semmilyet.Balere milyen ígéretet kaptunk?
amikor modricot hoztuk akkor volt egy olyan hír hogy kötöttünk egy együttműködési szerződést a tottenhammel amit sokan úgy fogtak fel hogy ez balera vonatkozik a következő szezonra.
HozzászólásSzerző: Tayo » 2013. június 13., csütörtök 13:27
semmilyet.Balere milyen ígéretet kaptunk?
HozzászólásSzerző: ericco » 2013. június 13., csütörtök 13:26
Pont megelőztél. Én sem vagyok a szóbeli megállapodások híve, ugye Neymarról is ezért csúsztunk le, de azzal sem érünk el semmit, ha most magunkra haragítjuk a Dortmund vezetőségét. A Bayern kihasználta, hohy Götzének volt kivásárlási ára, nekik már nem kellett aggódni a jó kapcsoalt miatt. Hosszú távon megéri jóban maradni a Dortmunddal, annál a csapatnál nem szarral gurigáznak utánpótlás név alatt. Gündogannak ez volt az első kimagaslóbb éve, azért még én is kíváncsi lennék, hogy a következő hogy sikerül, mielőtt kiadnánk érte 30 milliót. Erősíteni kell a KP-t, ez tény. De ha nincs esély a tutira (Vidal, stb.), akkor idén talán jobban megérné noneame olcsóbb fiatalokkal (Casemiro, Kondogbia) próbálkozni, mint felhypolt, bár kétségtelenül tehetséges, ugyanakkor rohadt drága (Gündogan) játékosokkal rizikózni.Realista24 írta:Gündogannak ha jól tudom nincs kivásárlási ára, Götzének volt.
HozzászólásSzerző: Realista24 » 2013. június 13., csütörtök 13:09
Gündogannak ha jól tudom nincs kivásárlási ára, Götzének volt.annyira balfaszok vagyunk hihetetlen mikor valósult meg ténylegesen egy szóbeli egyesség után egy évvel hogy előnyünk volt egy játékos leigazolásánál... tavaly Balere is ilyet kaptunk Modric vételénél. azt látjuk mivan... konkrétan ha jön Bale akkor közel rekordösszegért és csak azért nem a PSG-be ( ha egyáltalán ajánlatot tesznek érte) mert Bale a Realt preferálja. és nem azért mert előnyünk lenne.
Gündogannal mi lesz? bayern akkor igazol amikor akar... nekünk meg megmondják hogy légyszi várjunk?? és mi meg kivárunk... aztán jövőre Gündogan is meggondolja magát aztán eligazol a BM-be.
HozzászólásSzerző: Mike » 2013. június 13., csütörtök 13:05
azért a dortmundiakat nem nézem olyan zsidónak mint Levy-t. A bayernt meg nemhiszem h tovább akarják erősíteni. Tehát miért ne élveznénk elsőbbséget? És maximálisan meg lehet érteni őket h most nem adják el. Götze és Lewa is távozik, ha ő is menne, teljesen szétesnek.BBeno írta:annyira balfaszok vagyunk hihetetlentehát úgy néz ki Gündogan marad még egy évet, és jövőre elsőbbséget élvezünk. Nemrossz ez így, bár jobban örülnék neki idén.![]()
mikor valósult meg ténylegesen egy szóbeli egyesség után egy évvel hogy előnyünk volt egy játékos leigazolásánál... tavaly Balere is ilyet kaptunk Modric vételénél. azt látjuk mivan... konkrétan ha jön Bale akkor közel rekordösszegért és csak azért nem a PSG-be ( ha egyáltalán ajánlatot tesznek érte) mert Bale a Realt preferálja. és nem azért mert előnyünk lenne.
Gündogannal mi lesz? bayern akkor igazol amikor akar... nekünk meg megmondják hogy légyszi várjunk?? és mi meg kivárunk... aztán jövőre Gündogan is meggondolja magát aztán eligazol a BM-be.
HozzászólásSzerző: BBeno » 2013. június 13., csütörtök 13:01
annyira balfaszok vagyunk hihetetlentehát úgy néz ki Gündogan marad még egy évet, és jövőre elsőbbséget élvezünk. Nemrossz ez így, bár jobban örülnék neki idén.
HozzászólásSzerző: Erti » 2013. június 13., csütörtök 12:59
mert ez a Lucas gyerek aztán rögtön nagy erősítést jelentene. Ő vele is úgy van mindenki, mint Neymarral: média fújja és brazil így tehát nagyon nagy vétel lenne. A PSG 40ért vette ezért annál jóval többet kellene fizetni érte. Tehát nem valószínű, hogy olcsóbb lenne, mint Bale. Amúgy is még csak 20 éves, így sokat nem lehet elvárni tőle. A PSGben sem villog mégA PSG meg vigye el nyugodtan Balet, adják ide viszont Lucast, Iscoval ketten jól ellesznek
HozzászólásSzerző: Jim » 2013. június 13., csütörtök 12:57
HozzászólásSzerző: Mike » 2013. június 13., csütörtök 12:54
tehát úgy néz ki Gündogan marad még egy évet, és jövőre elsőbbséget élvezünk. Nemrossz ez így, bár jobban örülnék neki idén.madridronie írta: Itt nagyjából megkapod a választ!
HozzászólásSzerző: Géci » 2013. június 13., csütörtök 12:40
Igen erről már mostanság volt szó elég sokszor. Ott kezdődött amikor elvileg Zizu ment volna a Spurs vezetőségével beszélni, de ők kijelentették, hogy csak és kizárólag Perezzel hajlandóak tárgyalni. Pár napja pedig Perez lenyilatkozta, hogy az úgy nevezett sztárigazolásokkal ő foglalkozik, ebből is következik az, hogy Bale ügyét ő fogja intézni. Ebből 2 dolog következik.madridronie írta:Bale-ért pedig az öreg személyesen megy majd tárgyalni!
HozzászólásSzerző: madridronie » 2013. június 13., csütörtök 12:30
Nem; a tehetségeket (Hazard, Varane, Bale és állítólag Götzet is ő ajánlgatta/preferálta volna) és hasznos ötleteket ajánl a továbbiakban is, de szeretne nagyon közel lenni az első csapathoz és annak kispadjához; elsősorban az edzői karrierje, illetve Benzema és Özil miatt (akikkel tényleg robbantani szeretne)! Illetve idén nyáron még óriási feladata lesz a keret kialakításában, ehhez az öreg állítólag mindenképp ragaszkodik!akkor most egyszerre bonyolítja az igazolásokat és ott fog ülni a kispadon is?
Bale-ért pedig az öreg személyesen megy majd tárgyalni!President will take the lead
Florentino Pérez to personally negotiate Real's Bale-out
HozzászólásSzerző: BBeno » 2013. június 13., csütörtök 12:24
HozzászólásSzerző: madridronie » 2013. június 13., csütörtök 12:21
Na akkor úgy néz ki eldőlt és Zizou lesz Ancelotti jobbkeze, mint másodedző, emellett pedig továbbra is ellátja majd a tanácsadói szerepkörét is!Acuerda con Florentino trabajar como segundo entrenador
Zidane prefiere el banquillo
Itt nagyjából megkapod a választ!ezt az Iscos dolgot nem értem. Perez a nyilatkozatában elmondta hogy nem isco az akire szerinte szüksége van a madridnak. meg azt is hogy amíg nincs edző addig nem tárgyalgatnak( ez mondjuk nem érdekel mert ancselotti simán adhatott egy listát) erre a malaga általános igazgatója meg azt nyilatkozta hogy a Reallal megkezdték a tárgyalásokat isco ügyben.
HozzászólásSzerző: BBeno » 2013. június 13., csütörtök 12:17
HozzászólásSzerző: Wecker » 2013. június 13., csütörtök 11:59
Most is az, csak el van nézve neki, mert minden meccsen gólt lő :ĐMike írta: CR milyen önző f.sz volt fiatalon?
HozzászólásSzerző: Mike » 2013. június 13., csütörtök 11:17
HozzászólásSzerző: tostao » 2013. június 13., csütörtök 11:02
HozzászólásSzerző: Realista24 » 2013. június 13., csütörtök 10:48
Nem tudom, nekem most valahogy az jön le Pérezről és Péreztől, hogy pont hogy hosszútávon gondolkodik, és nem rögtön a triplázást tűzi ki célnak. Persze, hajtjuk a Tizediket, de ha lesz perspektíva a Carlo-Zidane-Cannavaro(?) hármasban, akkor egy év után nem fogja elzavarni magától.Az a baj, hogy a RM nem tud és nem akar várni,
HozzászólásSzerző: Anthony » 2013. június 13., csütörtök 10:42
Igen, tudom. Igazából kérdés mennyire lehetne Iscora építeni, mert még nagyon fiatal. Az u21-esek közt brillírozik, de azt senki nem tudhatja, hogy pár éven belül klasszis lesz a nagyok közt vagy nem. Az a baj, hogy a RM nem tud és nem akar várni, pedig hosszú távon lehet jobban megérné, mint Bale. Mert azért nem mindegy, hogy egyik max. 30, a másik meg 80 milla. Akármilyen érinthetetlen pl. Vidal azért egy 50 milliós ajánlaton már komolyan elgondolkodna a Juve az tuti. De ennyi pénzből azért már szinte bárki elérhető.Realista24 írta:Lucas és Isco közel lenne Bale árához, úgyhogy sok pénz nem maradna középpályásra már, de nem gond, mert szerintem ezzel a két játékossal előrébb lennénk, mint a walesivel.A PSG meg vigye el nyugodtan Balet, adják ide viszont Lucast, Iscoval ketten jól ellesznek. A különbségből meg vegyünk valami atom középpályást.
HozzászólásSzerző: Remy » 2013. június 13., csütörtök 10:41
június 18-án lesz 17Realista24 írta: 17, de mindegy.
HozzászólásSzerző: realistahuni » 2013. június 13., csütörtök 10:40
Jelenlévő fórumozók: 24 regisztrált és 0 vendég
© 2011-2022 Madridom.hu | Médiaajánlat | Adatvédelem