Most készül majd a Kincsem film egy ló önéletrajzi filmje (már leírva is abszurd az összeg erre), két milliárdért. Persze abból másfél majd elvásik valahova máshová Andy Dzsí zsebébe például. Vagy a főszereplő lovat luxusrepülőn utaztatják, végül hatalmas bukás lesz a film, hogy adózni se kelljen a nyereség után.
A filmalap közeli emberek amúgy könnyen behúzzák a támogatásokat, és inkább jellemző az 4-500 milliós költségvetés a filmjükre, és általában pont ők termelik a szemetet, végül lesz egy 300 milliós veszteségük. (papíron) Az önköltséges, meg egyéb helyekről összegyűjtésre kényszerülő filmesek aprópénzből többet alkotnak az esetek 90 százalékában, legalábbis a magyar filmiparon belül.
Amúgy a 2011-es árfolyam még 220 forint/usd volt, ha jól rémlik, szóval jól mondtad azt a 2 milliót hazai átlagnak. De arra akartam ezzel utalni, hogy nálunk ennyiből sem hoznak ki jelenleg semmi jót, ahogy írtad, pedig itt látni igazán, hogy mit is lehet kihozni ebből az összegből, akár a színészek, akár a körítés tekintetében.
Azt tudom, hogy láttad, ez pont nem lepett meg.danianevem írta: Hát, na...![]()
