Nekem eddig kissé csalódás az átigazolási szezon, DE nagy pozitívum, hogy szinte mindenkinek van jelenleg komoly alternatívája és egyben vetélytársa. Kvázi, úgy gondolom, hogy ha az érkezôkkel nem is erôsödtünk hatalmasat, az új játékosok pozitív hatással lesznek a régiek teljesítményére és így a csapat összességére is.
A kapus posztért durva harc lesz. Iker és Lopez világelit hálóôrök, bármelyik véd, én nyugodt leszek.
Jobbhátvéd poszton szintén nagy fejlôdés Carvajal érkezése. Remélem kiszorítja Arbeloat, aki majd teperni fog, hogy visszakerüljön, ezzel formában tartva a fiatal spanyolt.
A védelem közepére 3 top játékosunk van, ôk kellô motivációt jelentenek egymás számára.
A baloson Marcelo helye biztosnak tünik, de ha marad Coentrao, nem kell félnünk az esetleges helyettesítésétôl sem.
A középpálya érdekes lesz. Xabi, Illarramendi, Casemiro, Khedira, Modric pályázik - a jelek szerint 3 helyre -. Nagy versenyt várok, de én még hoznám Kondogbiat, mert ez csak öt ember, fôleg úgy, hogy kettô belôlük Casemiro, aki még nem bizonyított semmit, illetve Khedira, aki már bebizonyította, hogy mit tud...
A támadó szekcióra pedig nem lehet panaszunk, sok a játékos, gyakorlatilag két helyre, mert CR kirobbanthatatlan lesz Carlo alatt is.
Lesz itt verseny, sôt szerintem rotálás is. Mély keretünk van már most is, amit 1-2 érkezô szinte tökéletessé tehetne.