Épp ezért hívják bulvárnak, mert a valóságtartalma a legcsekélyebb (lásd.: jelentése pletykalap), am tényleg nem kötekedés képen érdeklődtem az előbb csak ez már lassan paranoiás ilyen mennyiségbe rájuk kenni mindent, hidd el az emberek maguktól is rendelkeznek beidegződésekkel ezeknek a csodás műveknek a célja éppen ezek felerősítése, a meggyőződés továbberősítése, ezért értelmetlen mindig leírni, hogy tré mocsok sajtó, mert mindig csak ócsárolnak, egy dolog számít nekik, az eladás innentől kezdve. mit vársz tőlük? De sztem ezt itt zárjuk is le, csak megérdeklődtem mi áll részedről a dolog hátterében, mert érdekelt. Ha vmi komolyabb kifejtésed lenne velük kapcsolatban, nyugodtan írd meg PÜ-ben.R.M.C.F írta:Attól hogy nem hozzák fel,még lehet igaz nem?
Hogy miért?
Mert mindig utáltam a hazudozást. Amit írtam abban meg pont az volt a lényeg,hogy a cikket akkor is meg kell írni a katalán médiában ha a cikk maga nem igaz,de a lényeg hogy a real ellen szóljon a tartalma,mert ezt akarja olvasni a katalán ember.
Ezt próbáltam szó szerint idézni egy katalán főszerkesztőtől.
Az én hozzáfűznivalóm: A média javarészt azt ír,amit az adott célterület szeret kajálni. Én meg ezért utálom őket.
Real Madrid vs. Barcelona
- MesQueUnClub
- Hozzászólások: 2913
- Csatlakozott: 2014. október 21., kedd 23:29
- Kedvenc játékosaid: Ronaldinho, Ronaldo, Zizou, Kaká, Messi, Eto'o, CR, Deco
- Kedvenc csapatod: Barca
Re: Real Madrid vs. Barcelona
♠Ronaldo♣Ronaldinho♥Zidane♦
-
R.M.C.F
- Hozzászólások: 9085
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 20:45
- Kedvenc játékosaid: Sergio
- Kedvenc csapatod: Még is KI lehetne? Hagyjuk már a divatokat. A legnagyobb: REAL MADRID.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Attól hogy nem hozzák fel,még lehet igaz nem?

Ha a fogalmatlan osztja az észt akkor nagy a baj.....úgyhogy nagy a baj.
- MesQueUnClub
- Hozzászólások: 2913
- Csatlakozott: 2014. október 21., kedd 23:29
- Kedvenc játékosaid: Ronaldinho, Ronaldo, Zizou, Kaká, Messi, Eto'o, CR, Deco
- Kedvenc csapatod: Barca
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Te figyelj már mindenféle kötekedés nélkül, miért van az, hogy ahol 1 pici kis lehetőséget érzel rá, felhozod, hogy milyen tré mocsok agymosó a média. De most komolyan kérdem, mert rajtad kívül senkitől nem látom, hogy amint lehet ezt hozná fel.R.M.C.F írta:Nem lep meg.....ott kint bevallottan agymosás jellegű információ közlést ad a katalán média a katalán olvasóknak,drukkereknek......ezt egy főszerkesztő egyenes adásban mondta el.
Van még kérdés?
Nincs.
♠Ronaldo♣Ronaldinho♥Zidane♦
-
R.M.C.F
- Hozzászólások: 9085
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 20:45
- Kedvenc játékosaid: Sergio
- Kedvenc csapatod: Még is KI lehetne? Hagyjuk már a divatokat. A legnagyobb: REAL MADRID.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Nem lep meg.....ott kint bevallottan agymosás jellegű információ közlést ad a katalán média a katalán olvasóknak,drukkereknek......ezt egy főszerkesztő egyenes adásban mondta el.
Van még kérdés?
Nincs.
Van még kérdés?
Nincs.
Ha a fogalmatlan osztja az észt akkor nagy a baj.....úgyhogy nagy a baj.
- h3x0r
- Hozzászólások: 9919
- Csatlakozott: 2013. április 22., hétfő 11:24
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Nagyvárad
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Erdekes.. a Roma masodik meccserol elfelejtettek beszamolni..Realista24 írta:Csak annyi, ami számomra furcsa - persze védhető katalán részről - hogy beszámolnak a Real vereségéről a hivatalos honlapon, mert egy későbbi bohóckupa ellenfelükkel játszottunk.
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 69409
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Csak annyi, ami számomra furcsa - persze védhető katalán részről - hogy beszámolnak a Real vereségéről a hivatalos honlapon, mert egy későbbi bohóckupa ellenfelükkel játszottunk.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
-
R.M.C.F
- Hozzászólások: 9085
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 20:45
- Kedvenc játékosaid: Sergio
- Kedvenc csapatod: Még is KI lehetne? Hagyjuk már a divatokat. A legnagyobb: REAL MADRID.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Összefoglalva?
Ha a fogalmatlan osztja az észt akkor nagy a baj.....úgyhogy nagy a baj.
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 69409
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Ezt csak most nézem (pár cikket már láttam, de nem gondoltam volna, hogy igaz)
A kupaátadás is megért volna egy szösszenetet szerintem.
Rendes cikk. Hát ez igenRoma beat Real Madrid on penalties (0-0 and 6-7)
http://WWW.FCBARCELONA.COM 07/18/2015 09:45
Barça's opponents in the Joan Gamper Trophy game took the win in the International Champions Cup match in Australia
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 69409
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Témát lehet hanyagolni. Leírtam mar, ami ott van, az ott van. Az ő véleményük, nem ide irjak, nem véletlen.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- Norbii
- Hozzászólások: 1502
- Csatlakozott: 2013. április 24., szerda 17:49
- Kedvenc játékosaid: Carvajal, Arbeloa, Ramos, Pepe, Marcelo, Coentrao, Isco, Benzema, Modric, Jesé
Re: Real Madrid vs. Barcelona
én is sok helyre betévedtem. eurobarca maga a mennyország ahhoz képest ami az atleticos fórumon volt. Ott azért a tolerancia legkisebb jelét se láthattad, csak tömény retardáltság. Mus oldalon se kedvelt csapat a real.
Mondjuk itt is akad pár gyűlöletkeltős hsz néhanapján.
persze egészséges menyiségben.
Mondjuk itt is akad pár gyűlöletkeltős hsz néhanapján.
-
R.M.C.F
- Hozzászólások: 9085
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 20:45
- Kedvenc játékosaid: Sergio
- Kedvenc csapatod: Még is KI lehetne? Hagyjuk már a divatokat. A legnagyobb: REAL MADRID.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Miért lep meg? Én régebben mindennap elpvastam....tömény patkánykodás.ikarus93 írta:Tegnap este kicsit unatkoztam és egy olyan jó 100 oldalt végig olvastam az eurobarca Barca vs Real topikba.
Öszinte leszek
Az az ócsárolás amit kapunk azoktól, a "szurkolóktól" hát no comment. Ott van jó néhány tag, akik szerintem nem is Barca szurkolók, hanem anti real fanok.
A legdurvább része az volt, mikor ott jártam ahol megnyertük a 10.-et. Ott jó pár Barcás agya elfüstölt aztán csudi jókat írtak a szeretett csapatunkról.
Aztán jön majd egy barcás aki bemondja a nagytutit....de hiszen itt is olvastam már 2x olyat.
Ha a fogalmatlan osztja az észt akkor nagy a baj.....úgyhogy nagy a baj.
- wZoLee7
- Hozzászólások: 15641
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:36
- Kedvenc csapatod: REAL MADRID
- Tartózkodási hely: SK
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Mire jó ez? Még ha el is tekintünk a ténytől, hogy szereted magad kínozni, miért kell ezt ide beírni? Nem kell ide a felesleges feszültség generálás. Magunktól is pontosan eltudjuk képzelni miket is írnak oda, és még elolvasni se kellikarus93 írta:Tegnap este kicsit unatkoztam és egy olyan jó 100 oldalt végig olvastam az eurobarca Barca vs Real topikba.
Öszinte leszek
Az az ócsárolás amit kapunk azoktól, a "szurkolóktól" hát no comment. Ott van jó néhány tag, akik szerintem nem is Barca szurkolók, hanem anti real fanok.
A legdurvább része az volt, mikor ott jártam ahol megnyertük a 10.-et. Ott jó pár Barcás agya elfüstölt aztán csudi jókat írtak a szeretett csapatunkról.
- morientes
- Hozzászólások: 10633
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 13:47
- Kedvenc játékosaid: Raul,Diego Maradona
- Kedvenc csapatod: Há' a rejálmadrid b+ :)
- Tartózkodási hely: mikorhol
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Olvas hozzá még egy kis bayern fórumot,meg egy kis útvengert?ziro4vr írta:Végülis mi mással töltse az ember az idejét nyáron egy péntek estén.
.
LEGIO PATRIA NOSTRA

http://m.youtube.com/watch?v=Hiyc2JB9v6U
Ha nem látod magadban a győztest,nem is lehetsz az...

http://m.youtube.com/watch?v=Hiyc2JB9v6U
Ha nem látod magadban a győztest,nem is lehetsz az...
-
palesz77
- Hozzászólások: 2551
- Csatlakozott: 2014. június 24., kedd 11:31
- Kedvenc játékosaid: Xavi, Iniesta, Verratti, Dahoud
- Kedvenc csapatod: Barcelona
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Ezek után nem merem megkérdezni, hogy mit csinálsz, ha nagyon unatkozol..ikarus93 írta:Tegnap este kicsit unatkoztam és egy olyan jó 100 oldalt végig olvastam az eurobarca Barca vs Real topikba.
Amúgy ha itt végigolvasol 200 oldalt, akkor is találsz néhány gyöngyszemet, nem tudom mi ebben a meglepő megmondom őszintén.
- ziro4vr
- Hozzászólások: 25479
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Végülis mi mással töltse az ember az idejét nyáron egy péntek estén.
Nem illik.
- ikarus93
- Hozzászólások: 4315
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 19:51
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Tegnap este kicsit unatkoztam és egy olyan jó 100 oldalt végig olvastam az eurobarca Barca vs Real topikba.
Öszinte leszek
Az az ócsárolás amit kapunk azoktól, a "szurkolóktól" hát no comment. Ott van jó néhány tag, akik szerintem nem is Barca szurkolók, hanem anti real fanok.
A legdurvább része az volt, mikor ott jártam ahol megnyertük a 10.-et. Ott jó pár Barcás agya elfüstölt aztán csudi jókat írtak a szeretett csapatunkról.
Öszinte leszek
Az az ócsárolás amit kapunk azoktól, a "szurkolóktól" hát no comment. Ott van jó néhány tag, akik szerintem nem is Barca szurkolók, hanem anti real fanok.
A legdurvább része az volt, mikor ott jártam ahol megnyertük a 10.-et. Ott jó pár Barcás agya elfüstölt aztán csudi jókat írtak a szeretett csapatunkról.
"Régen szegények fociztak és a gazdagok nézték
Most a gazdagok fociznak és a szegények nézik"
Puskás Ferenc
Most a gazdagok fociznak és a szegények nézik"
Puskás Ferenc
- P. Krisz
- Hozzászólások: 3481
- Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 12:37
- Tartózkodási hely: Civitas Invicta
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Suarez két harapással el is intézné .
Hogy híjják?
Bill.
Ide hallgass Bill!... Bill??!!! Mi a lófaszt hallok én, Bill?
Bill.
Ide hallgass Bill!... Bill??!!! Mi a lófaszt hallok én, Bill?
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 69409
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Megeszed, kisza.od. Upsz
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- ___Samy___
- Hozzászólások: 8708
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:51
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Spar, 200 ft
"We will not fight for one decade, when Madrid is the best club of the last century and the best club in history, also the best in the last decade and is the best because we never do something like that, not appreciate someone success"
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 2 regisztrált és 0 vendég