dannen írta:Nero írta:Nem nagyon értem az előre károgókat. A mai foci már nem arról szól, hogy olyan edzők lesznek sikeresek, akik közvetlen előtte trófeákat tudtak volna felmutatni. Nálunk Enrique lehet úgy lesz az év edzője, hogy a Románál megbukott és a Celtával se ért el semmi kiemelkedőt. Allegrit kirúgták a Milantól. Kloppot senki sem ismerte a Dortmunods évei elött, Heynkesst elakarták zavarni a történelmi idényük elött.
adom, valami ilyesmit akartam én is megfogalmazni.
Azért a történethez hozzátartozik az is, hogy Enrique a Celtával elvárások feletti szezont futott, és nem voltak rosszak tavaly, bár ha nem lett volna a múltja, biztos nem nevezik ki hozzánk. Allegri bajnokságot nyert a Milannal majd eladták Thiago Silva-Ibra pakkot (top3 csatár és kh), plusz elkezdték ezt az ingyen igazolok kiöregedett vagy középszer politikát, és azzal a kerettel teljesített úgy, ahogy a Milanhoz nem volt méltó(bár így is dobogó ha jól emlékszem, majd kövi év rosszabb), de a keret sem volt többre hivatott. Klopp pedig fokozatosan építette fel a mostanra kialakult imázsát, már volt akkora neve a szakmában, ami elegendő volt ahhoz, hogy átvegye középcsapatként a BVB-t, a sztori többi része meg mindenki számára ismert.
Ettől függetlenül én sem temetném a Real-t még ha Benítez is lesz az edző, mert valahogy van egy rossz előérzetem vele kapcsolatban. Véleményem szerint ti most egy építkező szakasz végén jártok, kellene egy olyan ember aki kivívja Perez tiszteletét annyira, hogy kedve szerint kikukázhasson 2-3 embert a keretből, és a szükséges lyukakat befoltozhassa olyan emberekkel akik megfelelnek az elképzeléseinek. Ha ez megtörténne akkor az öreg hozhatna akármilyen sztárt abban az átigazolási időszakban, nagyot nem árthatna. Van egy kialakult magotok, ami elég jó 1-2 poszton kell erősíteni/fiatalítani (pl. kapus), a padot meghosszabbítani, és kész a világverő csapat, ami esélyes akár a BL+bajnokság kombóra. Ehhez kell az ésszerű átigazolási politika, nem pedig az egy szezont futott felhypeolt játékosok csilliókért történő megvásárlása.
Persze nekem, mint a rivális csapat szurkolójának, Pereznek kell szurkolnom, hozzon egy bábot a padra, hozza a nagy igazolását/sait, hadd nőjön a mezeladás, vastagodjon a pénztárcája, ha nem esik le más, max egy királykupa..