Ez a hozzászólás azután született, hogy már több meccsen túl voltunk vele és a kollektiv hangok a legnagyobb csalódásnak kezdték nevezni. De nembaj, lényeg, hogy neked mindig igazad van pajti :shutup:
augusztus 16-án írtam anno. valószínűleg már a fél idényen túl voltunk akkor. oh wait. :lol: :mrgreen:

de az is derék dolog, hogy ideírsz, újból felkavarod az állóvizet, aztán idebiggyeszted a végére, hogy amúgy meg mindenki kussoljon, mert én vagyok a moderátor :lol:
Kép
Kép
Kép

Avatar
istimester
rex madridistae
Hozzászólások: 3626
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 13:22
Kedvenc játékosaid: Iván Helguera, Raúl
Kedvenc csapatod: DAC
Tartózkodási hely: Felvidék

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: istimester » 2013. augusztus 7., szerda 16:22

hehe írta:nézd már meg a hsz-em dátumát Ró-land.
Ez a hozzászólás azután született, hogy már több meccsen túl voltunk vele és a kollektiv hangok a legnagyobb csalódásnak kezdték nevezni. De nembaj, lényeg, hogy neked mindig igazad van pajti :shutup:

Továbbá:
Realista24 írta:
Foglalkozzatok a hírekkel, akinek meg baja van a másikkal rendezze le privát üzenetben, ha így sem megy, akkor használjátok a haragosok listáját.

Avatar
Mr. Bidé
Hozzászólások: 57
Csatlakozott: 2013. augusztus 7., szerda 15:05
Kedvenc játékosaid: Maradona,Messi Jancsika Károly
Kedvenc csapatod: F.C.B. F.T.C.

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Mr. Bidé » 2013. augusztus 7., szerda 16:19

Raúl írta:Kíváncsi lennék, ha feltennétek egy olyan kérdést , hogy Bale jöjjön -e , vagy ne jöjjön 120 millióért , vajon mi lenne a válaszok aránya a fórumozók között... :hmmm:
Én megvenném :mrgreen:
Én arra lennék kíváncsi ha Cr-t kérdeznék meg erről mit válaszolna. Ez neki presztízs veszteség lenne ami azért rányomhatja a bélyegét kettőjük kapcsolatára.

Wertz
Hozzászólások: 502
Csatlakozott: 2013. június 25., kedd 13:21
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Wertz » 2013. augusztus 7., szerda 16:05

képesség hogy mehet tönkre?
ugyanúgy tud lőni, ahogy korábban. ez képesség.
teljesen más kérdés, hogy a sérülései miatt már nem fordul, hanem kanyarodik, nem gyorsul, hanem cammog.
és a lefordulás, gyorsulás nem képesség? :hmmm:
sosem voltak egymás után rendszeresen zseniális meglátásai, passzai, ő a milan kontrajátékában tudott élni, a válogatottban sem alkotott maradandót soha.
neki a sebessége volt a fő fegyvere, sosem volt extratechnikás, kis területen megélő kreatív játékos.
Ez így van, nem is tagadtam, hogy nem így lenne. Egyszerűen annyit mondtam, hogy Kakánál nem csak a fizikum ment tönkre, hanem minden erőssége. Ilyen helyzetben pedig lehet akármilyen zseni bármelyik játékos, a nagy karriernek annyi

Raúl
Hozzászólások: 58
Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 21:44
Kedvenc játékosaid: Raúl, Benzema, CR7, Varane, Modric
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Raúl » 2013. augusztus 7., szerda 15:56

Kíváncsi lennék, ha feltennétek egy olyan kérdést , hogy Bale jöjjön -e , vagy ne jöjjön 120 millióért , vajon mi lenne a válaszok aránya a fórumozók között... :hmmm:

Én megvenném :mrgreen:

mohaola
Hozzászólások: 232
Csatlakozott: 2013. május 2., csütörtök 8:39
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: mohaola » 2013. augusztus 7., szerda 15:46

3.14sty írta:Sziasztok!

Volt szó valamilyen "csúcstalálkozóról" Perez és Levy között...
Mikor lesz/volt?

Köszi!
Ma lesz a nagy nap, délkörül találkoznak és tárgyalnak(magyar idő szerint este), elképzelhető, hogy a meccs kezdetére már valami kiszivárog a tárgyalásokról.
A Daily Mail szerint 115 millió eurót adnánk érte, viszont a Tottenham 120 millió eurót kér.
Fehér szív fehér lélek, madridista leszek amíg élek.

3.14sty
Hozzászólások: 15
Csatlakozott: 2013. augusztus 5., hétfő 12:24
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Xabi Alonso, Roberto Carlos, Iker Casillas
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: 3.14sty » 2013. augusztus 7., szerda 15:32

Sziasztok!

Volt szó valamilyen "csúcstalálkozóról" Perez és Levy között...
Mikor lesz/volt?

Köszi!

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 68355
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2013. augusztus 7., szerda 14:59

Befejeztétek?
Foglalkozzatok a hírekkel, akinek meg baja van a másikkal rendezze le privát üzenetben, ha így sem megy, akkor használjátok a haragosok listáját.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

Avatar
madridronie
Hozzászólások: 2039
Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 11:52
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo & Sergio Ramos, Benzema, Modric, Kroos, Marcelo (Ronaldo, Figo, R. Carlos, Beckham, Zidane, Guti, Kaká, Xabi Alonso & Totti)
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Szeged

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: madridronie » 2013. augusztus 7., szerda 14:53

És igaza van realistának,meg azoknak akik azt tartják,hogy abba a kombóba,ami kialakulóba van,neki semmi kresnivalója...
Mert pontosan mi is van kialakulóban??? Egyelőre szerintem max. annyi látszik, hogy többet szeretnénk majd birtokolni a labdát egy fiatalabb, labdaügyesebb középpályával (szemben Mouval) és hogy az eredmény mellett talán a tálalás sem lesz annyira lebutítva, mint a portugálnál, de egyébként .... :roll: :hmmm: :coffee: Az előszezon még javában tart és a keret sincs lezárva, szóval ebbe a képlékeny maszlagba még elég sok minden belefér és a végletek között bizony elég széles az a sáv, amelyben Carlo lavírozgathat majd kénye-kedve szerint!
Annyira birom,mikor valaki elmondja a véleményét,hogy miért nem szerencsés ha Bale ide igazol,vagy hogy mit várnak az emberek egy közel 100millios játékostól...akkor aztán süt a gyülölet az ellentábor hszeiből,akkor mindenki csak szörnyülködik hogy utálják Balet.....
Szerintem e témában egyik oldal sem különb a másiknál egy fikarcnyit sem! :)
eredeti témára visszatérve: nekem béltől vmi orbitális nagy futball kell, tavaszig kap tőlem türelmet, mégiscsak más ország, más foci, de onnantól kezdve vagy bizonyít, vagy kuka az egész. és nem csak én fogok röhögni rajta, a spanyol és szigetországi média apró darabokra fogja alázni, nem is beszélve a szurkolók és ellenszurkolók millióiról, akik rajta és perezen, a real madridon fognak röhögni, hogy ez? ez a szar fullátlag futógép ért 100 milliót?
Kockázatos? Az. (mint minden drága igazolás) Ennek ellenére, ezzel együtt is bevállalja a klub? Be. Innentől kezdve a felelősség csak és kizárólag a klubot és a vezetőit (a játékos felé ezzel együtt is max. az elvárások lehetnek nagyobb, de egyébként --> az már egy más tészta, hogy ezzel viszont majd elsősorban neki kell megküzdenie, ha bevállalja ezt a transzfert és ő láthatóan be fogja --> innentől kezdve töketlenségről beszélni /még akkor is ha Laca másképp értette B-) / fölösleges) terheli --> így ha ne adj' Isten bukik (nem fog, la. is én nagyon remélem és maximálisan drukkolni is fogok neki ezért; hisz a csapat, klub érdeke is ezt kívánja meg leginkább), akkor azt (bírálat, kritika, elégedetlenség, gúny, nevetés stb.) a vezetőségnek ugyanúgy viselnie kell majd (persze ha jogos), mint ha csak a sikerek jöttek volna /a Közgyűléseken, illetve a következő elnökválasztáson meg majd lehet szankcionálni a nem tetsző döntéseket/ --> erről szól az emberi felelősség, így szerintem felesleges ezt túlspilázni (a klubszeretetemet, illetve szimpátiámat nem ez fogja megingatni az is biztos)!
Én Bale mellett tenném le a voksom. Csak már látnám a bemutatását a Bernabeuban... :)
+ 1
bekk: Hakimi&Davies
támadó: Mbappé

Ronaldo ◄ The number one influence ► ★★★★★

Ronaldo Fenomeno vs Cristiano Ronaldo ● The Battle For The Name ● Best Skills

Courtois-Hakimi,E.M.,Alaba,Davies-A.T.,E.C.,J.B.-ViniJr.,Mbappé,Rodrygo

RealMadrid

"Cristiano es un extraordinario Comandante"

Avatar
hehe
Hozzászólások: 7035
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:50
Kedvenc játékosaid: el fenomeno.
Kedvenc csapatod: a 6X-os vb.
Tartózkodási hely: nuthouse.

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: hehe » 2013. augusztus 7., szerda 14:06

Amit belinkelt már valszeg akkor született, mire kiderült, hogy semmit sem ér Kaká nálunk
nézd már meg a hsz-em dátumát Ró-land.

de ugye mindenki a jövőbe látott, hogy mennyire lesz szar állapotban a sérülése vagy sem. sebaj.
azonkívül gratulálok, hogy te olyanért savazol engem, hogy egy brazil világbajnok aranylabdás érkezésének örülök, és nem egy kedira vagy higuájn szintű forma hatására kezdtem rángatni a dákómat.

hiába csűröd csavarod, ott van feketén fehéren, hogy mit gondoltam akkor és mit gondolok most kakáról.
És csak annyit állított, hogy nem egy zseni
:lol: :lol: :lol:
pont ez volt az amit már akkor sem értett meg a nagyja, hogy a magyar nyelvtudás hiánya vagy szimplán az agyi képességek szűk mivolta okán, azt nem tudom.
és most is ugyanez a lemez pörög... :lol:
Kép
Kép
Kép

Avatar
ericco
Hozzászólások: 4290
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 8:46
Kedvenc csapatod: Real Madrid, Philadelphia Flyers
Tartózkodási hely: Pozsony, Vágsellye
Kapcsolat:

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: ericco » 2013. augusztus 7., szerda 14:04

realmadridfan írta:Amit belinkelt már valszeg akkor született, mire kiderült,
Ott a dátum. Két hónappal Kaká ideigazolása után írta. És csak annyit állított, hogy nem egy zseni, és hogy a kontrázós taktika illik neki. Mint kiderült, már az sem. Persze, mint a fórum 99%-a, pozitívan fogadta a brazilt, főleg ilyen Sneijderek, Baptistak, stb után. Hittük, hogy Madridban képes megújulni, csak senki sem sejtette, hogy a milánóiak eltitkoltak egy elég komoly ágyéksérülést nála.
Merci Zizou!

ferni
Hozzászólások: 12904
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 17:55

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: ferni » 2013. augusztus 7., szerda 14:04

hehe:
"muhaha, conspiration theory in full motion.
mondtam én már az elején hogy lesz egy kaká+cronaldo pakkunk vagy nem mondtam?
muhaha, we gonna fuck everybody."

"muhaha, brazilgyerek jógyerek. "

"innentől nincs az a hülye, aki visszautasítja, hogy kakával egy csapatban, egy égretörő realban jácchat."

"olvasom a goal.com-on a reakciókat, sok majom szerte a világban azt hiszi, hogy a real madridnak vége - ők a 12 éves kategória, akik 2 éve néznek focit - illetve vannak azok, akik szerint kaká legjobb napjai már mögötte vannak (ez lehet, de lesznek fasza csapattársai, így nem egyedül kell erőlködni), meg innentől a reallal egyenesen a szakadékba vezet az út, és kaká eltűnik a süllyesztőben.
szóval tele van nyomorék szar hozzánemértő emberekkel ez a szánalmas világ.
mindenki bakaphatja. "

"reménykedjünk, hogy hasonló dolgokat látunk tőle itt a realban, mint zidanetól anno."

ami még megemlítendő, hogy hehe már akkor is aggódott Kaká egészségügyi állapota miatt.


:mrgreen:
hamar vissza lehet ám keresgélni :lol:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára ferni 2013. augusztus 7., szerda 14:08-kor.


Vissza:

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: 39 regisztrált és 0 vendég