Ma többször is voltam (gyalog-autó szintén). Ami leginkább dühítő, kétségbeejtő az a média rárepülése a helyre. Délelőtt kb 8-10 közvetítő kocsi volt kint (magyar, szlovák, német tvktől) és az egész esemény olyan volt, mint egy előre koreografált kézimeccs pl. Volt 1-2 hangulatfelelős, megvoltak a szemben álló felek és megvolt a kötelező attrakció is.
A gond az, hogy mindkét irányba ferdít a dolog. Egyrészt, aki azt mondja, hogy ezek között az emberek között nincsenek súlyos problémákkal küszködők az hazudik (pl egy 11-12 éves gyerek vigyorogva ott rohangált ma a 4-es metro kijáratánál, a fél keze meg nem volt meg), több ezer ember mászkál óránként ott, mégis voltak akik mint akit kiütöttek eldőlve a földön.
Viszont a másik oldalt sem lehet elhallgatni, mihelyst meglátták a szereplés lehetőségét 2-300 fiatal összeverődött és lélekszakadva ordibálták a Germany-Germany kottájukat. Az aluljáróban nem kosz van, hanem idült retek, nem vagyok orvos, de egészségügyi kockázata is van a dolognak szerintem.
Erre odacsődül a honi meg a külföldi média, valami politikus is stand upba kezdett (nem láttam a tömegből, hogy ki volt nem a tüntetésen voltam csak a dolgomat intéztem). A riporterek, mint a hiénák interjúvolták az embereket, gondolom olyan aláfestést adhatnak amilyet a közönségük megkíván (lehet pozitívra is meg negatívra is példát találni)
Egyébként olyanok, mint egy "társadalmi" tükörkép. Volt köztük a földön ülő emberke aki olvasott, volt jónéhány akik egymással halkan beszélgettek, meg volt ilyen örökmozgó, hangos, feltűnési viszketegségben szenvedő.
Na olvasom Fletó is aktivizálta magát.



