
MK Dons - 2011-2012
az előző játékomat, melyben a Las Palmas csapatát treníroztam 3.5 évig, majd a Bayern padjáról nyertem meg mindent, meguntam, úgyhogy gondoltam egy merészet, és egy angol alsóbb ligás csapattal akartam próbálkozni. néztem a negyedosztályt is, de nem találtam nekem tetsző csapatot, úgyhogy az egy szinttel feljebb található MK Dons lett a gárdám. egyértelmű, hogy a feljutást tűztem ki célul. az igazolásokról nem sok szót ejtenék (KÉP), de a kölcsönszerződésekkel itt-ott benéztem, mert április elején járt le pár fiatalnak, de április után már nem lehetett hosszabbítani.. a kupákból sajnos túl korán kiestem, egyedül a 3.-4. osztálynak kitalált st. johnstone-t gyűjtöttem be.
a bajnokságban jól kezdtünk, és végig az élmezőnyben tartózkodtunk, de féltávnál már lehetett sejteni, hogy a Sheffield United-et senki se fogja beelőzni. mi vígan elvoltunk a 2., még simán feljutó helyen, de a tavaszi sérüléshullám, és formaingadozás megadta az esélyt a Charltonnak, hogy megjelenjen lőtávolon belül. szerencsére a szezon végét megnyomtuk, úgyhogy az utolsó fordulóban már tét nélkül léphettünk pályára.
áttekintés
bajnoki táblázat
a csapat kurvagyenge, a mostani kezdőből 1-2 maradhat csak ott a következő szezonban, a többségre a pad, vagy egy másik csapat vár. sztem egyből nem juthatunk fel az első osztályba, kell ahhoz még 1 év, de meglátjuk mire jutunk a nyár folyamán. pénz aligha lesz, jó kölcsönszerződésekkel, szabadon igazolható játékosokkal operálnék, hogy egyrészt a büdzsé ne legyen olyan tragikus állapotban, mint jelenleg, másrészt ha kialakítok egy szilárd alapot, akkor a 3. szezonban már egy olyan csapattal tudok nekifutni, amely nem lesz céltábla a PL-ben. a nézőszámtól jelentős ugrást várnék, mert a mostani 44%-os kihasználtság nem túl acélos, pedig egy ilyen tutiszupi stadion elvárná a teltházat. amúgy érdekes, hogy ugyanezzel a taktikával máshol a fair-play táblázat élén szoktunk végezni, most pedig a 3. legdurvább csapat voltunk.
