>>>VanillaSky írta:Na végre! Én is megnéztem, de amint látom itt vannak okos emberek, akik számunkra tudatlanoknak képesek elmagyarázni, hogy egy a világtörténelem folyamán soha ki nem próbált eljárást, milyen szempontok szerint kell értelmezni, jelenlegi tudományos ismereteink alapján. Ha jól tudom az emberiség eleddig a Holdra szállt le, elég limitált számban, a filmben meg a Szaturnusz körüli pályán építenek állomást, galaxist váltanak, meg egy természetes személy költet ki embriókat élő hordozó nélkül. Szóval nekem, mint laikusnak kérdéseim lennének. A fentiek szerint a film zsenijét csak akkor értjük, ha tisztában vagyunk ezek mikéntjével. Szóval mivel ez nem popcorn, hanem egyfajta jövőbelátás, de legalábbis puszta tényeken nyugvó feltételezés, meséljetek, hogy miként kell ezt átgondolni? Emberi nyelven is jó lesz, úgy mondjátok el, mintha nem ti mint fizikai Nobel díjasok a Fields érmével a zsebetekben beszélgetnétek egymás között.Hát, aki nem érti az Interstellar alapjait, meg amúgy hülye is a fizikához, azon nem lehet segíteni.
Szívesen, nincs mit.András93 írta:Hát hiába, a szeretet mindent legyőz.Faust írta:VAJON melyik lesz a befutó?![]()
![]()
![]()
(amúgy máshogy nem szólok hozzá, mert abból megint lavina lesz.
