Továbbá azt sem tudom azt elképzelni, hogy Ronaldo valaha is leadjon majd az egójából, és elfogadja, hogy itt csapatjáték van, nem ő a Madrid alfája és omegája.
Nagyon sokan ezt gondolják és bár az igazat soha nem fogjuk megtudni valószínűleg, nem hiszem, hogy így van. Nagy meccseken rendre megfigyelhető, hogy nem flegmázik, hanem odateszi magát, küzd, hajt, keresi a társakat. Lenne tényleg olyan önző, mint amilyennek kikiáltva van, és akkor lehet, hogy most döntőben vagyunk, ahelyett, hogy ötösről megpróbálta visszatenni azt, amit amúgy 100-ból 99-szer ellő.
mert egy fegyelmezett, jól működő csapatvédekezéssel majdhogynem hatástalanítani tudják a portugált.
Ekkor kéne elő lépnie az edzőnek. Vagy tudnia kell hatni a portugálra és játékára, vagy ki kell találnia egy olyan taktikát, amiben hatékonyan működhet minden, és ennek lennie kell a és b verziónak is, ami idén láthatóan nem volt meg. Esetleg a b lehetett az ívelgetés, nem tudom.
Optimális esetben nem vagy-ot kéne a két rész közé tenni, hanem és-t. De aki egyiket sem tudja megvalósítani, az nem lehet itt edző.
Nekem igazából tökmindegy, hogy meddig lesz itt, azért szálltam be a vitába, mert olyanokat olvastam, hogy hátráltat/nem ér semmit/60gólés? , akinek inge...
Inkább így leszek második, mint úgy, hogy a két közvetlen rivális leszopat minket.
Értem, hogy kiszálltál, de ez kin múlt? Merthogy ő meglőtte a góljait a két közvetlen rivális ellen.
Suarez nagyon képzett,és a vérében van a kapu támadása,olyan akit ha megkötözöl,és elé tolsz egy kaput, akkor elkezd habzani a szája,és ha elvágod a kötelet akkor orra bukik,mert menne mint az állat a kapura. - R.M.C.F.