Szerintem most Zizu nem cserélt jól. Vagy inkább úgy fogalmazok, hogy nem hoztak lendületet a cserék. Még Lukász csak-csak, de Hámesz... a végén az a hattyú halála tökéletesen jellemzi az idényét...

Kova meg félig időhúzó csere, félig frissítés miatt jött be.
Ronci ma küzdött, hajtott. Meg vagyok vele elégedve. Szerintem még megvolt az a sérülés, azért nem fejezte be góllal a meccset.
Bale a góljáért pacsi, jól játszott az első félidőben. A másodikban már leeresztett és visszaesett.
Jesé nem volt olyan rossz, de azért jó se. Volt egy szép helyzete, azt be kellett volna lőni.
Modric ma szerintem jó volt. Nem lehet god mode-ban az egész szezonban. Nem is nagyon pihent a szezonban.
Kroos néha a frászt hozta rám az öreganyós totyogásával, de vele se volt nagy baj, sőt.
Isco jól mozgott, sokat futott, a végére ő is elfáradt.
A védelmet egybe írom, mert az most működött rendesen. Nem nagyon emlékszem olyanra, amikor nagy hibát vétettek volna.
Összességében jól játszottunk, bár felbaszott hogy egy elődöntőben nem dolgoznak 100%-kal. Ezt a City-t alsóhangon 3-0-val haza lehetett volna küldeni, annyira nem védekezett néha. Szerencsére támadni se nagyon tudtak, mert ha így történt volna, akkor szopóágon lettünk volna.