Nem a játékrendszertől függ, hogy mi mit fogunk játszani. Ez csak egy keret. A fontos, hogy az edző kitalálja a stílust (angolos, spanyolos, stb.), a koncepciót (milyen módszerrel védekezünk-emberfogás, területvédekezés-; hogy támadunk-hamis9-essel vagy árnyékékkel, stb.-; hogyan építjük fel a támadást-szélen, középen, labdatartás utáni tempóváltással, szabad területek keresésével, egy-két játékos központba helyezésével, felíveléssel-; és még sok más folyamat, tényező). Ha ez megvan akkor kirajzolódik egy lehetséges játékrendszer (helycserékkel, szerepkörökkel). Ezek a rendszerek függnek a játékosoktól is, de főleg a koncepciótól. Viszont ha a rendszert helyezzük előtérbe, és hagyjuk, hogy az alapján jöjjjön létre a másik két dolog, akkor a pályán káosz lesz (mint ahogy minden magyar meccsen, kivéve pár MB1-es csapatot), a játékosok tanácstalanok, úgy gondolkodnak a pályán, ahogy akarnak, és mivel ez minden játékosnál más (nem olyan alapvető dolgokról van szó, amit egy bármilyen focista 10 év focizás után zsigerből tud), ezért nem tudnak egy rendes támadást kialakítani, a végén pedig kapunk egy szar csapatot, kiabáló eddzővel, a meccset pedig az nyeri, akinek jobb játékosai vannak.nmate írta:Már hogy ne lenne fontos. Ebben a csapatban borul minden, itt nem a középső támadó a gólfelelős.gólvonal írta:Nem az a fontos, hogy milyen játékrendszerben játszunk, hanem, az hogy milyen filozófiában, koncepcióban.
Ha egy top edző nem tudja ezt, akkor ... az már rég az MB1-ben baromkodna.