Nem tudom miért, de engem most kezd elkapni megint az az érzés, ami régen meg volt, hogy alig várom már a barátságos meccseinket is.
Örülök nagyon ennek a Carlo-Zidane párosnak, azokból a nyilatkozatból amiket olvastam, nekem az jön le, hogy Ancelotti sokkal jobban átérzi azt, mire van szüksége a madridistáknak, mint elődje, gondolok itt a nyilatkozatában beígért látványos támadófutballra. Zizut meg ilyen szempontból meg sem kell említeni.
Persze az még nagy kérdés, hogy mennyire sikerül majd ezt megvalósítani, de a kezdeti igazolásaink és a fent említett nyilatkozatok egy nagyon ígéretes jövőképet vetítenek előre.
Ha beválik ez a páros és nagyon remélem, hogy így lesz, akkor Ancelotti után Zidane-t is el tudnám képzelni a kispadon.
Egy botrányoktól mentes madridot szeretnék, ahol a látványos játéké lesz majd a főszerep, még 1-2 erősítés és minden adott lesz a mókázáshoz.