mivel a bayern egy arsenal elleni visszavágótól eltekintve gálázik idén, és nekünk 3 hiányzónk volt az amúgy is gyengén muzsikáló védelemből, így a győzelem mellett még a gólos döntetlen is örömöt okozott volna, sőt, egy olyan egy gólos vereség, ahol rúgunk gólt, még talán-talán belefért volna.
a meccs igazolta, hogy miért kellett félteni a csapatot a németektől, nagyszerű csapattá nőtték ki magukat, és igazi profi teljesítményt hoztak itt le mind védekezésben, mind pedig hatékonyságban.
picit most én is beleesek abba a hibába egyébként, hogy túlmisztifikálom a bayernt (hiszen törvényszerűen nekik is lesz még rossz meccsük, lehet, hogy épp a döntő) viszont úgy érzem, idén tényleg nekik áll már a zászló.
nem egy vereség volt az utóbbi években, amit a csapat elszenvedett, de ez volt az első, amikor meg is tapsoltam az ellenfelet, mert (le)focizott, és mindezt sportszerűen, magabiztosan, szívből.
az idei bl szereplésünket ennek ellenére sikeresnek ítélem meg, hiszen egyrészt a milan elleni vereség után már sokunkkal csak a szívünk mondatta azt, hogy nem estünk ki, szóval már-már abba egyszer belenyugodtunk, így picit könnyebb elviselni, hogy végül úgysem nyerjük meg.
másrészt pedig 6x egymás után a 4 közé jutni engem azért annak ellenére is büszkeséggel tölt el, hogy kaptunk egy négyest ma, és tükörsimán zúg ki a gárda.
egyébként most így utólag már azt mondom, fájó a zakó, mert fájó, de nem is fogható ahhoz az érzéshez, amit egy vesztes bl döntő esetén éreznék....és hát az egészségemre is ráment volna egy klasszikus a döntőben (

(hja, lábjegyzetként ide, hogy azért tartom biztosnak, hogy tovább mentek, mert kizártnak tartom, hogy egyrészt a két spanyol idén IS kizúgjon a 4 között, másrészt a dortmund 2 meccsből 1x sem kapott ki ellenetek idén, menetrendszerű a vereség már.)
szóval summa, minden tiszteletem a bajoroké.