Igen. Ez megint egy kirakatszöveg, pár napos döntés, hogy készek belépni azon országok közé, akik menekülteket fogadnak be. Papírral igazolt menekült státuszt igényelt menekülteket. Nem népvándorlókat, akik itt vannak nálunk. Eddig nagyon is menekült ellenesek voltak, pl: https://www.youtube.com/watch?t=2&v=rT12WH4a92w. Hivatalos üzenet a bevándorlóknak.Norbii írta:mármint erre gondolsz?kiserik írta: Ausztrália tényleg rengeteget költ a bevándorlókra. Egyik, hogy a határait a flottával védi (ergó lelövik a picsába ezeket a kis bárkákat, akik belépnek a vizeikre igazolatlanul), másik, hogy fizetnek az embercsempészeknek, hogy Új Zélandra vigyék a bevándorlókat, ne hozzájuk.
Bár az egyre súlyosodó menekülthelyzet Ausztráliát földrajzilag nem érinti, az ausztrál kormány mégsem nézi tétlenül, hogy családok ezrei válnak hontalanná, és természetesnek tartja, hogy segítsen rajtuk.
Ausztrália 2015-ben már eddig is 13.750 menekültet készült befogadni, az ausztrál miniszterelnök, Tony Abbott (Ausztrália miniszterelnöke) azonban bejelentette, hogy Ausztrália ezen felül további 12.000 szír állampolgárnak kész menekültvízumot adni. Az intézkedéssel elsősorban olyan kisebbségi nők, gyerekek és családok helyzetén kívánnak javítani, akik Törökországba, Libanonba és Jordániába kényszerültek menekülni.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a menekültek csak a szokásos, nagyon szigorú biztonsági és egészségügyi ellenőrzések után léphetnek Ausztrália földjére. Tony Abbott fontosnak tartotta elmondani, hogy a humanitárius szándék mellett legfontosabb feladatának mindig a saját állampolgárainak védelmét tartja.
Az ausztrál kormány úgy döntött, hogy ezen felül több mint 9 milliárd forintnak megfelelő összeggel (44 millió ausztrál dollárral) fogja támogatni az Egyesült Nemzetek Szövetségét (UN), 240.000 további menekült ellátásában. Ezzel az ausztrál kormány humanitárius szerepvállalása a szír-iraki konfliktusban immár több mint 47 milliárd forintra (230 millió ausztrál dollárra) rúg 2011 óta.
Ismétlem. El KELL különíteni a menekülteket és a gazdasági bevándorlókat. A menekültekkel nincs semmi baj, ők örülnek, hogy lyuk van a seggükön, őket segíteni kell. A gazdasági bevándorlókkal van a probléma, ők követelőznek, szervezkednek, lázadnak, nekik célállomásuk van, velük probléma volt, van és lesz is.
Valaki említette a fekete afrikaiakat. Jelentem, már itt vannak. Embercsempészek hozzák őket és vegyítik a szírek közé.





