kiserik írta:Lehet védeni, csak nincs értelme. Mind a két gólban benne volt. Sajnos már nem Real szint.


HozzászólásSzerző: pheco » 2015. március 23., hétfő 13:18
kiserik írta:Lehet védeni, csak nincs értelme. Mind a két gólban benne volt. Sajnos már nem Real szint.
HozzászólásSzerző: kiserik_2 » 2015. március 23., hétfő 13:13
Lehet védeni, csak nincs értelme. Mind a két gólban benne volt. Sajnos már nem Real szint. Amit bele rúgnak, azt megfogja (jobb esetben), amihez bravúr (vagy csak simán védeni) kellene, az meg bemegy. Ezt lehozza szinte minden kapus a ligában. A másik, amit tegnap egy warn-ért cserébe írtam emelkedett hangnemben, hogy szerintem baj van a látásával. Azt nem hiszem el, hogy egy ilyen sportember, aki ennyi ideje a legmagasabb szinten játszik, nem tudja megtanulni, hogy hogyan kell a saját csapattársainak rúgni a labdát. Minden kirúgása ellenfélhez megy, de olyan helyre, ahol a környéken sincs Real játékos.Santi írta:Mind a kettőhöz bravúr kellett volna. Tegnap nem ő volt a szar, az utolsó fél órában az egész középpálya/védelem átjáróház volt. Az MSN-hez egyszerűen már nem mertek hozzányúlni a védők, mert mind sárgás volt már, ezért is jött a Pepe-Varane csere.
HozzászólásSzerző: Santi » 2015. március 23., hétfő 11:47
HozzászólásSzerző: miro » 2015. március 23., hétfő 10:29
HozzászólásSzerző: adamzz » 2015. március 23., hétfő 10:15
HozzászólásSzerző: Bullet T » 2015. március 15., vasárnap 21:42
Ertem en, hogy mi a helyzet vele kapcsolatba, de most nem reg ota lettek ennyire ellensegesek vele szember, de akkor ennyi eroval szinte barkit elo lehetne venni, de most ugy csinalnak az emberek, mintha kijelentette volna Casillas, hogy a nezok ba*ak meg az anyjukat.... Nehez lehet madridi jatekosnak lenniR.M.C.F írta:Bullet T írta:https://vine.co/v/OVmKdxI3QFY
Amugy nem ertem mi ez a kozutalat Casillas irant... Komolyan, a csapat fele sz*r mar heten ota... valamit nyilatkozott amirol lemaradtam ?
Most ne értsd félre,semmi bántás,de hol voltál az elmúlt 4 évben?![]()
![]()
HozzászólásSzerző: R.M.C.F » 2015. március 15., vasárnap 21:38
Bullet T írta:https://vine.co/v/OVmKdxI3QFY
Amugy nem ertem mi ez a kozutalat Casillas irant... Komolyan, a csapat fele sz*r mar heten ota... valamit nyilatkozott amirol lemaradtam ?
HozzászólásSzerző: Bullet T » 2015. március 15., vasárnap 21:35
HozzászólásSzerző: Sunsky » 2015. március 15., vasárnap 16:13
Na most ez olyan dolog, hogy én is beállhatok a Levante kapujába, nyilván nem én miattam nem fognak nyerni trófeákat, mert amúgy sem nyernének, a kettőnek nem sok esetben van köze egymáshoz. De attól még jobb opció kell a kapuba.dzsi91 írta: Elnézést,hogy nem tudtam orvosolni.Ha átolvasod még1szer én is azon a véleményen vagyok,hogy már nem kéne itt legyen...Mondj egy trófeát ami Iker Casillas miatt nem lett meg,ami egyértelműen ráfogható.Nem értem felháborodásodat.
HozzászólásSzerző: dzsi91 » 2015. március 15., vasárnap 16:07
Elnézést,hogy nem tudtam orvosolni.Ha átolvasod még1szer én is azon a véleményen vagyok,hogy már nem kéne itt legyen...Mondj egy trófeát ami Iker Casillas miatt nem lett meg,ami egyértelműen ráfogható.Nem értem felháborodásodat.Sunsky írta:Top 5-10?? Csak a rutin miatt ilyen teljesítménnyel? Meg, hogy a csapat mindig korrigált?dzsi91 írta:
Hogy Ikernél maradjunk, én haragudni nem nagyon tudok rá, ő is azok közé tartozik akik nem tudták időben abbahagyni (Zidane-on kivül én ilyet nem is láttam még) köze sincs már a top3hoz.De a top5-10 ben még lazán benne van már csak a rutin miatt.Ami külön pozitívum vele kapcsolatban,hogy akárhányszor csináld orbitális baromságokat, a csapat korrigálta vagy tovább jutott stb, szóval a szerencsével sem áll hadilábon.Ja és nem bukott még döntőt, ez különösen fontos lehet Berlinben majd (
) .
A lényeg,hogy nem tudok mondani egy alkalmat se amikor Iker miatt buktunk volna trófeát, amikor lehetett volna mondani valahogy még is összehoztuk,vagy ő maga korrigált.Még mindig nem ő a legnagyobb problémánk,sose volt.
Ezek alapján Valdes mindig is top kapus volt, vagy akár Kahn még ma is nyugodtan védhetne a rutinja miatt.
Sőt, bírom, hogy sokak szerint még ő volt a hős a Schalke ellen, az már lényegtelen, hogy előtte több gólban benne volt.. Ezt nem te írtad, de páran megjegyezték.
Még a serdülőben is úgy kezdik összeállítani a csapatot, hogy végy egy jó kapust. Ki tudja, hogy alakul az Atletico elleni meccs, ha nem védi be az elsőt... Lehet nem ez a legnagyobb problémánk, de elég nagy probléma, amit már rég orvosolni kellett volna.
HozzászólásSzerző: Sunsky » 2015. március 15., vasárnap 15:58
Top 5-10?? Csak a rutin miatt ilyen teljesítménnyel? Meg, hogy a csapat mindig korrigált?dzsi91 írta:
Hogy Ikernél maradjunk, én haragudni nem nagyon tudok rá, ő is azok közé tartozik akik nem tudták időben abbahagyni (Zidane-on kivül én ilyet nem is láttam még) köze sincs már a top3hoz.De a top5-10 ben még lazán benne van már csak a rutin miatt.Ami külön pozitívum vele kapcsolatban,hogy akárhányszor csináld orbitális baromságokat, a csapat korrigálta vagy tovább jutott stb, szóval a szerencsével sem áll hadilábon.Ja és nem bukott még döntőt, ez különösen fontos lehet Berlinben majd (
) .
A lényeg,hogy nem tudok mondani egy alkalmat se amikor Iker miatt buktunk volna trófeát, amikor lehetett volna mondani valahogy még is összehoztuk,vagy ő maga korrigált.Még mindig nem ő a legnagyobb problémánk,sose volt.
HozzászólásSzerző: R.M.C.F » 2015. március 15., vasárnap 15:35
HozzászólásSzerző: Prométheusz » 2015. március 12., csütörtök 6:46
ritka korrekt megfogalmazásdzsi91 írta:Hát tegnap hajtott, tűz volt benne, gólokat lőtt.Nekem ennél több nem kell, viszont a két társában rengeteg labda elakadt amiből ő indulhatott volna és akkor mindenki elégedett lenne most vele![]()
Hogy Ikernél maradjunk, én haragudni nem nagyon tudok rá, ő is azok közé tartozik akik nem tudták időben abbahagyni (Zidane-on kivül én ilyet nem is láttam még) köze sincs már a top3hoz.De a top5-10 ben még lazán benne van már csak a rutin miatt.Ami külön pozitívum vele kapcsolatban,hogy akárhányszor csináld orbitális baromságokat, a csapat korrigálta vagy tovább jutott stb, szóval a szerencsével sem áll hadilábon.Ja és nem bukott még döntőt, ez különösen fontos lehet Berlinben majd (
) .
Én úgy látom,hogy amikor a védelem rendbe van ő is tud hozni egy korrekt teljesítményt és ahogy írták páran, amikor meleg a pite hozza a bravúrokat.Közel sem tökéletes már, öreg, spicli, rozoga de a miénkSzal váltani kell,de nem egy Navas-ra,akit jó kapusnak tartok,de ez már egy másik szint.DeGea lehet a megfelelő utód, ezt a cserét nyáron meg kell húzni (már tavaly nyáron meg kellett volna), Ikernek mehet a búcsú meccs szobor stb, én tényleg hálás vagyok neki és 2-3 gyengébb év miatt nem felejtem el az elmúlt 12 évet.
De számíthatunk ugyanerre a műsorra Ramossal és CR-el(mondjuk ő sztem lépni fog pár év múlva) kapcsolatban is,ha öregszenek majd és nem akarnak váltani.Ők is ott lesznek ha törik ha szakad a kezdőben és a közönség is ugyanolyan elvakultan védi majd őket mint Ikert.
A lényeg,hogy nem tudok mondani egy alkalmat se amikor Iker miatt buktunk volna trófeát, amikor lehetett volna mondani valahogy még is összehoztuk,vagy ő maga korrigált.Még mindig nem ő a legnagyobb problémánk,sose volt.
HozzászólásSzerző: dzsi91 » 2015. március 11., szerda 19:38
HozzászólásSzerző: csabi* » 2015. március 11., szerda 19:26
az utóbbi meccseihez képest felüdülés volt cé, jár a pacsi a gólokért meg az első félidei extra hajtásért de igen ettől sokkal többet várnék tőle isSimi írta:Akkor csak nekem nagyok az elvárásaim egy CR szintű játékossal kapcsolatban?dzsi91 írta:Sztem cr nemvolt gyenge most.
HozzászólásSzerző: Simi » 2015. március 11., szerda 19:21
Akkor csak nekem nagyok az elvárásaim egy CR szintű játékossal kapcsolatban?dzsi91 írta:Sztem cr nemvolt gyenge most.
HozzászólásSzerző: KAG » 2015. március 11., szerda 19:19
HozzászólásSzerző: dzsi91 » 2015. március 11., szerda 19:17
HozzászólásSzerző: Simi » 2015. március 11., szerda 19:12
Enyhén igazságtalan felfogás, hogyha kiesünk, Casillasé, ha továbbmegyünk, CR-é. A többi 9 ember az nem tett hozzá semmit se a gólokhoz, se a ratyi védekezéshez.Csabi írta:ha nem hibázott volna kényelmes barimeccs lehetett volna. a 8 között meg nem azért vagyunk mert a 86. percben mutatott egy bravúrt, hanem mert előtte cé elrendezte a két semmiből jött góljával..
HozzászólásSzerző: miro » 2015. március 11., szerda 19:10
Ez így erős azért..kényelmes barimeccsünk nem volt kb 3 hónapja.Csabi írta: ha nem hibázott volna kényelmes barimeccs lehetett volna. a 8 között meg nem azért vagyunk mert a 86. percben mutatott egy bravúrt,
Ne aggódj az nekem jött.Velem van valami baja mostanában.csabi* írta:kakukkot meg még nem láttam
Jelenlévő fórumozók: 1 regisztrált és 0 vendég
© 2011-2022 Madridom.hu | Médiaajánlat | Adatvédelem