Kommentáld a híreket
-
primrose
- Hozzászólások: 1356
- Csatlakozott: 2013. augusztus 27., kedd 1:12
- Kedvenc játékosaid: Benzema, Coentrao, Varane, Modric
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Kommentáld a híreket
Hát nem tudom.
Utáltam Benitezt, de tény, hogy kezdettől fogva nulla támogatást kapott és ez így nehéz. Nyilván tőle is függött, hogy az öltöző abszolút nem fogadta el, szóval egy percig sem sajnálom. Örülök, hogy elküldték, de én személy szerint MÉG kevésnek érzem Zidanet ide. De kívánom, hogy ne legyen igazam és múljon az egész annyin, hogy a játékosok FOCIZNAK is, ha olyan edzőjük van a padon akire feltudnak nézni. Mert ugye nagyon be lett harangozva, hogy Ancelottira anno felnéztek és szerették, ezért is nyerték a BL-t. Mondjuk, hogy Carlo utolsó évét ki mivel magyarázza azt már nem tudom, de mindegy is, hiszen ő lett itt a number 1, a pótolhatatlan edző. Aha... A minimum, hogy ezek után, ez a sok túlfizetett, "anyjukpicsája" sztárocska (CR, James, Isco, Ramos, Kroos) elkezd végre focizni, mert edzőkérdéssel nem lehet mindent megmagyarázni. Más edzőt akartatok? Tessék, itt van, Perez apó ezt is meghúzta. De akkor most már játékot is kérek, különben nyáron mehet az összes a süllyesztőbe, persze Perezzel együtt.
But he is a good boy...
- Buitre
- Hozzászólások: 1529
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 15:35
- Kedvenc játékosaid: Valderrama, Valerón, Butragueño
- Tartózkodási hely: Biharugra/Nagyvárad
Re: Kommentáld a híreket
dzsi91 írta:És akkor Benítez, mit mondjak, sajnálom a faszit. Érkezésétől kezdve utálta mindenki, én is.
Amúgy én valami frenetikus hangulatban vagyon, kb úgy mintha valami fényes kupát nyertünk volna. Épp focizni voltam és kikaptunk, amin eléggé fel szoktam magam húzni, de most épp folyamatosan vigyorogtam magamban.
Visszakaptuk - szerintem többen így vagyunk ezzel - szeretett Csapatunkat!
Nekem nincsenek túlzott elvárásaim Zizouval szemben, és szerintem az emberek 90%-a így van ezzel.
Alig várom a következő meccset
- dzsi91
- Hozzászólások: 12992
- Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F
Re: Kommentáld a híreket
Én is, mérhetetlenül örülök,hogy Zidane a Real Madrid edzője, de Perez gyakorlatilag bedopta hogy saját magát védje.Ha most visszahozta volna Mourinhot, a fejét követelnék,ha hoz valami nonane edzőt akkor is,ha kitart benitez mellett abba is belebukik.Realista24 írta:Én egyetértek vele.KAG írta:Ezt olvastam én is.
Általában egyetértek a sráccal, de szerintem nincs teljesen igaza.
Vélemény nektek?
Ez a lépés florentino Perez madridi karrierének utolsó rúgása volt,gyakorlatilag lapot húzott a 21re...
Nekem nagyon felemás érzéseim vannak,örülök mert vége ennek a benitez érának és az a Zidane ült a padra akin felnőttem,imádtam,imádom a faszit.
Egy tökéletes világban Zidane 2017ben Ancelottitól átvesz egy stabil Real madridot, most viszont a káoszba csücsült bele túl korán és túl hirtelen ráadásul szezon közben.
A jóhír,hogy innentől ő védettséget élvez erre a szezonra, bármi történik ebben a szezonban rálehet kenni benitezre,vagy arra hogy kevés volt az idő és nyáron elkezdhet építkezni.Szóval ez a félév nálam minden mind1 alapon megy és hagy szóljon.Remélem a játékosok is így gondolják és pozitívan hat rájuk,hogy megszabadultak a pincértől és Zizuval dolgozhatnak.
Ez az egész sztory akkor fog jól elsülni ha mindkét fél a csapat és az edző is eggyütt akar fejlődni, a játékosok tisztában lesznek vele,hogy zizu még kezdő, remélem a tényleg családként viselkednek és mindenki segiti majd egymást.értem ezt perezre is.Innentől ő mattot kapott(adott magának) Zudane vilt az utolsó húsdarab a zsebében amit bedobhatott a hiénák közé, már nincs semmilye ezért az utolsó lehelletéig kifog állni Zidane mellett,ebben biztos vagyok mert ha Zidane bukik akkor őis (mostmár tényleg)... Remélem Zizu ezzel tisztában van és teljhatalmat követel majd(ha nem is face to face, de remélem ő képes lesz kordában tartani ezt az elmebeteget)
Nagyon laza lesz az elkovetkező 2 hónapunk,gyakorlatilag tökéletes arra,hogy Zidane sok győzelemmel és önbizalommal kezdjen.
Amit várok Zizutól az a bbc kimaxolása,főleg Bale, szerintem Zidane jó hatással kesz rá.Benzemával nincs gond, Cr meg Cr ha vezetunk sok támadást sok gólt fog lőni.
És akkor Benítez, mit mondjak, sajnálom a faszit.Érkezésétől kezdve utálta mindenki, én is. Mindenki tudta,hogy nagy lesz rá a kabát szerintem ő maga is érezte, csak ezt a legetőséget senki sem hagyta volna ki.Én ezért nem bántanám őt.Perezt viszont elkuldeném az anyjába egy nyilatkozattal a helyében
Szóval ja,Zizu csapassad mentsd meg ennek a barom pereznek a seggét, én szurkolok.Tiszta szívből.
"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams
Re: Kommentáld a híreket
De miért volt lejtmenet?Carlo második szezonja lejtmenet volt, nem is láttam semmi jelet javulásra közben. Így külső szemlélőként meg nem mondom pontosan mi lett volna a jobb döntés, de inkább a távozás felé hajlok. Ha már kirúgta Perez, úgy hogy közben a játékosok és a szurkolók mellette álltak, az lett volna az alap, hogy olyat hoz a helyére aki nem olyan lenézett, nem kedvelt, kigúnyolt figura, mint Benítez. Szerintem már ezzel halálra volt ítélve ez a történet
Ez a videó tökéletesen bemutatja, hogy a FIFA mennyire tisztel engem, a klubomat és az országomat. Sok minden érthetővé vált.
-
petiamadridista
- Hozzászólások: 5656
- Csatlakozott: 2013. április 24., szerda 15:30
- Kedvenc játékosaid: Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Kommentáld a híreket
a kérdés már az, hogy Zidane jó választás volt -e ebben a helyzetben.Persze, hogy voltak hibái neki is, csak kérdés hogy a tökéletes edzőt keressük-e, aki soha nem fog hibázni, vagy azt, aki illik hozzánk.
Carlo a múlt. ez van.
Re: Kommentáld a híreket
Sosem kedveltem azt a blogot és a készítőiket. Mióta Casillas kikerült a kezdőből és Özil távozott ez a véleményük szinte mindenről
Carlo második szezonja lejtmenet volt, nem is láttam semmi jelet javulásra közben. Így külső szemlélőként meg nem mondom pontosan mi lett volna a jobb döntés, de inkább a távozás felé hajlok. Ha már kirúgta Perez, úgy hogy közben a játékosok és a szurkolók mellette álltak, az lett volna az alap, hogy olyat hoz a helyére aki nem olyan lenézett, nem kedvelt, kigúnyolt figura, mint Benítez. Szerintem már ezzel halálra volt ítélve ez a történet
Carlo második szezonja lejtmenet volt, nem is láttam semmi jelet javulásra közben. Így külső szemlélőként meg nem mondom pontosan mi lett volna a jobb döntés, de inkább a távozás felé hajlok. Ha már kirúgta Perez, úgy hogy közben a játékosok és a szurkolók mellette álltak, az lett volna az alap, hogy olyat hoz a helyére aki nem olyan lenézett, nem kedvelt, kigúnyolt figura, mint Benítez. Szerintem már ezzel halálra volt ítélve ez a történet
- Pipita
- Hozzászólások: 3514
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 12:32
- Kedvenc játékosaid: Ronaldo, Zidane, Guti, Iker, Higuaín, Marcelo, Bale
- Kedvenc csapatod: Real, Leeds
Re: Kommentáld a híreket
én nem vagyok Rafa Benítez fanboy de tökre igaza van, akárki legyen is ez. Nyilván ki sem kellett volna nevezni, de az, hogy a játékosok meg sem próbáltak illeszkedni hozzá, és a közönség is gyakorlatilag az első naptól kezdve halálra ítélte...így még egy zseni sem tudna dolgozni, nem hogy egy analfabéta.KAG írta:Sky Sports hsz írta:Mrinmoy Biswas: This is really shameful. Real Madrid don't deserve a manager like Rafa Benitez.They never supported him,since the day he arrived they always cursed him.I wish they go with a trophie less season for the next five years
Jó tudni, hogy vannak Rafa Benitez fanboyok a világban![]()
![]()
a világtalan köcsöge
Persze, hogy voltak hibái neki is, csak kérdés hogy a tökéletes edzőt keressük-e, aki soha nem fog hibázni, vagy azt, aki illik hozzánk. Ha előbbit, akkor minden évben dobhatjuk ki a kukába az edzőnket és lehet az a szar ami a Perez érákat jellemzi. Ha utóbbit, akkor Ancelotti tökéletes volt, főleg Zidane-nal az oldalán. Remélhetőleg a kopasz is fel tud nőni a feladathoz. Én csak annyi állandósságot szeretnék, hogyha esetleg bizonyítana Zidane akkor egy esetleges trófea nélküli szezon után ne mondjunk már le róla...dehát ezt úgysem én döntöm el. vivaflope.Carlot tény hogy nem kellett volna kirúgni.
de azért ő is felelős a tavaszi menetelésért, és bizony voltak hibái bőven..
ez van.
Inkább azt vegyük figyelembe, hogy jelenleg, a lehető legjobb döntés született-e vagy sem.
Szerintem igen.
Kétlem hogy ez annyira zavarná. Aki utálja őt, azt szépen le antimadridista-náci-huligán-ultrázza és el van intézve.Ha most se azt csinalja amit a szurkolok kernek akkor nagyon szembefordul veluk.
Re: Kommentáld a híreket
Én is egyetértek, de Mourinhon kívül mindenkinek örültünk volna. Ancelottinál lett ez elkúrva rendesen.KAG írta:Ezt olvastam én is.
Általában egyetértek a sráccal, de szerintem nincs teljesen igaza.
Vélemény nektek?
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
- ikelemen5
- Hozzászólások: 3255
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 9:06
- Kedvenc játékosaid: Zidane,Guti,Modric, Kroos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Kommentáld a híreket
Remélem őt nem kell majd szidnom, hogy miért nem cserél, milyen kezdő ez stb., mert meghasadna a tudatom.
“I don’t trust fish.They breathe water…..that’s crazy.”
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 69436
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Kommentáld a híreket
6:30kor megy, viccen kívülMike írta:te inkább kínába utazzhehe írta: inkább azt mondd meg mikor indítod a chartert, hogy a holnapi 11 órás edzésre kinn legyünk
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Re: Kommentáld a híreket
Szerintem alkotó válságban lesz most egy darabig, aztán majd valami olasz csapat még elcsábítja.ziro4vr írta:És akkor jöhetnek a tippek, Muhoz vagy Chelseahez megy majd Rafa.![]()
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
- Mike
- Hozzászólások: 3024
- Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 11:41
- Kedvenc játékosaid: Guti, Özil, Ronaldo, Zidane, Varane
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, Colts
Re: Kommentáld a híreket
te inkább kínába utazzhehe írta: inkább azt mondd meg mikor indítod a chartert, hogy a holnapi 11 órás edzésre kinn legyünk
"Mesut Ozil is my successor. I have never seen such quality in a player. " -Zidane
-
petiamadridista
- Hozzászólások: 5656
- Csatlakozott: 2013. április 24., szerda 15:30
- Kedvenc játékosaid: Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Kommentáld a híreket
Carlot tény hogy nem kellett volna kirúgni.
de azért ő is felelős a tavaszi menetelésért, és bizony voltak hibái bőven..
ez van.
Inkább azt vegyük figyelembe, hogy jelenleg, a lehető legjobb döntés született-e vagy sem.
Szerintem igen.
de azért ő is felelős a tavaszi menetelésért, és bizony voltak hibái bőven..
ez van.
Inkább azt vegyük figyelembe, hogy jelenleg, a lehető legjobb döntés született-e vagy sem.
Szerintem igen.
- Matt009
- Hozzászólások: 1909
- Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 9:44
- Kedvenc játékosaid: Casillas, Higuain, Varane, Modric, Özil NEM
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Kommentáld a híreket
Örülök Zidane kinevezésének, R9 mellett az abszolút kedvenc játékosom volt, miatta lettem Real drukker. Habár megfogalmaztam kérdőjeleket az ő edzői kvalitásai kapcsán, mégis azt mondom, hogy a jelenlegi helyzetben a lehető legjobb döntés született. Ha van valaki, aki fel tudja rázni a társaságot, akkor az ő. Nyomás nélkül teheti a dolgát, a szezont Rafa már elrontotta, Zidane csak javíthat a dolgokon. Van fél éve megismerni a viszonyokat, nyártól kezdve pedig elkezdheti a komoly munkát, a szisztematikus csapatépítést. Kívánom, hogy járjon sikerrel. Végre egy arra méltó ember ül a padon.
- hehe
- Hozzászólások: 7035
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:50
- Kedvenc játékosaid: el fenomeno.
- Kedvenc csapatod: a 6X-os vb.
- Tartózkodási hely: nuthouse.
Re: Kommentáld a híreket
de mégis mit vártatok?Realista24 írta:Én egyetértek vele.KAG írta:Ezt olvastam én is.
Általában egyetértek a sráccal, de szerintem nincs teljesen igaza.
Vélemény nektek?
hogy mondjon le?
akkor, amikor minden nyerhető még, megvan hozzá a keret és a lehetőség is?
most türelem kell, érdeklődve várom miket változtat, a béell meg a bajnokság is meglehet még.
inkább azt mondd meg mikor indítod a chartert, hogy a holnapi 11 órás edzésre kinn legyünk



- miro
- Hozzászólások: 2275
- Csatlakozott: 2014. augusztus 16., szombat 10:49
- Kedvenc játékosaid: Maradona, Guti, Modric, Bale
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Ausztria, Dornbirn
Re: Kommentáld a híreket
Mas lehetosege nem volt mar Pereznek.KAG írta:Ezt olvastam én is.
Általában egyetértek a sráccal, de szerintem nincs teljesen igaza.
Vélemény nektek?
Ha most se azt csinalja amit a szurkolok kernek akkor nagyon szembefordul veluk.
Szoval en is adom amit kompany irt.
Perez & CR
Zidane
Coutinho-Karim-Bale
Zidane
Coutinho-Karim-Bale
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 69436
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Kommentáld a híreket
Én egyetértek vele.KAG írta:Ezt olvastam én is.
Általában egyetértek a sráccal, de szerintem nincs teljesen igaza.
Vélemény nektek?
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- KAG
- Hozzászólások: 10295
- Csatlakozott: 2014. március 18., kedd 20:53
- Kedvenc játékosaid: G.H#14 ; LuMo#19 ; M#12 ; SR#4 ; CR#7
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F
Re: Kommentáld a híreket
Ezt olvastam én is.
Általában egyetértek a sráccal, de szerintem nincs teljesen igaza.
Vélemény nektek?
Általában egyetértek a sráccal, de szerintem nincs teljesen igaza.
Vélemény nektek?
ZIDANE
- ziro4vr
- Hozzászólások: 25479
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Kommentáld a híreket
És akkor jöhetnek a tippek, Muhoz vagy Chelseahez megy majd Rafa.
Nem illik.
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 69436
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Kommentáld a híreket
https://www.facebook.com/kompanyblog/?fref=tsKompany lő, gól
38 perce ·
Egy percig se gondoljuk azt, hogy szakmai döntés született ma Madridban. Ez egy vegytiszta populista mozzanat, amellyel a klub elnöke látványosan védeni szeretné magát. Megijedt a lázongó hangoktól, amelyek egy fél éve egyre hangosabban szólnak. A stadion akkor is hálátlanul fütyült, amikor a sajátjai tíz gólt rámoltak az ellenfélnek. Most megadatott nekik az az elnöki kegy, hogy a cirkuszi forgataggal sodródva új embert nézhessenek és ítélhessenek meg a padon: az ő kutyájuk kölykét.
Nem, Benítezzel nem volt jó a Madrid. Égetnivalóan pocsék volt. Silány volt, nézhetetlen, szenvedély és megalapozott koncepció nélküli. De őszintén, ez meglepett valakit? Legfeljebb azokat, akik az elmúlt tíz év futballját átaludták. Benítez ugyanis azóta vergődik; nem kell pontosabb adat ennek alátámasztására, minthogy megnézzük, mit csinál a nevesincs utódja a Napolijával. Már a kinevezése is halott ötlet volt. Eleve, Ancelotti elbocsátása is bűnös lépés. Óriási, szakmai hiba. A 21. századi Real Madrid vezetőségének ki tudja, hanyadik ilyenje. Ancelotti-kalibert nem cserélünk Rafa Benítezre, mert Shakirát sem dobjuk ki Kiszel Tündéért. Most pedig tűzoltás gyanánt bedobják a mérhetetlenül tisztelt ex-játékost, akinek, ha lenne is egy parányi esélye, hogy eljátssza a habfehér Guardiolát, egyáltalán nem biztos, hogy az ottani közegben ezt ki tudja hozni magából. Szívből kívánom, hogy ne érjen véget a második karrierje ennek a csodás fickónak még azelőtt, hogy az elkezdődhetett volna.
Benítez lemondását, távozását minden Madrid-szurkoló hetek, hónapok óta remélte. Kár, hogy egy másikat hiába várnak.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 2 regisztrált és 0 vendég

