Nem is a pótlás minősége elsősorban a gond, mert valóban, akiket felsoroltál, közel nincs ilyen védősoruk, ez tény. Valahogy túlélnénk még azt is, hogy egy top3-as védő távozik, előbb-utóbb amúgy is kiöregszik, de jobb, ha utóbb.. A lényeg azon van, nálam legalábbis, hogy ő egyértelműen a csapat vezére. Tény, hogy Ikeren volt a szalag, de ő csak szotyizott hátul, meg néha eldőlt, mint egy zsák, meg persze egy-két meccsen ő mentette meg a picsánkat. A csapat vezére, és lelke akkor is Ramos volt, és már min. két éve ő egyértelműen. Emiatt éreznénk meg nagyon a kiválását, ebben nincs potenciális utód. Persze szar lenne a védelem minőségének romlása is, mert bárkire cseréljük (főleg az olvasható nevek közül), az nem előrelépés lesz, de ezt könnye(bbe)n ki tudná heverni a csapat.realistahuni írta:Pont egy Ramosnak fogsz kést tenni a nyakához, hogy akkor játszál bazdmeg?![]()
Aztán meg ingyen elmegy, és 2017-ig van szerződése úgy tudom.
Amúgy pár ember átesett a ló túloldalára bőven. Ramos nélkül is lesz Real Madrid, néküle is lehetne triplázni akár, egy Varane-Otamendi/Pepe kettőssel. A barcának idén milyen KH-i voltak? 1.70-es Mascherano és meg a bagós, és lám mégis tripláztak. Vagy a bayern Dantéval és Boatenggel szintén triplázott.
Egy kis alázat csodákra (lenne) képes.

Kommentáld a híreket
- RealRaúl77
- Hozzászólások: 3012
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:02
- Kedvenc játékosaid: Raúl; Modric; Marcelo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Kommentáld a híreket
"Modric más dimenzió..a labda jobb helyen van nála mint magzat az anyja hasában." R.M.C.F.
https://www.youtube.com/watch?v=bIIO0WT1nX4
https://www.youtube.com/watch?v=bIIO0WT1nX4
Re: Kommentáld a híreket
1. Mert volt egy jó idénye.
2. Legjobb példa arra, hogy mekkora királyság van, ha mindenki normálisan védekezik az a tavalyi Bayern elleni párharc. 5-0, ÖT-NULL, aztán mindenki teleszart gatyával gondolt a Münchenre.
2. Legjobb példa arra, hogy mekkora királyság van, ha mindenki normálisan védekezik az a tavalyi Bayern elleni párharc. 5-0, ÖT-NULL, aztán mindenki teleszart gatyával gondolt a Münchenre.
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
- ziro4vr
- Hozzászólások: 25357
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Kommentáld a híreket
Hogy kicsit konstruktívabb legyek. Akiket felsoroltál, az a barca, az a bayern csapatvédekezésben messze veri a mostani Realt. Nem tudom Benitez mit fog alkotni, de ha nagy változás nem lesz, illetve egyre inkább úgy tűnik a kp sem lesz megfelelően megerősítve, akkor nagyon is fontosak a belső védők kvalitásai. Plusz ha Varanet megnézed, az ő karakterének, védőstílusának egy Ramos karakterű társ a megfelelő, akivel remekül kiegészítik egymást. Ha beteszel helyette egy Otamendit (miért ő amúgy?) az nagyon nem ugyanaz.
Nem illik.
Re: Kommentáld a híreket
pff a legrosszabb emberrel kapcsán hoztad fel az alázatot, mert sokszor volt nagyképű és flegma, dehogy mindig meg rohadt a pályán az száz............realistahuni írta:Pont egy Ramosnak fogsz kést tenni a nyakához, hogy akkor játszál bazdmeg?![]()
Aztán meg ingyen elmegy, és 2017-ig van szerződése úgy tudom.
Amúgy pár ember átesett a ló túloldalára bőven. Ramos nélkül is lesz Real Madrid, néküle is lehetne triplázni akár, egy Varane-Otamendi/Pepe kettőssel. A barcának idén milyen KH-i voltak? 1.70-es Mascherano és meg a bagós, és lám mégis tripláztak. Vagy a bayern Dantéval és Boatenggel szintén triplázott.
Egy kis alázat csodákra (lenne) képes.

"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
- ziro4vr
- Hozzászólások: 25357
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Kommentáld a híreket
Na jó, ismét feltűnt Otamendi. Szóval mit tud ő, miért lenne ő a méltó Ramos helyettes, ha a spanyol elmegy.realistahuni írta: Amúgy pár ember átesett a ló túloldalára bőven. Ramos nélkül is lesz Real Madrid, néküle is lehetne triplázni akár, egy Varane-Otamendi/Pepe kettőssel. A barcának idén milyen KH-i voltak? 1.70-es Mascherano és meg a bagós, és lám mégis tripláztak. Vagy a bayern Dantéval és Boatenggel szintén triplázott.
Egy kis alázat csodákra (lenne) képes.
Nem illik.
Re: Kommentáld a híreket
ja, mert sokat előfordult veledannen írta:vagy majd ha odaüt/rúg egyet valamelyik csatárunknak mert olyan kedve van aztán kapja a pirosat.morientes írta:Majd ha a MU-ban kifejel minket a BL továbbjutás szakaszában,az öreg leshet a VIP páholyban mint nyúl a búzában...

"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
- realistahuni
- Hozzászólások: 8032
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 10:57
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Van Nistelrooy, Modric,
- Kedvenc csapatod: Los negros
- Tartózkodási hely: Székelyföld
Re: Kommentáld a híreket
Pont egy Ramosnak fogsz kést tenni a nyakához, hogy akkor játszál bazdmeg?
Aztán meg ingyen elmegy, és 2017-ig van szerződése úgy tudom.
Amúgy pár ember átesett a ló túloldalára bőven. Ramos nélkül is lesz Real Madrid, néküle is lehetne triplázni akár, egy Varane-Otamendi/Pepe kettőssel. A barcának idén milyen KH-i voltak? 1.70-es Mascherano és meg a bagós, és lám mégis tripláztak. Vagy a bayern Dantéval és Boatenggel szintén triplázott.
Egy kis alázat csodákra (lenne) képes.

Aztán meg ingyen elmegy, és 2017-ig van szerződése úgy tudom.
Amúgy pár ember átesett a ló túloldalára bőven. Ramos nélkül is lesz Real Madrid, néküle is lehetne triplázni akár, egy Varane-Otamendi/Pepe kettőssel. A barcának idén milyen KH-i voltak? 1.70-es Mascherano és meg a bagós, és lám mégis tripláztak. Vagy a bayern Dantéval és Boatenggel szintén triplázott.
Egy kis alázat csodákra (lenne) képes.

- sonic
- Hozzászólások: 4217
- Csatlakozott: 2013. április 22., hétfő 22:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Modric
Re: Kommentáld a híreket
Amugy nem ertem hogy miert kene Ramost eladni ha nem sikerul megegyezni a feleknek. Nem 2018-ig van szerzodese? Ha nem hosszabbit akkor marad a jelenlegi fizuja, aztan jonapot. Klubokkal meg egyszeruen nem kell leulni targyalni. Nem elado, aztan csokolom. Ha meg jovore durcizik, akkor a padon nyugodtan eluldogelhet, Varane meg Pepe vigan eljatszogat a vedelemben.
En lennek az elnok en biztos nem izgatnam magam azzal hogy az ugynoke mas csapat ajanlataival riogat. Ha valaki leteszi a kivasarlasi arat, akkor szabadon targyalhat a jatekossal. Amugy meg tough shit. Biztosan nem ulok le senkivel sem targyalni arrol a jatekosrol aki egyertelmuen a csapat vezere es ikonja, a vedelem oszlopos tagja, raadasul spanyol a legjobb korban van es tobb mint 10 ev tapasztalat van a hata mogott a legmagasabb szinten. A MU-t meg ki kell kacagni. De Gea uzlet resze. :-D Hogyne. De Gea 20 milla vagy jovore ingyen, Ramosnak meg 180 az ara, aztan matekozzanak csak.

"..We change the course of history. Everyday people like you and me.."
- morientes
- Hozzászólások: 10633
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 13:47
- Kedvenc játékosaid: Raul,Diego Maradona
- Kedvenc csapatod: Há' a rejálmadrid b+ :)
- Tartózkodási hely: mikorhol
Re: Kommentáld a híreket
Majd ha a MU-ban kifejel minket a BL továbbjutás szakaszában,az öreg leshet a VIP páholyban mint nyúl a búzában...
LEGIO PATRIA NOSTRA

http://m.youtube.com/watch?v=Hiyc2JB9v6U
Ha nem látod magadban a győztest,nem is lehetsz az...

http://m.youtube.com/watch?v=Hiyc2JB9v6U
Ha nem látod magadban a győztest,nem is lehetsz az...
Re: Kommentáld a híreket
Szerintem sem fog menni. Marad a seggén, csak valahogy tényleg el kell adni a lapokat ugyebár...
Azért kíváncsi lennék már egy hivatalos nyilatkozatra, amiben megerősítené/cáfolná a híreket. Van ilyenre esély?
Azért kíváncsi lennék már egy hivatalos nyilatkozatra, amiben megerősítené/cáfolná a híreket. Van ilyenre esély?
Re: Kommentáld a híreket
Kétlem, hogy Ramos menne. Ez csak a szokásos szerződésfelverés dolog, megegyeznek félúton és szevasz. Viszont nagy eséllyel nem fog létrejönni az egyezség szvsz augusztusig.
Addig pedig -lévén uborkaszezon van- a lapoknak kapóra jön a legeladhatóbb futballklub egyik sztárjának és csk-jának fizetésmizériája. Ennyi a sztori véleményem szerint.
Nem kell túlizgulni a dolgot, egyrészt ez szokásos manapság már, másrészt pedig akkor lehet majd elgondolkozni, amikor majd Angliában keresgél házat, nem amikor ilyen Blikkek unalmukban nem tudnak mit csinálni.
A másik:Perez hozta anno, nem szabad elfelejteni, sőt, szupersztár tini-védőként. Azóta ikon lett belőle, nincs vele probléma (sőt, nagymértékben neki köszönhető a 10.) és ezek után megválna tőle? Nonszensz.

Suarez nagyon képzett,és a vérében van a kapu támadása,olyan akit ha megkötözöl,és elé tolsz egy kaput, akkor elkezd habzani a szája,és ha elvágod a kötelet akkor orra bukik,mert menne mint az állat a kapura. - R.M.C.F.
- Remy
- Hozzászólások: 30141
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
- Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Gotham
- Kapcsolat:
Re: Kommentáld a híreket
Nem... Mint mindenki másnak a világon! Egy hátvéd se tökéletes, maximum nem látjuk minden meccsét a szezonban. Persze lehet, hogy itt, akik szerint pótolható Ramos, azok végig követik az összes top hátvéd összes meccsét, de kétlem.Galacticos írta: még ha vannak ugyanúgy idiótaságai neki is mint mindenkinek a csapatból.
Ha Ramos megy, akkor csúnya évek elé nézünk, ebben biztos vagyok. Teljes szét fog esni a csapat, úgy meg nem lehet kupákat nyerni.
Ergo, ha idén nyáron nem is, de jövőre sokan távozhatnak majd keserű szájízzel. Gondolok itt CR-re is, aki bár rekorder lesz, de egy szétesett csapatból fog elmenni. Nagyon jó... jelen pillanatban - még, ha hivatalos infó nincs is - én nem látom a fényt az alagút végén. Nagyon nem tetszenek ezek a pletykák. 1-2 érdekes kacsa mindig van, de most már túl sok ahhoz, hogy ne legyen valóságalapja.
2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
- Galacticos
- Hozzászólások: 7998
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:58
Re: Kommentáld a híreket
ha ramos távozik, engem nem érdekel hogy hány fejben gyenge meccse volt meg mennyit lazáskodott el.
de akkor szépen mindenki elmehet a budos picsába.
és nem a fórumozókra hanem a kinti szakemberekre gondolok, akik 16 éveseknek odavágnak álomfizetéseket, gareth baléért 100milliókat fizetnek meg cr-éhez hasonló fizetést és ezek mellett a csapat egyik legnagyobb ikonján akarnak úgymond spórolni.
szánalmas, de persze majd jon otamendi is kárpótolja
ramos sokkal tobb a csapatnak mint egy kozéphátvéd, a kapitány, a vezér. még ha vannak ugyanúgy idiótaságai neki is mint mindenkinek a csapatból.

Az első résszel egyetértek, viszont a másodikkal nem. Jó, hogy jónéhány éve itt van Ramos és igazi vezéregyéníség...DE van még rajta kivűl "madridistánk". (Pepe,Marci vagy akár Ronci)Jim írta:ha Ramos távozik, lemondhat az egész vezetőség...
egy madridista se maradna kezdőben...
- Jim
- Hozzászólások: 6665
- Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 21:13
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Nacho
Re: Kommentáld a híreket
ha Ramos távozik, lemondhat az egész vezetőség...
egy madridista se maradna kezdőben...
egy madridista se maradna kezdőben...
- M1Ö
- Hozzászólások: 5841
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 6:36
- Kedvenc játékosaid: Zidane; Modric, Isco, Ramos; Nagy Ádám; Özil, Xabi
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Kommentáld a híreket
Jó, hát nyílván nem egy 16 éves gyerek irányítja a pénzügyi dolgokat.CS0ki írta:Szerintem itt se rá utlatak, hanem aki megadta neki. Hogy jó ötlet volt megadni neki vagy nem, az más kérdés.

Csak nem értem, hogy miért van egyáltalán elő véve. Nem megszokott a fizetése, de nem is olyan drasztikus, hogy most akkor miatta szép sorba mindenki kopogtasson Peréz ajtaján a fizu emelésért. Már csak azért sem, mint ahogy írtam... Még sok-sok év el fog telni mire nála is ilyen összegekről fogunk beszélni.
Én értem. Most nem teljesen mindegy, hogy ki harcolta ki neki az adott pénzt? A mondandóm lényegén nem változtat, hogy tuti nem miatta/MIATTUK van gond.Legalább te érted, miről van szó.
De Gea - Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo - Modric, Kroos, Verratti - Isco - Benzema, Agüero
- ziro4vr
- Hozzászólások: 25357
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Kommentáld a híreket
Legalább te érted, miről van szó.CS0ki írta:Szerintem itt se rá utlatak, hanem aki megadta neki. Hogy jó ötlet volt megadni neki vagy nem, az más kérdés.Szerencsétlen gyereket hagyjátok már békén. Nem Te vagy az első, aki Őt tartja "bűnbaknak" a fizetések miatt.
A többi, távoli "gyám" meg ugrik egyből.
Nem illik.
Re: Kommentáld a híreket
Szerintem itt se rá utlatak, hanem aki megadta neki. Hogy jó ötlet volt megadni neki vagy nem, az más kérdés.Szerencsétlen gyereket hagyjátok már békén. Nem Te vagy az első, aki Őt tartja "bűnbaknak" a fizetések miatt.
- M1Ö
- Hozzászólások: 5841
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 6:36
- Kedvenc játékosaid: Zidane; Modric, Isco, Ramos; Nagy Ádám; Özil, Xabi
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Kommentáld a híreket
De ebben mi lenne az üzlet? Egy, a médiában is felkapott védőt, aki sok embert mozgat meg (már csak a facebook like-ok alapján is) Spanyolország első számú védőjét elküldené és egy "2. osztályú", "nevenincs" emberrel pótolná? Teljesen logikátlan üzleti szempontból is, nemhogy sportszakmailag.wZoLee7 írta:Őt elsősorban az érdekli, hogy a Real Madrid mint üzlet, sikeres legyen...
Ramos meg nem lehet akkora paraszt, mint di María, hogy neki sem elég a 1,5x-es fizuemelés, Ő ragaszkodik a duplázáshoz...
ziro4vr írta:a norvég srác szintén magas fizuja
Szerencsétlen gyereket hagyjátok már békén. Nem Te vagy az első, aki Őt tartja "bűnbaknak" a fizetések miatt. Elvileg csak az-az 1 milliós fizu az igaz és nem a 3. 16 éves, hosszú szerződése van. Tehát ha elméleti síkon nézzük, akkor leghamarabb 18 évesen max duplázzák neki, 20-21 évesen tovább emelik és így tovább. Hol van ez még a 10 milliós összegektől? Pláne ha kihozza magából azt, ami. Lényeg a lényeg, hogy sokkal inkább az ilyen Bale féle fizetések miatt van a gond, a Karimé sem feltétlen tett jót.
De Gea - Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo - Modric, Kroos, Verratti - Isco - Benzema, Agüero
- Mike
- Hozzászólások: 3024
- Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 11:41
- Kedvenc játékosaid: Guti, Özil, Ronaldo, Zidane, Varane
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, Colts
Re: Kommentáld a híreket
szerintem a norvég srác fizuja rohadtul nem érdeki. Azzal meg tisztában kell lennie mindenkinek hogy egy új igazolás, főleg ha "nagy" név, akkor alapbol többet kap. Főleg ha támadó.ziro4vr írta:Csillagászati fizu és beton hely az alibi walesi fiúnak, a norvég srác szintén magas fizuja.
nem az 5 évről van szó. Hanem az utolsó hónapjairól.ziro4vr írta:Igen, hibázott néha, de mondj nekem 2 középhátvédet, aki kevesebbet hibázott nála az utóbbi öt évben.
Kb minden meccsére jutott egy buta könyökös, ziccerpassz az ellenfélnek, óvodás helyezkedési hiba... vmelyikből általában bemutatott egyet-kettőt. Én nemtudom mi lett vele, de ez nem az a Ramos akit a világ legjobb védőjének tartottak, tartottam.
Persze hogy hiányozna, egy 2-3 évvel ezelőtti Ramos mindenképp, a tavalyi? Inkább csak mint vezér. De amennyit kér annyit nem szabad megadni neki. Ugyhogy vagy enged az igényeiből, vagy jövőre már nélküle lesz a csapat.
"Mesut Ozil is my successor. I have never seen such quality in a player. " -Zidane
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 6 regisztrált és 0 vendég