Ausztralia, Brazilia (igaz hazigazdakent), Japan, Kina es Oroszorszag is tobb uszot inditott. Egyebkent de, eleg nagy uszoistensegek vagyunk az olimpiakon, negyedik legtobb aranyat mi nyertuk.András93 írta:Van-van. Atlétika között keresd, 20 és 50 km-es is van. Legjobb, akiket futómozdulat miatt zárnak ki...reeed_ati írta:Van az most egyáltalán?, csak mert rákerestem a számokra és nem szerepel köztük, amúgy tényleg az lenne a nyerő.![]()
![]()
Nem vagyunk ám egy akkora úszóistenségek, pedig rendre 30+ versenyzővel vagyunk, most is USA után a 2. legtöbb úszót adjuk.Bencze írta:Edit: Nem volt bonyolult, negynel valahogy tobbre szamitottam.Gyurta, Risztov es Hosszu
Cseh Lacit meg ne a nőkkel mérjük már össze, ráadásul nézzük meg, hogy ő milyen mezőnyben versenyzett rendre, csak ha a két amerikait mondom, Phelps és Lochte... nem véletlen nyert szinte csak Európában.
Vb-ken kétszer tudott nyerni, tavaly 200 pillangón, Phelps nem volt, az olimpiai bajnok Chad le Clos igen, és még 2005-ben 400 vegyesen nyert, Phelps itt sem volt azon a számon, Lochte mondjuk igen.
Egyébként én inkább tőle várok hajnalban érmet, Kenderesiben már nem nagyon van több szerintem, Phelpsben tuti, a dél-afrikait nem tudom, ő átállt rövidebb távokra, de háromban ott lehet. Tippre Phelps-Cseh-Le Clos.
Sós Csaba szerint is van esélye Lacinak, még is csak ő úszta idén a legjobb időt. És most is a 3. legjobb idővel döntős, szóval nem teljesen értem, miért írjátok le őt.
szerk.: közben meg is előztek.

Egyéb sportok
- Bencze
- Hozzászólások: 1942
- Csatlakozott: 2014. június 5., csütörtök 12:32
- Kedvenc játékosaid: Benzema, Valverde
- Kedvenc csapatod: Tippelj :)
Re: Egyéb sportok - Olimpia
Mar nem engedte modositani az elozot, bocs a duplaert.
- Bencze
- Hozzászólások: 1942
- Csatlakozott: 2014. június 5., csütörtök 12:32
- Kedvenc játékosaid: Benzema, Valverde
- Kedvenc csapatod: Tippelj :)
Re: Egyéb sportok - Olimpia
Kar, hogy a fel orszag Lacikanak hivja, nyilvan mindenki puszipajtas vele.Dupla D írta:Ilyen jó haverok vagytok?Bencze írta:Lacika
Ha Cseh Laci legkomolyabb versenytársa nem a valaha volt legsikeresebb úszó lenne lenne, akkor még talán igazat adnék. Van három ezüstje és két bronza. Nem néztem most utána, de ha Phelps nem lenne, akkor többszörös olimpiai bajnok emberről beszélünk. De Phelps, amelyik számban elindult azt megnyerte. 'Lacika' most 30 éves és ő még mindig ott van az esélyesek között, ami egyáltalán nem gyakori. Ha olimpiai bajnok lett volna már, akkor nem hiszem, hogy itt lenne, de már csak emiatt a kitartás miatt is megérdemli a tiszteletet, amit neked nem sikerült megadnod.
Az idosebb Lochte is rendre elverte, nem beszelve Le Clos-rol a vb-ken. Sportban nincs ertelme a haval kezdodo mondatoknak. Ott volt Phelps, ot kellett volna megverni, hiaba a valaha volt legeredmenyesebb olimpikon. Ha 100 evvel ezelott szuletett volna emberunk, biztos leesett volna par arany. Kb ennyi ertelme volt a ha nincs Phelps teoriadnak.
Nem Lacika az egyetlen 30 eves uszo, mar ezen az olimpian is szerzetek ermet a harmadik x utan.
Megadtam a neki jaro tisztelet, de vannak tiszteletre meltobb uszoink akik valamiert nem az orszag kiskedvencei.
Miert ne lehetne a nokkel osszehasonlitani? Ok nyertek, Cseh eddig nem. Masodikakra senki sem emlekszik 20 ev elteltevel.
- András93
- Hozzászólások: 1650
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 20:14
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Egyéb sportok - Olimpia
Van-van. Atlétika között keresd, 20 és 50 km-es is van. Legjobb, akiket futómozdulat miatt zárnak ki...reeed_ati írta:Van az most egyáltalán?, csak mert rákerestem a számokra és nem szerepel köztük, amúgy tényleg az lenne a nyerő.![]()

Nem vagyunk ám egy akkora úszóistenségek, pedig rendre 30+ versenyzővel vagyunk, most is USA után a 2. legtöbb úszót adjuk.Bencze írta:Edit: Nem volt bonyolult, negynel valahogy tobbre szamitottam.Gyurta, Risztov es Hosszu
Cseh Lacit meg ne a nőkkel mérjük már össze, ráadásul nézzük meg, hogy ő milyen mezőnyben versenyzett rendre, csak ha a két amerikait mondom, Phelps és Lochte... nem véletlen nyert szinte csak Európában.
Vb-ken kétszer tudott nyerni, tavaly 200 pillangón, Phelps nem volt, az olimpiai bajnok Chad le Clos igen, és még 2005-ben 400 vegyesen nyert, Phelps itt sem volt azon a számon, Lochte mondjuk igen.
Egyébként én inkább tőle várok hajnalban érmet, Kenderesiben már nem nagyon van több szerintem, Phelpsben tuti, a dél-afrikait nem tudom, ő átállt rövidebb távokra, de háromban ott lehet. Tippre Phelps-Cseh-Le Clos.
Sós Csaba szerint is van esélye Lacinak, még is csak ő úszta idén a legjobb időt. És most is a 3. legjobb idővel döntős, szóval nem teljesen értem, miért írjátok le őt.
szerk.: közben meg is előztek.
- Dupla D
- Hozzászólások: 3170
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 20:30
- Kedvenc játékosaid: Guti, Carvajal
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Egyéb sportok - Olimpia
Ilyen jó haverok vagytok?Bencze írta:Lacika
Ha Cseh Laci legkomolyabb versenytársa nem a valaha volt legsikeresebb úszó lenne lenne, akkor még talán igazat adnék. Van három ezüstje és két bronza. Nem néztem most utána, de ha Phelps nem lenne, akkor többszörös olimpiai bajnok emberről beszélünk. De Phelps, amelyik számban elindult azt megnyerte. 'Lacika' most 30 éves és ő még mindig ott van az esélyesek között, ami egyáltalán nem gyakori. Ha olimpiai bajnok lett volna már, akkor nem hiszem, hogy itt lenne, de már csak emiatt a kitartás miatt is megérdemli a tiszteletet, amit neked nem sikerült megadnod.
"Louie, I think this is a beginning of beautiful friendship" - Garga Pitic.
- Bencze
- Hozzászólások: 1942
- Csatlakozott: 2014. június 5., csütörtök 12:32
- Kedvenc játékosaid: Benzema, Valverde
- Kedvenc csapatod: Tippelj :)
Re: Egyéb sportok - Olimpia
Nem kizarolag a forumra ertettem, NSO-s, indexes, origos kommentekbol indultam ki, bar az ottani szint meg az eurobasznanal is aljabb.kapor_89 írta:Egyáltalán nem dobáljuk szarral azokat, akik nem lesznek érmesek, de Gyurta olimpiai bajnokként(!!) nem került a legjobb 16-ba. Érted, a legjobb 16-ba.. Senki ne mondja nekem, hogy forma így, meg forma úgy, ez Danitól szánalmas teljesítmény volt, nincs erre szebb kifejezés. Vannak olyan úszóink akik 15 évesen csak azért mentek ki, hogy ismerkedjenek a légkörrel, majd 4 év múlva lehet ők is elérik Liliána szintjét, de könyörgöm, azért vannak határok. Amit pedig Kis Gergő művelt, hát azt inkább nem is kommentálom.. Hogyan lehet ennyire formán kívül úszni?? Arról sem beszélhetünk, hogy MO-n nem lehet felkészülni, hiszen Kenderesi 19 évesen sz*patja a világot, Liliána pedig szintén 19 évesen még a dobogóban is reálisan reménykedhet.. Cseh Laci formája is el lett tolva enyhén szólva is, mehetne ő is a Vasasba edzeniBencze írta:Hatalmas, ahogy mi magyarok folyamatosan szarral dobaljuk a sportoloinkat akik veletlenul nem aranyat nyernek. Oda is kell kerulni am, ami nem a legegyszerubb dolog. Ezzel az eredmennyel is a vilag egyik legjobb uszoja Gyurta, iden volt nala 16 jobb. Kis orszagkent igy is rendre eron felul teljesitunk, gyanitom mi nyerjuk a legtobb aranyat a lakossag szamahoz viszonyitva. Irrealis elvaras minden sportolonktol ermeket varni minden egyes esemenyen.(bár Lacival pont semmi bajom nincs, nagyon szeretem és tisztelem minden tekintetben) Be kell látni, hogy vannak olyan úszók, akik komoly idővel, illetve komoly eredményekkel jöttek, még sem volt esélyük még a döntőbe se kerülni, ez pedig gáz.
Ma este pedig előre az újabb 2 (3) aranyért![]()
![]()
Egyebkent pont Lacika erdemli meg a legtobb savazast, gyakorlatilag 10+ eve agyon sztaroljak, a media minden vilagesemeny elott eselyeskent emlegetik es allandoan lebog. Legjobb uszoink kozul minden olimpian o szerepel a leggyengebben. Millio europa bajnoki cime nyilvan tiszteletre melto, de szinte Lacika az egyetlen uszo az oreg kontinensrol aki a legjobbak kozott van.
Tenyleg, valamelyik nalam kevesbe lusta forumos nem szamolna ossze, hogy Athen ota (Lacika elso olimpiaja) hany aranyat hoztak haza uszoink?
Edit: Nem volt bonyolult, negynel valahogy tobbre szamitottam.

Re: Egyéb sportok - Olimpia
Nem kopkodtem. Csak meglepodtem.
"A gólöreme nem volt szép nekem mégis óriási örömöt okozott mert abban a pillanatban tudtam mennyi Real\Cr gyülölő rohad el belülről életük legszörnyűbb élménye az agyukba is beleégett úgy odarakta a köcsögöknek..." - dzsi91
- P. Krisz
- Hozzászólások: 3448
- Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 12:37
- Tartózkodási hely: Civitas Invicta
Re: Egyéb sportok - Olimpia
A szimulált vadvízi evezés a leggagyibb nálam .András93 írta: Egyébként kinek mi a legnevetségesebb sport az Olimpián? Nálam a távgyaloglás a nyerő.
.

Hogy híjják?
Bill.
Ide hallgass Bill!... Bill??!!! Mi a lófaszt hallok én, Bill?
Bill.
Ide hallgass Bill!... Bill??!!! Mi a lófaszt hallok én, Bill?
-
- Hozzászólások: 692
- Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 19:28
- Kedvenc csapatod: Találd ki
Re: Egyéb sportok - Olimpia
Egyáltalán nem dobáljuk szarral azokat, akik nem lesznek érmesek, de Gyurta olimpiai bajnokként(!!) nem került a legjobb 16-ba. Érted, a legjobb 16-ba.. Senki ne mondja nekem, hogy forma így, meg forma úgy, ez Danitól szánalmas teljesítmény volt, nincs erre szebb kifejezés. Vannak olyan úszóink akik 15 évesen csak azért mentek ki, hogy ismerkedjenek a légkörrel, majd 4 év múlva lehet ők is elérik Liliána szintjét, de könyörgöm, azért vannak határok. Amit pedig Kis Gergő művelt, hát azt inkább nem is kommentálom.. Hogyan lehet ennyire formán kívül úszni?? Arról sem beszélhetünk, hogy MO-n nem lehet felkészülni, hiszen Kenderesi 19 évesen sz*patja a világot, Liliána pedig szintén 19 évesen még a dobogóban is reálisan reménykedhet.. Cseh Laci formája is el lett tolva enyhén szólva is, mehetne ő is a Vasasba edzeniBencze írta:Hatalmas, ahogy mi magyarok folyamatosan szarral dobaljuk a sportoloinkat akik veletlenul nem aranyat nyernek. Oda is kell kerulni am, ami nem a legegyszerubb dolog. Ezzel az eredmennyel is a vilag egyik legjobb uszoja Gyurta, iden volt nala 16 jobb. Kis orszagkent igy is rendre eron felul teljesitunk, gyanitom mi nyerjuk a legtobb aranyat a lakossag szamahoz viszonyitva. Irrealis elvaras minden sportolonktol ermeket varni minden egyes esemenyen.

Ma este pedig előre az újabb 2 (3) aranyért



Re: Egyéb sportok - Olimpia
[color=#0000FF] szilagyi liliana lenyomotr egy 5 oerces rovid intertjut :Dddd :lol [/color]:
- Bencze
- Hozzászólások: 1942
- Csatlakozott: 2014. június 5., csütörtök 12:32
- Kedvenc játékosaid: Benzema, Valverde
- Kedvenc csapatod: Tippelj :)
Re: Egyéb sportok - Olimpia
Elvileg az igazolt sportolok szama alapjan hatarozzak meg a versenyszamokat, nem?
- reeed_ati
- Hozzászólások: 3259
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:23
- Kedvenc játékosaid: Zinedine Zidane
Re: Egyéb sportok - Olimpia
Van az most egyáltalán?, csak mert rákerestem a számokra és nem szerepel köztük, amúgy tényleg az lenne a nyerő.András93 írta:Egyébként kinek mi a legnevetségesebb sport az Olimpián? Nálam a távgyaloglás a nyerő.

Nem értem pl., hogy miért van a Röplabda mellett még Strandröplabda is?? wtf (nőknél a látványt leszámítva)
Vagy akkor miért nincs Strandfoci, vagy Strand-kézilabda?

- Bencze
- Hozzászólások: 1942
- Csatlakozott: 2014. június 5., csütörtök 12:32
- Kedvenc játékosaid: Benzema, Valverde
- Kedvenc csapatod: Tippelj :)
Re: Egyéb sportok - Olimpia
Hatalmas, ahogy mi magyarok folyamatosan szarral dobaljuk a sportoloinkat akik veletlenul nem aranyat nyernek. Oda is kell kerulni am, ami nem a legegyszerubb dolog. Ezzel az eredmennyel is a vilag egyik legjobb uszoja Gyurta, iden volt nala 16 jobb. Kis orszagkent igy is rendre eron felul teljesitunk, gyanitom mi nyerjuk a legtobb aranyat a lakossag szamahoz viszonyitva. Irrealis elvaras minden sportolonktol ermeket varni minden egyes esemenyen.
- András93
- Hozzászólások: 1650
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 20:14
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Egyéb sportok - Olimpia
Ezt már régebben valamikor hallottam, most látom Olimpia előtt újra feltöltötte.reeed_ati írta:Ehhez kapcsolódik, ez a kis okfejtés, ki mit gondol a témáról?

Egyébként kinek mi a legnevetségesebb sport az Olimpián? Nálam a távgyaloglás a nyerő.

Elég megnézni egy videót és hülyére röhögöd magad.
Re: Egyéb sportok - Olimpia
Jó azért olimpiai bajnokként 32 között simán kiesni ugy hogy erre készült.. Persze el lehet ennyivel is intezni. Bár őt sem érdekelte jobban a nyilatkozatát hallgatva és látva.
"A gólöreme nem volt szép nekem mégis óriási örömöt okozott mert abban a pillanatban tudtam mennyi Real\Cr gyülölő rohad el belülről életük legszörnyűbb élménye az agyukba is beleégett úgy odarakta a köcsögöknek..." - dzsi91
- Tádám
- El Siete
- Hozzászólások: 2575
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 21:28
- Kedvenc játékosaid: Raúl, Pipita, Morientes, Zidane
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, Újpest
- Tartózkodási hely: Vác
- Kapcsolat:
Re: Egyéb sportok - Olimpia
Toti írta:Gyurta?![]()
![]()
![]()
Ez még tartalékolásnak is erős volt azert.
Ennyit tudott idén.
Anthony írta:Akkor minek nevezett?ferni írta:Katinkától jó döntés volt.
2 fő számát nyernie kell, emellé már beesett egy plusz arany meg egy már meg van.
Felesleges lett volna itt kockáztatnia, a pillangó elég fárasztó.
Előre azért nem volt kiszámítható a program.

Rengeteg klubnak van komoly történelme, de csak egyetlen klub írja a történelmet... Hala Madrid!
Hierro azt mondta: "Raúl egy Ferrari, amely idővel mindenkit le fog hagyni."- Igaza volt !
VARANE
Hierro azt mondta: "Raúl egy Ferrari, amely idővel mindenkit le fog hagyni."- Igaza volt !
VARANE
- istimester
- rex madridistae
- Hozzászólások: 3626
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 13:22
- Kedvenc játékosaid: Iván Helguera, Raúl
- Kedvenc csapatod: DAC
- Tartózkodási hely: Felvidék
Re: Egyéb sportok - Olimpia
Me too. Csak nem érdekel. Főleg, ha az amik háborognakRealista24 írta:Na látod, ezzel egyetértek teljes mértékben.

- Anthony
- Hozzászólások: 8702
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 8:33
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Egyéb sportok - Olimpia
Akkor minek nevezett?ferni írta:Katinkától jó döntés volt.
2 fő számát nyernie kell, emellé már beesett egy plusz arany meg egy már meg van.
Felesleges lett volna itt kockáztatnia, a pillangó elég fárasztó.
Re: Egyéb sportok - Olimpia
Gyurta?

Ez még tartalékolásnak is erős volt azert.




Ez még tartalékolásnak is erős volt azert.
"A gólöreme nem volt szép nekem mégis óriási örömöt okozott mert abban a pillanatban tudtam mennyi Real\Cr gyülölő rohad el belülről életük legszörnyűbb élménye az agyukba is beleégett úgy odarakta a köcsögöknek..." - dzsi91
- reeed_ati
- Hozzászólások: 3259
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:23
- Kedvenc játékosaid: Zinedine Zidane
Re: Egyéb sportok - Olimpia
Ehhez kapcsolódik, ez a kis okfejtés, ki mit gondol a témáról?András93 írta: Egyébként, ha már úszás, nem kicsit igazságtalan a többi sportággal szemben, hogy itt 17-17 aranyérmet osztanak ki (oké ebből 1-1 nyílt vízi), ennél többet csak az atlétikában, de azért érezhető, hogy egy gerelyhajítás és egy maraton között kicsit nagyobb a különbség, mint egy hát- és egy gyorsúszás között.
És ugye egy versenyző rendre több számban is indul. Így úszóként nyerhet valaki egy olimpia alatt annyit, amennyit más 5 olimpián sem.
- András93
- Hozzászólások: 1650
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 20:14
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Egyéb sportok - Olimpia
Azért megérte Katinkának a 200 pillangón elindulnia Jakabos helyett, ha rajthoz sem áll.
Viszont a 200 vegyesen az arany így 99%.
Egyébként, ha már úszás, nem kicsit igazságtalan a többi sportággal szemben, hogy itt 17-17 aranyérmet osztanak ki (oké ebből 1-1 nyílt vízi), ennél többet csak az atlétikában, de azért érezhető, hogy egy gerelyhajítás és egy maraton között kicsit nagyobb a különbség, mint egy hát- és egy gyorsúszás között.
És ugye egy versenyző rendre több számban is indul. Így úszóként nyerhet valaki egy olimpia alatt annyit, amennyit más 5 olimpián sem.

Viszont a 200 vegyesen az arany így 99%.
Egyébként, ha már úszás, nem kicsit igazságtalan a többi sportággal szemben, hogy itt 17-17 aranyérmet osztanak ki (oké ebből 1-1 nyílt vízi), ennél többet csak az atlétikában, de azért érezhető, hogy egy gerelyhajítás és egy maraton között kicsit nagyobb a különbség, mint egy hát- és egy gyorsúszás között.
És ugye egy versenyző rendre több számban is indul. Így úszóként nyerhet valaki egy olimpia alatt annyit, amennyit más 5 olimpián sem.

Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 1 regisztrált és 0 vendég