Pont ez a probléma. Mourinho volt a csúcs, akiben mindenki a megoldást látta, de nem sikerült. Bajnoki cím és spanyol kupa (ebből lehet még egy) valamint a BL-ben az elődöntők (persze ez is változhat még elvileg, de inkább maradjunk a talajon valamint a sorsolásoknál azért általában jól jöttünk ki).perez pedig remélem összeszedi magát, felveszi a legvagányabb öltönyét, felkap egy aktatáskát és felszáll a kis magángépével és kurvára intézkedik.
mint négy éve.
Idehozta CR-t, aki hozza azt amit elvártak Tőle. A világ egyik legjobbja. Kaka az évtized egyik legnagyobb bukása sportszakmailag, Benzema sem tudott megváltó lenni (mégha jó is a sajtója a fórumon) a spanyol vonalból Arbeloa egy iparos, Albiol egy szimpla kiegészítő ember. Xabi a rutinjával hozott egyfajta stabilitást. A kiadások hatalmasak voltak, viszont nem lett meg az egyértelmű hozadéka. Azzal nem kampányolhat már Perez, hogy a Barcelonával már egyenlőek vagyunk, ha máshol még mindig akad 1-2 jobb.
Ki lesz az új edző? Kiket kéne még idehozni tízmilliókért?
Építkezésre meg nem lesz idő, pedig tényleg azt kéne. Valószínűbb viszont, hogy ismét a saját farkunkba harapunk és kezdődik elölről az ördögi kör.





