Salvador (1986)
Stone nagyfilmes rendezői debütálása anno nagy sikert aratott aktuálisnak számító témájával, és szokatlan megközelítésével, számomra azonban elég nagy csalódást jelentett a film. Nagyon felidegesített, hiszen a téma is jó, a helyszín is, a színészek is (nagyon komálom James Woods-t), és mégis hiányzik valami az egészből, ami számomra igazán jóvá tehetné a művet. A forgatókönyv elég gázos, különböző végletek között vergődik, Stone szemmel láthatóan nem tudta eldönteni, mire is akarja helyezni igazán a hangsúlyt (szerintem ez kezdő filmeseknél elég gyakori eset, tapasztalom magamon is
5/10
Született Július 4-én
(Born on the 4th of July, 1989)
Ez már egy érettebb film, pár évvel a Szakasz után ismét Vietnamot taglalja, egy a rendszerben végtelenül hívő, majd hatalmasat csalódó veterán története, akit Tom Cruise alakít. Érdekes módon a filmben fellelhetőek a szokásos amerikai önfényezések (a történetből, és annak idejéből kifolyólag menthetetlenül), de több alkalom volt, amikor nem tudtam eldönteni, hogy Stone most ironizál, vagy tényleg így gondolja (mert mindkét végletre van egyértelműen érezhető példa).
Kicsit hosszúnak, nyújtottnak éreztem, a téma bár hálás, de nem hinném, hogy ekkora kifejtést megérne. Kicsit masszívabban ütősebb lenne számomra. Sokan Tom Cruise élete egyik legjobb alakításaként emlékeznek Kovic karakterére - tényleg elég játszott, bár nekem néhol teljesen hiteltelen volt, de ez lehet hogy az ellenszenv miatt van.
Külön kiemelném a néhol igen elegáns fényképezést (Stone filmjei általában elég jól vannak fotografálva), valamint a zenét, de azt negatívan: bár John Williams szerezte, felállt a hátamon a szőr tőle. A 2 és fél órás filmhez a filmzene zsenije nem túlzás, kb. 5 percnyi zenét írt, két felvonásban, és folyamatosan azok vannak ismételgetve...az ilyen a halálom.
Összeségében nem egy rossz film, de engem nem tudott túlzottan meghatni. Amerika nem csak katonailag, hanem morálisan, emberileg, és minden lehetséges módon megbukott Vietnámban, és ezt rajtuk kívül senkinek nem kell magyarázni.
6/10
Lehet, hogy Stone mellé bepakolom Tarkovszkijt is, de az Andrej Rubljov eléggé kifogott rajtam eddig.


