kelemen.istvan írta:Nem tud valaki egy jó anyagot, ahol számokkal is alá van támasztva az, hogy nem éri meg Budapestnek Olimpiát rendezni?

Nem, ilyen nem létezik, mivel pontos "számokat" nem lehet ismerni. Az esetlegesen megrendezett Olimpia járulékos hatásait pedig szintén csak becsülni lehet.
De tavaly készített a MOB megvalósíthatósági tanulmányt, ami szabadon hozzáférhető, ha érdekel a téma, akkor végig lehet olvasni, ki van benne elemezve a nemzetgazdasági hatása egy budapesti olimpiának.
Egyáltalán nem érné meg. Boldog-boldogtalan cég építőipari cég lenne, akik nem értenének hozzá. Csak a pénz menne (nem mintha mostanában nem ez lenne). Erre nagyon jó példa Görögország. Szerintem nem véletlen, hogy az olimpia után így összeomlott az egész ország.
Ez gyakorlatilag 3 sor demagóg ferdítés volt, mindenféle hozzáértés nélkül

Görögországnak nem az olimpia tett be. Elég hosszú lenne leirni miért tartanak ott ahol tartanak, ha egy mondatba bele kellene zsúfolni, akkor annyit mondanék hogy azért mert a balkán közepén szerettek volna, és még szeretnének most is nyugat-európai életszínvonalat.
Egy olyan országról beszélünk ahol már azért prémium jár ha valaki időben beér a munkahelyére.