Nyilván hozzá tesz a dologhoz az is, hogy tavaly azért el voltunk végre kényeztetve, most meg vezettük a bajnokságot, bukott is a Barca mégis elcsesztük a dolgokat.ziro4vr írta:Azért igencsak a végletek fóruma ez. Van itt 0-3 meccs előtt, meg simán hozzuk a bajnokságot, meg van az eleve bukó meccsekkel számolás meg a mindennek vége hangulat. Meg van, aki össze-vissza mond mindent.![]()
Problémák vannak, ez teljesen egyértelmű. Külső okokból, a játékosok miatt is, Carlo is sáros. Tény. Szerintem a barca meccs lesz a kulcs, lesz már egy Modric, Kroost én kiültetném vagy a Schalke ellen vagy a bajnokin, ott egyszerűen nem lehet gond a motivációval majd, vagy ha igen, azt az embert ki kell bacni a 'csába, bármennyibe is került. Ott majd kiderül remélhetőleg, fullon pörögve mit is tud a csapat. Most kicsit homályosak nekem a pontos okok, bár azért a sejtések nagyjából megvannak.
Ez normális, hogy indulatokat szül. Egyikünk sem örül (kivéve petiapesszimista

Tökéletesen egyetértek mindenkivel aki szerint Ancelotti is sáros. Szerintem lehetett volna pár embert még használni a keretböl. Annyi talán mentsége (ami nem segít), hogy amikor futott a szekér és hoztuk a meccseket, rúgtuk a gólokat nehéz a padra tenni valakit is. Igyekezett gondolom bizalmat adni apapíron legtehetségesebbeknek...
De mint írták visszanyalt ez a dolog. Többen fontos emberek lesérültek, a többi kipukkadt.
Most Ancelottinak keményebb hetei lesznek, nem elég high five-ozni a srácokkal az öltözöben, kicsit be kellene keményítenie. Ami miatt nehéz a történet neki szerintem, hogy akikben bízott a keretben azok löttyedt péniszek, a padon a többi meg szarik bele, nem fogják a lelküket kitenni a csapatért.
A visszatérö sérültekben bízhat pl. Ramosban akinek van hangja a pályán, de kérdéses lesz-e Modric uolyan gyors stb..
Èrdekes hetek jönnek, lehet, hogy szomorúak is. De szeretnék bízni a csapatban, hogy versenyben maradunk a bajnokságban a végéig, a BL-ben pedig ami a csövön kifér.