Kerlon írta:
Minden évben találhatunk egy-egy ígéretesebb embert, de még sincs. M'Vila is kapott nem egy esélyt, most a kieső Sunderlandben alapember, de nem zengenek róla ódákat. A lepusztult Interbe sem kellett, mert még ilyen Medel félék is kiszorították.
Ez csak részben igaz. Az interben valóban nélkülözve volt, de ott még Kondogbia is padozik aki az egyetlen valamire való kpjuk, szóval megkérdőjelezhető a döntéseik ilyen téren. Sokszor hangoztatják hogy nem váltotta meg a hozzáfűzött ígéreteket (Kondogbia), de ez pont ugyan annyira hiteles mint amikor Modricról írták ugyan ezt.
Visszatérve Mvillára, ő egy remek szezont fut a Sunderlandben és a szurkolók egyik kedvencévé nötte ki magát. Szerintem beférne bármelyik elit pl csapatba, mert pont nekik lenne szükségük hasonló kvalitású játékosra.
Francia bajnokságra kitérve. A fiatal generáció azért nem olyan rossz. Kante, Varane, Rabiot, Coman, Pogba, Kurzawa, M'villa, Digne. Aztán ott van még a lyon egyik legnagyobb tehetsége Tolisso aki csak azért nem lesz ott a francia keretben mert a kp poszt iszonyatosan telített.
Persze a legtöbb tehetség még így is a spanyol bajnokságból jön ki hála égnek.