Én sem állítom, hogy igen vagy inkább azon az állásponton vagyok, hogy amíg perezi felfogás az úr a csapat háza táján addig teljesen lényegtelen, hogy az edzőt Ancelottinak, Kloppnak vagy akárkinek hívnak.Hanem, hogy érdemes-e újfent egy újabb fába vágni a fejszét, avagy sem?
Ebben meg nem hiszek, pont a fentiek miatt. A BL győztes csapatban ugyanezek voltak a problémák amit kisebb módosításokkal lehetett volna orvosolni. Na erre jött két játékos 80+91 millióért amiből az egyik teljesen karakteridegen a spanyol fociba - bárki megmondta volna nem kell hozzá mlsz A licensz - a másik meg legalább nem a posztján játszik. Szóval most nyáron csak annyival kell kiegészíteni az eddgieket, hogy egy 14-38 milliós játékos el kell passzolni, mert idehozták őket teljesen feleslegesen, a két úriembernek meg valahogy meg kell találni a megfelelő hasznosításának a módját. A kolumbiaié könnyebb, mert fizikai paraméterei limitáltak, de legalább a fejében és a technikájában megvan az, ami egy Madridhoz kell. Bale meg fejleszti legnagyobb erényét, remélem Ancelotti szólt neki, hogy jövőre a Madrid szekuban lesz az egyik verőember.Nincs itt akkora probléma, amit a nyáron nem lehetne megfelelően orvosolni;
Én már akkor elégedett leszek, ha De Gea sikerül leboltolniuk. Bale maradni fog erre a nyakamat tenném, a kpra meg ismét sajnálni fogják a pénzt.