

HozzászólásSzerző: dzsi91 » 2015. május 4., hétfő 12:30
HozzászólásSzerző: András93 » 2015. május 4., hétfő 12:18
Meg teletexten, nem volt akkor még netünk, és emlékszem BL meccseket, ha nem közvetítették, ott követtem. Az volt a livescore.RealRaúl77 írta:Akkoriban vagy még fiatal voltam, és nem néztem a focit (legalábbis sok emlékem nincs, csak az egyik megnyert bl-ről valószínű a 2002-es volt), csak újságban bírtam követni, aztán lett később minden, de akkor már a mélypontot kellős közepét éltük (kivéve a Capellos idényt, azt imádtam.)
Ancelotti nyilatkozta is, hogy ráér még szövetségi kapitánynak lenni.RealRaúl77 írta:A köztes időszakban meg rápihennek. Szóval 3 év alatt összekapják majd magukat, figyeljetek, aztán '18-ban döntőben lesznek, de kikapnak, szépen kipihenik magukat, aztán '30-ban meg behúzzák![]()
HozzászólásSzerző: Realista24 » 2015. május 4., hétfő 12:18
Carlo is mindig ezzel érvel, amikor a válogatottról beszélPihennek. Ha az elejét nem nézzük, '70 óta, 12 évente jutottak döntőbe, és 24 évente nyerték meg. Ezt pont néztem a 2006-os vb előtt, hogy a számmisztika alapján behúzzák, és lám![]()
HozzászólásSzerző: RealRaúl77 » 2015. május 4., hétfő 12:02
Az olaszok?Sierra írta:Ez meg tényleg nagyon szomorú. És az olaszok tudtak nyerni egy VB-t 2006, most hol vannak? Durva dolgok ezek. Aztán 10-12 éve legalább 2-3 csapatuk mindig ott volt a BL közelében. Most a Juventusnak kijött a lépés, de amúgy nátin.hehe írta:nem tudsz nekem mutatni egy olyan csatárt, aki gyors, erős, technikás?
nincs neymaron kívül világsztár brazil támadó?
olaszok hol vannak?
azon egyenesen sikítok a röhögéstől, hogy bármilyen, ismétlem bármilyen mai übercsapat védelmét 1-2 passzal fel lehet törni és ziccerbe lehet kerülni. hát mi ez?![]()
A brazil sztárokból is aggasztóan kevés van, konkrétan szinte nincs is, Neymaron kívül nincs sehol senki, 10-12 éve kb minden nagyobb csapatban volt egy. És hová fog még fejlődni ez a foci? Mi lesz 10 év múlva?
HozzászólásSzerző: morientes » 2015. május 4., hétfő 11:34
'98-ban is,de Jupp mester jobbanMindegy, Lippi nagyon értette a dolgát ott.
HozzászólásSzerző: petiamadridista » 2015. május 3., vasárnap 19:20
az utolsó előtti fordulóban bukott a Real Sociedad, így előztük őket, mert mi meg közben vertük az Atletico Madridot, laza 4-0ra, Ronaldo és Raúl dupla.Viszont a 2002-2003-as szezon élénkebben él, ekkortájt kezdtem el focit nézni (meg a 2002-es VB). A MU elleni két meccs a BL-ben, meg a Juventus is, mondjuk az más előjellel. De a bajnoki cím is emlékezetes, a Real Sociedad elől Nihattal meg Kovaceviccsel szívatott minket, a Mallorca Eto'o-val, ez az 1-5 rémlik is, de mintha a "visszavágón" mi is 5-1-re nyertünk volna.
HozzászólásSzerző: András93 » 2015. május 3., vasárnap 18:41
És, hogy tudta a Milan idegenben lőtt góllal kiejteni az Intert 2003-ban?Sierra írta:Nem is értem, hogy 4-1 után hogy lehet 0-4-gyel kiesni?![]()
Mondjuk az Ancelotti érdeme volt, ahogy a 2005-ös finálé is. 3-0-ról elbukták.
2003-2004-ben volt Queiroz, mert ugye Pereznek nem volt elég, hogy VdB bajnokságot nyert előző évben, ha jól emlékszem nagyon sovány volt a keretünk és teljesen elfogytunk a végére. Aztán jöttek a minden évben új edzők (már az nagy szó volt, ha egy teljes évet bírt valaki...), nyolcaddöntős BL kiesések.Sierra írta:Én meg pont itt lettem Real drukker.Emlékszem elég szépen vezettük a bajnokságot sokáig, és akkor éppen a Valencia volt a fő riválisunk, a Barca szinte egész évben a középmezőnyben (eleinte még a kieső hely közelében is) volt, Rijkaard első éve érdekesre sikeredett.
Aztán azok meg olyan hajráztak, hogy befutottak a második helyre, az durva volt emlékszem. De hogy mi meg olyan lejtőre kerültünk, hogy az első helyből 4. lett ugye, amint láthattad is. Nagyon mérges voltam a csapatra.
Izgalmas volt ott is a véghajrá, de az utána lévő két bajnokság is. 2002-2003-ban meg majdnem a Real Sociedad vette el a bajnoki címünket.
Igaz akkor még én sem néztem focit.
HozzászólásSzerző: Sierra » 2015. május 3., vasárnap 16:53
Ja hát igen, ráadásul ha kicsit fegyelmezettebbek lettek volna, simán továbbjutnak, több idegenbeli góllal jutottak tovább. De az is basszus, első meccsen 83. percben rúgott gólt, azzal lett 4-2, 4-1-gyel egész más lett volna.Remy írta:
Gondolom jó lehetett átélni azt, hogy a kölcsönadott Morientesünk ejtett ki minket a BL-ből.
nmate írta:Kiejtenek minket, aztán ott vannak
Nem is értem, hogy 4-1 után hogy lehet 0-4-gyel kiesni?torjack írta:Mondjuk az a BL szezon elég szürreális volt, a Milan is mekkorát bukott a Depor ellen
HozzászólásSzerző: torjack » 2015. május 3., vasárnap 16:52
Hát ja. Pláne, hogy kétgólos előnyről sikerült bukniRemy írta:Gondolom jó lehetett átélni azt, hogy a kölcsönadott Morientesünk ejtett ki minket a BL-ből.Sierra írta:
Én meg pont itt lettem Real drukker.
HozzászólásSzerző: Remy » 2015. május 3., vasárnap 16:49
Gondolom jó lehetett átélni azt, hogy a kölcsönadott Morientesünk ejtett ki minket a BL-ből.Sierra írta:
Én meg pont itt lettem Real drukker.
HozzászólásSzerző: nmate » 2015. május 3., vasárnap 16:49
Kiejtenek minket, aztán ott vannakSierra írta:most hol vannak
HozzászólásSzerző: Sierra » 2015. május 3., vasárnap 16:47
Ez meg tényleg nagyon szomorú. És az olaszok tudtak nyerni egy VB-t 2006, most hol vannak? Durva dolgok ezek. Aztán 10-12 éve legalább 2-3 csapatuk mindig ott volt a BL közelében. Most a Juventusnak kijött a lépés, de amúgy nátin.hehe írta:nem tudsz nekem mutatni egy olyan csatárt, aki gyors, erős, technikás?
nincs neymaron kívül világsztár brazil támadó?
olaszok hol vannak?
azon egyenesen sikítok a röhögéstől, hogy bármilyen, ismétlem bármilyen mai übercsapat védelmét 1-2 passzal fel lehet törni és ziccerbe lehet kerülni. hát mi ez?![]()
HozzászólásSzerző: Sierra » 2015. május 3., vasárnap 16:43
Én meg pont itt lettem Real drukker.Remy írta:Ez így wat?
Nézegettem eredmenyek.com-on a korábbi bajnokságok kimenetelét, de ez így mi volt?Ezt, hogy hoztuk össze? Ekkor még nem néztem focit, szóval ebből kimaradtam, de eléggé kemény lehetett.
(Barca, Depor, Mallorca, Murcia, Sociedad)
Igen, volt olyan 02-03-ban, hogy Real Madrid 1-5 Mallorca.nmate írta:Akkor még több csapatban is voltak jó focisták, Mallorca meg Depor hányszor rommá szopatott minket 1-1 meccsen atya ég.
Igen az a 2-6 után volt. Előtte meg 18 veretlen meccs (amiből 17 győzelem volt), de ott a hazai clásico után megsemmisült a csapat.Remy írta:Mondjuk 2009-ben vagy mikor is összehoztunk egy olyat, hogy buktuk az utolsó 5 meccset, bár akkor mindegy volt, mert a barca simázta a bajnokságot.
Valamelyik nap én is pont ezen gondolkodtam, hogy mikor voltak zsinórban ilyen 100-110 lőtt gólok? Örülhettünk, ha a csapat elérte a 70-75-öt, ha meg 80 fölé mentek, az már kurva nagy szó volt.torjack írta:Én anno sokkal jobban szórakoztam a focin. Viszont állati kíváncsi lennék azok reakciójára, akik ahhoz szoktak, hogy 90-100 pont kell a bajnoksághoz, meg hogy csak kéthavonta vesztünk pontot. Pörögne a magánzárka
HozzászólásSzerző: Remy » 2015. május 3., vasárnap 16:40
Kivéve a PL-t, mert ők a legjobbak.wxyz írta: az a baj, hogy már szinte ott tartunk, hogy más bajnokságok legjobbjait is hasonlóan verik
HozzászólásSzerző: wxyz » 2015. május 3., vasárnap 16:36
esélytelen szerintem jó ideigitt csak abban lehet bízni, hogy esetleg nem sima 4:0-ás meccseken kocog előre a barca
HozzászólásSzerző: Galacticos » 2015. május 3., vasárnap 16:30
te bízol bennük?Realista24 írta:Ket Atma volt a kulcs szerintem is. Na de majd visszaadják, amit majdnem elvettek.
HozzászólásSzerző: Remy » 2015. május 3., vasárnap 16:29
Nüanszokon múlik az idei bajnoki cím. Azt is fel lehetne hozni, hogy a barca az utolsó másodpercben verte meg a Valenciát. Ott is van a +2 pont. De mindegy is, mert az utolsó 3 fordulóban bukni fognak.nmate írta:Inkább a 2 utóbbi, de abból is a hazai meccs ami 100%. Meg a Villarreal. Ez a kettő.hehe írta:hát sztem a visszavágón, meg a 2 atma meccsen.
HozzászólásSzerző: Realista24 » 2015. május 3., vasárnap 16:29
HozzászólásSzerző: nmate » 2015. május 3., vasárnap 16:28
Inkább a 2 utóbbi, de abból is a hazai meccs ami 100%. Meg a Villarreal. Ez a kettő.hehe írta:hát sztem a visszavágón, meg a 2 atma meccsen.
HozzászólásSzerző: hehe » 2015. május 3., vasárnap 16:26
hát sztem a visszavágón, meg a 2 atma meccsen.nmate írta:Mondjuk az idei bajnokság rohadtul nem a Clasicon "ment el".hehe írta:itt csak abban lehet bízni, hogy esetleg nem sima 4:0-ás meccseken kocog előre a barca, ha már ilyen balfaszok vagyunk, hogy nem tudjuk őket meg a tikemtökömjüket kivégezni egyszersmindenkorra.
Jelenlévő fórumozók: 2 regisztrált és 0 vendég
© 2011-2022 Madridom.hu | Médiaajánlat | Adatvédelem