Kommentáld a híreket

A Real Madrid mérkőzéseivel, átigazolásaival, aktuális edzőjével foglalkozó fórumrész.
sentry
Hozzászólások: 1888
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 12:44

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: sentry » 2015. december 26., szombat 12:01

Kerlon írta:
Sierra írta: Ez is igaz, de miért változna ez? Vagy vakok az edzők? Lehet benne van a tehetség, de szerintem ebben a csapatban ezt nem fogja kamatoztatni... túl sok idő telt már el.
Nem akarlak megbántani, de a hülye is látja, hogy az üdvöskék miatt szív Isco. Tavaly, amikor Isco-Kroos-Modric játszott a középpályán, illetve amikor Lukát pótolta, akkor általában jó volt, pedig ott is sokkal több védekező feladatot kellett ellátnia, mint amit rá kéne bízni. Ancelotti sem használta jól, mert Marcelo helyét kellett levédekeznie, pedig közelebb a kapuhoz sokkal több zavart tudna ő is kelteni.

A jobb oldalra meg szinte teljesen alkalmatlan, de míg Bale odarakatja magát, ahova szeretné, addig az ilyen kis embereknek kell alkalmazkodni. És így szerintem nem elvárható a töretlen fejlődés. Minden poszt mást követel és Isco szerintem egyik poszton sem vallott szégyent, de többet várnánk el tőle, amit szerintem meg is kapnánk, ha ő is egy rendszerbe, egy posztba tanulna bele és nem csak egy feláldozható paraszt lenne a sakk táblán...
Egyetértek Kerlonnal!

Annyit fűznék hozzá, hogy meg kell nézni az 2013/14-es szezonunk első meccseit. Akkor Isco messze a legjobb volt, gólok, gólpasszok, végig élt, ficánkolt. Talán akokr még 4-2-3-1ben voltuk vagy 442ben nem tudom már, de akkor amit Isco letolt.... ha azt tarja akkor lazán aranylabda 3. (első két hely ugye ki van osztva egy ideje) Elemebeteg szinten nyomta akkor.

Aztán azóta szerencsétlen gyerek talán játszott már mindenhol. De aki kételkedik benne az nézze vissza azokat a meccseket.

Avatar
hehe
Hozzászólások: 7035
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:50
Kedvenc játékosaid: el fenomeno.
Kedvenc csapatod: a 6X-os vb.
Tartózkodási hely: nuthouse.

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: hehe » 2015. december 26., szombat 11:41

dannen írta:
hehe írta:milanról vagy angliáról írnak, sztem 80%, hogy átjön európába most januárban.

mondjuk ez kb a 3. átigazolási szezon amikor azt olvasni, hogy végre vissza jön. volt már , hogy majdnem a tottenhambe ment, csak az ügynöke későn szólt neki vagy mi. ideje lenne mostmár. bár anglia nem biztos, hogy jó lenne neki.
liverpool kezelte kész tényként, hogy már megvan minden papír, oda aztán bőven el is férne, angliában lenne helye kihasználni a sebességét.
sztem mindenhol jó lenne, kivéve az olaszoknál, ahol megölik a játszani akaró játékost.
csak rajta múlik, bár most lett egy babájuk a csajával ha jól láttam, innentől nem biztos, hogy el akar jönni otthonról, ahol mindene megvan már most is legalább 3-4 generációra előre.
de tény, hogy a corinthians nagyon el akarja adni, és pato is jönne.
Kép
Kép
Kép

Avatar
hehe
Hozzászólások: 7035
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:50
Kedvenc játékosaid: el fenomeno.
Kedvenc csapatod: a 6X-os vb.
Tartózkodási hely: nuthouse.

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: hehe » 2015. december 26., szombat 11:33

palesz77 írta:
hehe írta:a corinthians lecsökkentette 10 millió euróra pato árát......
Na, akkor meg a vegen bezsakoljuk januarban..:D

Brazil sajtot te olvasol amugy? Ott is irnak arrol, hogy meg akarjuk szerezni, vagy csak a katalanok huztak elo a kalapbol a nevet?
milanról vagy angliáról írnak, sztem 80%, hogy átjön európába most januárban.

ha a barcába megy, garantált, hogy lesz eggyel több nézőjük :mrgreen:
(pont úgy, mint annak idején ronaldonál :) )
Kép
Kép
Kép

Avatar
Kerlon
Hozzászólások: 29174
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 12:27
Kedvenc csapatod: Levante

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Kerlon » 2015. december 26., szombat 11:10

Sierra írta:
Kerlon írta:3 év alatt, ha 5-ször játszott ott, ahol ki kellene használni..
Ez is igaz, de miért változna ez? Vagy vakok az edzők? Lehet benne van a tehetség, de szerintem ebben a csapatban ezt nem fogja kamatoztatni... túl sok idő telt már el.
Nem akarlak megbántani, de a hülye is látja, hogy az üdvöskék miatt szív Isco. Tavaly, amikor Isco-Kroos-Modric játszott a középpályán, illetve amikor Lukát pótolta, akkor általában jó volt, pedig ott is sokkal több védekező feladatot kellett ellátnia, mint amit rá kéne bízni. Ancelotti sem használta jól, mert Marcelo helyét kellett levédekeznie, pedig közelebb a kapuhoz sokkal több zavart tudna ő is kelteni.

A jobb oldalra meg szinte teljesen alkalmatlan, de míg Bale odarakatja magát, ahova szeretné, addig az ilyen kis embereknek kell alkalmazkodni. És így szerintem nem elvárható a töretlen fejlődés. Minden poszt mást követel és Isco szerintem egyik poszton sem vallott szégyent, de többet várnánk el tőle, amit szerintem meg is kapnánk, ha ő is egy rendszerbe, egy posztba tanulna bele és nem csak egy feláldozható paraszt lenne a sakk táblán...
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K

Avatar
morientes
Hozzászólások: 10633
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 13:47
Kedvenc játékosaid: Raul,Diego Maradona
Kedvenc csapatod: Há' a rejálmadrid b+ :)
Tartózkodási hely: mikorhol

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: morientes » 2015. december 26., szombat 7:09

palesz77 írta:
hehe írta:a corinthians lecsökkentette 10 millió euróra pato árát......
Na, akkor meg a vegen bezsakoljuk januarban..:D

Brazil sajtot te olvasol amugy? Ott is irnak arrol, hogy meg akarjuk szerezni, vagy csak a katalanok huztak elo a kalapbol a nevet?
http://m.jovempan.uol.com.br/esportes/e ... ceiro.html
LEGIO PATRIA NOSTRA
Kép
http://m.youtube.com/watch?v=Hiyc2JB9v6U
Ha nem látod magadban a győztest,nem is lehetsz az... 

palesz77
Hozzászólások: 2551
Csatlakozott: 2014. június 24., kedd 11:31
Kedvenc játékosaid: Xavi, Iniesta, Verratti, Dahoud
Kedvenc csapatod: Barcelona

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: palesz77 » 2015. december 26., szombat 1:56

hehe írta:a corinthians lecsökkentette 10 millió euróra pato árát......
Na, akkor meg a vegen bezsakoljuk januarban..:D

Brazil sajtot te olvasol amugy? Ott is irnak arrol, hogy meg akarjuk szerezni, vagy csak a katalanok huztak elo a kalapbol a nevet?

Avatar
Sierra
Hozzászólások: 9517
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 23:49

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Sierra » 2015. december 26., szombat 0:35

Kerlon írta:3 év alatt, ha 5-ször játszott ott, ahol ki kellene használni..
Ez is igaz, de miért változna ez? Vagy vakok az edzők? Lehet benne van a tehetség, de szerintem ebben a csapatban ezt nem fogja kamatoztatni... túl sok idő telt már el.
Buitre írta:Én mezei szurkoló, aki csak ugatom a futballt és amatőr szinten művelem, láttam benne amit pölö a mi megfigyelőink nem?
Vakon vannak sajnos. :-(

Avatar
Buitre
Hozzászólások: 1488
Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 15:35
Kedvenc játékosaid: Valderrama, Valerón, Butragueño
Tartózkodási hely: Biharugra/Nagyvárad

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Buitre » 2015. december 26., szombat 0:28

Sierra írta:de amit Suarez leművel idén...


a harapóst már az Ajaxban nagyon bírtam, ugráltam amikor a Poolba szerződött. Én mezei szurkoló, aki csak ugatom a futballt és amatőr szinten művelem, láttam benne amit pölö a mi megfigyelőink nem?

Perez fueraaa :-@

Avatar
MesQueUnClub
Hozzászólások: 2913
Csatlakozott: 2014. október 21., kedd 23:29
Kedvenc játékosaid: Ronaldinho, Ronaldo, Zizou, Kaká, Messi, Eto'o, CR, Deco
Kedvenc csapatod: Barca

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: MesQueUnClub » 2015. december 26., szombat 0:27

hehe írta:a corinthians lecsökkentette 10 millió euróra pato árát......
Bárcsak visszajönne Európába.
♠Ronaldo♣Ronaldinho♥Zidane♦

Avatar
hehe
Hozzászólások: 7035
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:50
Kedvenc játékosaid: el fenomeno.
Kedvenc csapatod: a 6X-os vb.
Tartózkodási hely: nuthouse.

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: hehe » 2015. december 26., szombat 0:25

a corinthians lecsökkentette 10 millió euróra pato árát......
Kép
Kép
Kép

Avatar
Kerlon
Hozzászólások: 29174
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 12:27
Kedvenc csapatod: Levante

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Kerlon » 2015. december 26., szombat 0:22

Sierra írta:
Iscoról az a véleményem, hogy lassan itt van 3 éve, és nagyon sokan örültek neki, hogy egy ilyen jó játékost igazoltunk. Viszont ezt nem nagyon tudja igazolni... 3 év alatt nem sok mindent tett le az asztalra, hosszabb ideig nem tudott kiemelkedőt nyújtani, az ő szerepén is el kellene gondolkodni, mert fölösleges itt tartani a padon szerintem.
3 év alatt, ha 5-ször játszott ott, ahol ki kellene használni..
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K

sentry
Hozzászólások: 1888
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 12:44

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: sentry » 2015. december 25., péntek 23:07

Buitre írta:
sentry írta:Jah.Süti..Aham. Persze.
rumos szelet :mrgreen:
Inkább a tömény szeszbe mártogatta a bejglit.... :mrgreen: :lol:

Avatar
Sierra
Hozzászólások: 9517
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 23:49

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Sierra » 2015. december 25., péntek 23:07

Egyébként az a baj szerintem is, hogy az egész koncepció szar, úgy ahogy van.

Össze-vissza vásárolunk "világsztárokat", ügyeletes vb királyokat, nemhogy olyan játékosokra utaznánk rá, akik tényleges előrelépést jelentenének (annak idején Vidal, vagy Pogba, Suarez stb stb).

Én bírom Benzemát, és jó játékosnak tartom, de amit Suarez leművel idén... Hát brutális, és még csak a szezon felénél vagyunk. De tavaly is kitett magáért, ahogy beilleszkedett a Barcába, csapata egyik legjobbja (ha nem a legjobbja) lett a tavaszi hajrára.

Vidalért kellett volna lerakni anno az asztalra 80 milliót, és nem egy Jamesért, akinek igazából egy évig nem is volt igazi posztja.

Bale sztorit tudjuk, abba nem mennék bele, akkor kellett volna elhozni Suarezt szerintem. Ott van Danilo, akiért max 10-15-öt kellett volna adni (annyiért nyilván nem adták volna, ez tiszta), nem 30-at, Kovacic volt az utóbbi évek egyik legjobb igazolása Modric és Kroos mellett.

Iscoról az a véleményem, hogy lassan itt van 3 éve, és nagyon sokan örültek neki, hogy egy ilyen jó játékost igazoltunk. Viszont ezt nem nagyon tudja igazolni... 3 év alatt nem sok mindent tett le az asztalra, hosszabb ideig nem tudott kiemelkedőt nyújtani, az ő szerepén is el kellene gondolkodni, mert fölösleges itt tartani a padon szerintem.

Először az ilyen, és ehhez hasonló problémákon kéne javítani, és tényleg találni egy olyan edzőt, aki ért a szakmához, és van tekintélye, persze manapság ezt nem könnyű megtalálni, de a Barcának sikerült párszor az elmúlt években, nekünk miért ne jöhetne össze végre?

Avatar
Buitre
Hozzászólások: 1488
Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 15:35
Kedvenc játékosaid: Valderrama, Valerón, Butragueño
Tartózkodási hely: Biharugra/Nagyvárad

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Buitre » 2015. december 25., péntek 23:06

sentry írta:Jah.Süti..Aham. Persze.
rumos szelet :mrgreen:

sentry
Hozzászólások: 1888
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 12:44

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: sentry » 2015. december 25., péntek 19:10

Jah.Süti..Aham. Persze. :lol: :lol: :mrgreen:

Avatar
Tádám
El Siete
Hozzászólások: 2575
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 21:28
Kedvenc játékosaid: Raúl, Pipita, Morientes, Zidane
Kedvenc csapatod: Real Madrid, Újpest
Tartózkodási hely: Vác
Kapcsolat:

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Tádám » 2015. december 25., péntek 19:08

sentry írta:
A Real Madrid jelenlegi edzője, Rafa Benítez jött ki a legjobban a szavazásból, ő ugyanis mindössze 14%-ot gyűjtött össze, ami azt mutatja, hogy a madridisták ki nem állhatják a spanyol trénert.
Ez hogy? :lol: :mrgreen:

Amúgy én se bírom Benítezt, de nagyon bukdácsolni kéne, hogy kirúgják... és még mindig ott van/lenne Perez is. Tűzoltás lenne csak a menesztése, de a valódi problémák nem oldódnának meg.
Én bocs. Sok volt már a karácsonyi süti. :lol:
Rengeteg klubnak van komoly történelme, de csak egyetlen klub írja a történelmet... Hala Madrid!

Hierro azt mondta: "Raúl egy Ferrari, amely idővel mindenkit le fog hagyni."- Igaza volt !

VARANE

sentry
Hozzászólások: 1888
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 12:44

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: sentry » 2015. december 25., péntek 19:05

A Real Madrid jelenlegi edzője, Rafa Benítez jött ki a legjobban a szavazásból, ő ugyanis mindössze 14%-ot gyűjtött össze, ami azt mutatja, hogy a madridisták ki nem állhatják a spanyol trénert.
Ez hogy? :lol: :mrgreen:

Amúgy én se bírom Benítezt, de nagyon bukdácsolni kéne, hogy kirúgják... és még mindig ott van/lenne Perez is. Tűzoltás lenne csak a menesztése, de a valódi problémák nem oldódnának meg.

Avatar
___Samy___
Hozzászólások: 8619
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:51

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: ___Samy___ » 2015. december 25., péntek 16:57

Ez a "nem áll össze a csapat" dolgot pont a lentebb említett két úriember cáfolta meg, ráadásul az elmúlt két évben. Szóval szerintem ez már nem lehet mentség.

Ha valaki érti a dolgát, és tudja mit csinál, annak egy év alatt is eshetnek le kupák.
"We will not fight for one decade, when Madrid is the best club of the last century and the best club in history, also the best in the last decade and is the best because we never do something like that, not appreciate someone success"

Avatar
Remy
Hozzászólások: 30141
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Gotham
Kapcsolat:

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Remy » 2015. december 25., péntek 12:09

___Samy___ írta:Ha nem küldjük el, akkor nézhetjük nyárig a szenvedést.
Utána meg kicseréljük a fél kezdőt, aztán amiatt bukjuk a kövi szezont, mert még nem áll össze a csapat. :lol: Mindig lesz valami... hihetetlen, hogy mennyire sikeresek lehetnénk, de ezek a folyamatos variálások szétcsesznek mindent. 1 vonalat kéne követni, mint a Barca, aztán jöhetnének a kupák... Carlot kellett volna megtartani 4-5 évig legalább. Ha meg kinevezik Zidane-t, akkor őt kéne hagyni dolgozni évekig. Igazából kisebb a bukásra a lehetőség, ha egy olyan edzőt ültetünk a padra évikig, akinek van egy normális elképzelése. (Carlo ilyen volt) (Zidane mondjuk kérdőjel, de ott a tisztelet lehet a kulcs, mint Pepnél.) Ha nem is működik, akkor így jártunk... de ha meg működik, akkor egy brutál erős csapat jöhet létre, akik uralkodni tudnak. Viszont, ha meg évente vagy 2 évente edzőt cserélünk, akkor ott vagyunk, mintha 5-6 évig egy gyengébb edzőnk lenne. Fellángolások lesznek, de normális projekt sosem. Szóval a jelen helyzetnél rosszabb nem lesz, mert pénz van, a klasszisok azért el tudnak dönteni meccseket néha, így az elmúlt években leeső kupák számát ezek után is tudnánk hozni... Ha viszont összeáll egy elképzelés, és nem variáljuk minden átigazolási szezonban, akkor dara lesz.

Kicsit le van egyszerűsítve, de remélem érthető, hogy mit akartam kihozni.
2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.

Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!

Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick

New England Patriots

Avatar
___Samy___
Hozzászólások: 8619
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:51

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: ___Samy___ » 2015. december 25., péntek 9:18

Egyébként Ancelotti is hasonlóan szarul kezdett, ott is nyögve nyeltük a meccseket. A különbség csak annyi, hogy LE és Ancelotti csapata folyamatosan fejlődött, most meg gyakorlatilag visszafelé esünk. A játékosok nem akarnak Rafával dolgozni. Bár mennyire gusztustalan ez tőlük, el kell küldeni az edzőt, akkor talán még menthető a szezon. Ha nem küldjük el, akkor nézhetjük nyárig a szenvedést.
"We will not fight for one decade, when Madrid is the best club of the last century and the best club in history, also the best in the last decade and is the best because we never do something like that, not appreciate someone success"


Vissza:

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: 68 regisztrált és 0 vendég