Álljunk már meg. Én nem mondtam, hogy 4-2-3-1-et akarok, csak abból kezdtem el gondolkodni, hogy többen írták, hogy esélyes jövőre ez a felállás, ami szerintem egyáltalán nem lenne olyan szar, mint amennyire ellenzi mindenki.
cart írta:És akkor kontránál egyedül az sqrt(2) mozgású Kroos lenne hátul?
Meg még rajta kívül két középső védő, ha fel van tolva a védelem. Most se volt ez másképp. A Juve ott kontrázott le minket, ahol akart. Ha valaki előre táncol, akkor valakinek vissza kell zárnia a helyére.
Toky írta:
Ez így van. De 4-4-2-ben kötetlenül mozgott. 4-2-3-1-ben ezt nem tehetné meg, mert a csapatmozgások megkövetelik, hogy valaki bejátssza a szélt. De a szélső hátvédek ezt kevésbé tehetik meg, hiszen akkor meggyengül a védelem.
Ahogy lehet, hogy nem szeretnéd, ha változna Benzema feladata, de ez a felállás sajnos megköveteli.
Játszottunk már 3 évig 4-2-3-1-et. Benzema ez időszak alatt hozta a legtöbb gólt, és a jó játékot. Nem hinném, hogy problémája lenne benne, ha változik a szerepe a mostanihoz képest, ha nem. Ronaldo a bal szélen sokkal jobban játszott, mint valaha csatárban. Én emlékszem arra, amikor a meccsek 80%-án ő volt a meccs embere. Az utóbbi két évben egy kezemen meg tudom számolni hány olyan meccs volt, amikor tényleg sokat volt játékban és jól is játszott. Nálam nem kérdés, hogy abban a felállásban a legjobb.
Toky írta:Az, hogy 1-1 szöglet után kontrázunk, az Ancelottinál is megvolt. Csak folyton elakadt a labda, mert James lassú volt, Isco kicsit tovább cipelte, és mert Bale... Bale.
De ha általában mi szorítjuk be az ellenfelet, vagy ők állnak vissza, akkor nehezebb kontrázni.
Ez érdekes, mert a Barca szerintem az idény második felében nagyon fasza focit produkált, emellett nagyon eredményeset is. Ha kellett birtokolták a labdát, de úgy kontráztak, mint mi a bajnok szezonunkban, pedig ott is csak két igazán gyors ember van. (Suárez se lassú, de Benzema is gyorsult az utóbbi időben, és nagyon érzi a gyors labdakihozatalokat.)
Toky írta:Akkor is 4-3-3 volt, csak támadásnál Isco előrébb mehetett, Marcelo maradt hátrébb. Aztán ez lassan megváltozott. Modric kidőlésével meg még mélyebben játszott. És szerintem az sem baj, ha Isco nem lövöldöz annyi gólt. Azt úgyis megteszi más.
Az előbb még azt mondtad, hogy Isco a szél közelében a legjobb ahol van területe. Erre írtam, hogy szerintem ez nem igaz.
Toky írta:4-2-3-1-ben Kroos és Modric állnak mélyebben, és Bale és CR feladata lenne zárni a széleket. Ezt már ugye írtam, hogy nem nyerő. Ahogy azt is, hogy hiába hajlandó visszazárni James és Isco, középen védekezni nem az ő műfajuk. Kb. annyit érnek, mint Ramos vagy Pepe a középpályán.
Toky írta:4-2-3-1-ben csak akkor mehet előre valaki a Kroos-Modric duóból, ha valaki a 3-ból visszalép, különben nem mi kontrázunk, hanem minket kontráznak szét. Márpedig, ha folyton visszalép valaki, akkor az máris 4-3-3. Szóval tudat alatt Te is azt akarsz, csak még nem hagytad magad meggyőzni róla.
Még egyszer mondom én abból indultam ki, hogy Benitez a 4-2-3-1 mellett teszi le a voksát. 4-3-3-ban Bale és Ronaldo ugyanúgy nem védekezett és a három középső középpályásnak kellett megoldani a védekezést. 4-2-3-1-ben ugyanúgy 3 középpályás lenne védekezésben, ha a két jómadár baszik rá mit csinálnak a többiek, mikor nincs nálunk a labda. De én még mindig bízok benne, hogy ez nem így lesz.
cart írta:Ez a 4-2-3-1 alapból egy halott elképzelés Baleval és CR-el a csapatban...
Úgy is a tkp-nak kell majd védekeznie helyettük, akkor meg kb megint a 4-3-3-nál vagyunk.,
Ráadásul Kroos meg Modric erősen le lenne butítva.
4 évig játszottunk 4-2-3-1-et Ronaldoval, 3 évet Ronaldoval, Özillel, Di Mariával, Alonsoval és Khedirával. Közülük ugye nem védekezett Ronaldo és Özil sem. Most lenne egy hasonló felállásunk Ronaldoval, Bale-lel, Jamessal/Iscoval, Modric-csal és Kroos-szal, amiből Ronaldo nem fog védekezni, Bale-t meg rá kell venni, ha itt akar maradni. A walesi bárd a hírek alapján jövőre is biztos kezdő, úgyhogy sajnos muszáj számolni vele a kezdőben. És ne mondjátok már, hogy 4-3-3-ban jobb, mint 4-2-3-1-ben lenne, ahol kapna középről még egy játszótársat, és nem kéne mindig beívelgetnie a labdát, vagy kifutnia vele az alapvonalon túlra.
"Louie, I think this is a beginning of beautiful friendship" - Garga Pitic.