Mi a fura? Hogy van-e egy jobb edző? Hogy nem minden a játékosanyag?MesQueUnClub írta:Ez a megverte taktikailag olyan fura dolog, hogy ez a kifogás Zizoura aki most kezdte, és kb már emiatt elküldené valaki, Ancelottit konkrétan folyamat bucira verte taktkailag pedig az olasz 3 csapatot is BL győzelemre vezetett.
Igen, Ancelottinak sem igazán ment az Atletico ellen, ez tény. De azokon a meccseken legalább HELYZETEKET tudtunk kidolgozni.
Egy gólveszélyes helyzetünk volt az egész meccsen, az is Godintól pattant oda. Meg egy fújható 11-es (sőt! egyértelműen fújni kellett volna).
De, ha ez elég egy edzőtől, akkor nincs több kérdés.

Kevés még ide Zidane, akkor is az volt, mikor kinevezték. A kókler Benitezzel 6 pontot buktunk a bajnokságban 8 mérkőzésen, most szintén 8 meccs után -7. Úgyhogy még csak azt sem lehet mondani, hogy csak Rafán ment el.
Összességében pedig megint odajutunk, hogy miért kellett elküldeni Carlot? Perez kiváló döntést hozott szakmailag. Ismét.

Zsinórban harmadszor vert meg minket a Bernabeuban az Atlético (akik korábban a leglúzerebb csapat voltak) a ligában. Semelyik másik csapat nem mondhatja ezt el.
