HozzászólásSzerző: Torquemada » 2015. október 17., szombat 22:00
Két kemény meccs előtt nem is igazán vártam gálát. A Celta kötelező lenne, ez a fontosabb, igazi vért izzadós lesz, a PSG ellen meg majd lesz valami.
Az eredménnyel elégedett vagyok, a mutatott játékkal nem. Rengeteg hiba védekezésben, támadásban, de most elég volt ez is.
Nálam gyengék: Kovacic (csapat leggyengébbje ma), Danilo (nagy bakik, kétszer gólt kaphattunk volna róla, igaz, egy nagy mentése is volt, értelmes beadást még nem láttam tőle, amióta itt van, Arbeloa szint nálam továbbra is, Carvajal fényévekkel jobb mindenben), Bale (nem ragozom, akármekkora istencsászár máshol, nálunk egy nulla, okai biztos megvannak, én már eladtam volna régen, Perez még pár évig nem fogja.)
Isco és Kroos idei teljesítményével nem vagyok kibékülve, első ránézésre nem olyan vészes, ha viszont a képességeikhez, tavalyi játékukhoz viszonyítom, akkor harmatgyenge. Főleg Kroosra nem lehet ráismerni Benitez alatt. Tavaly sebészi pontosságú volt most meg össze-vissza rugdos mindent és kevesebb labdát szerez, mint eddig. Tavaly nagyon sok helyzet a ő nagy labdáiból épült fel, idén csak ott van a pályán. Ugyanúgy nem találja a helyét, mint Isco.
Nálam jók: Navas (nem véletlenül volt már éppen a Levante színeiben a Liga kapusa, most is esélyes rá) Marcelo (stabilan jó teljesítmény, talán egy meccsen volt eddig nagyon kutya csak) Casemiro (továbbra is, nálam kezdő, bár most nem volt olyan látványos, mint az ATMA ellen, hibák is becsúsztak), CR (gól, gólpassz, végre mezőnyben is mutatott valamit viszont továbbra is önző és szabit sem tud rúgni) Varane (hiba nélkül) Jesé (nagyon jól lépett be a játékba, sorba megverte a már fáradtabb embereit, jó megoldásokat választott, mutatta magát, gólt lőtt. Végre a helyén játszott, ilyenkor ezt tudja.)
Én szívesebben nézem a csapatot Jesével de még Vazquezzel is mint Baleval, egyszerűen jobban illenek a Realba annak ellenére, hogy az atlétikai adottságaik elmaradnak a walesiétől.
Tetszik hogy ilyen kevés gólt kapunk, bár most is sokszor a szerencse mentett meg minket meg a kapus, a támadásaink viszont továbbra is ötlettelenek, egyedül Jesé beállása után láttam valamiféle koncepciót. Lehet arra is fogni, hogy a csapat két esze sérült (állandóan újabban), plusz mindig változtatni kell a kieső emberek miatt a kezdőn, nem kis gondot okozva az edzőnek. Változó összetételű 4-5-6 ember állandó hiánya minden csapatot megviselne, még a nagy csodabarcát is. Úgyhogy ehhez képest nem voltunk rosszak.
""Pff, was heißt nicht selbstverständlich? Wir haben gewonnen, fertig!" (T.Kroos)