Egyrészt. Másrészt Lewandowskinak egy év van hátra a szerződéséből, ergo ott is quasi valamilyen formában kényszerhelyzetben vannak a dortmundiak ennek ellenére foggal-körömmel harcolnak, hogy a lengyel csatár nehogy a bajoroknál kössön ki (pedig Lewandowski is menne), de la.is az utolsó pillanatig húzni fogják a transzfert! Szóval abszolút nem értek egyet azokkal, akik ebből a két esetből egyből azt gondolják, hogy a Dortmundot majd csak úgy le lehet rabolni idén (azzal meg pláne nem, hogy mi emiatt balf@szok lennénk --> arról már nem is beszélve, hogy egyelőre Gündogan se veri az asztalt azzal, hogy ő már pedig távozni szeretne onnan, bőven ráér még)! Pep és a Bayern rendesen kib@szta a biztosítékot a Klopp-Watzke kettősnél, ilyen ziccert többet nem hagynak senkinek, a bajoroknak meg pláne!Gündogannak ha jól tudom nincs kivásárlási ára, Götzének volt.
Balere milyen ígéretet kaptunk?
A Tottenham-mal meg tudtommal csak egy együttműködési szerződést kötöttünk (sportszerek, létesítményhasználat stb.) és semmi mást! Mellesleg ahogy elnézem pár embernél probléma van az opció szó/fogalom jelentésével is --> hagy ne írjam most le (ha valakit érdekel pü.-ben megkapja), azt azért elmondom, hogy ha létezik is ilyen Bale kapcsán, az baromira nem azt jelenti, hogy az angolok majd sz@ré, húgyé hozzánk dobják a britek legnagyobb csillagát (csupán egy elsőbbséget, preferenciális jogot foglal magában, amennyiben a londoniak is túladnának a játékoson és ennyi)!
