Mondjuk ez inkább nekünk előny most már.konkrétan kb ugyanettől a kerettől szoptuk a faszt hosszú éveken keresztül, nem is kicsit.

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2014. december 30., kedd 14:29
Mondjuk ez inkább nekünk előny most már.konkrétan kb ugyanettől a kerettől szoptuk a faszt hosszú éveken keresztül, nem is kicsit.
HozzászólásSzerző: Faust » 2014. december 30., kedd 14:27
A BL-ben ugyanúgy lehet tőlük tartani, sőt...ha a bajnokságot nem fogják bírni (amire semmi biztosítékunk nincs az álmodozáson kívül) akkor a BL-ben annyira oda fogják magukat tenni esetleg ellenünk is, amennyire csak lehet, és azért nem nívótlan majmokból áll a keretük, konkrétan kb ugyanettől a kerettől szoptuk a faszt hosszú éveken keresztül, nem is kicsit.ikarus93 írta:Az a lényeg, innentől nekünk nem a Barcát kell nézegetnünk, a BL-ben, hanem a BM,Chelsea kettőst.
Sokkal nagyobb veszélyt jelentenek a BL-ben a Real Madridra, mint a Barca.
HozzászólásSzerző: Realista24 » 2014. december 30., kedd 14:26
Ácsi, ikarus azt írta, nem lesznek tényezők a BL-ben. Én pedig nem látom akadályát annak, hogy vígan a négybe kerüljenek, de a nyolcba mindenképpen.dzsi91 írta:Azért valahogy a végére többségben a legerősebb ér oda.
Mu
Barca
Inter
Barca
Chelsea
Bayern
Real
Amikor nem a legerősebb nyert, akkor egy nagyon masszív tökéletesen védekező brusztolós csapat... A Barca nem ilyen+ a tiki-takával sem képesek felhagyni ami már lassan senkinek nem okoz gondot.Persze odalehet érni de ahhoz tényleg valami elképesztő mázli sorozat kell a Barcának.
HozzászólásSzerző: ikarus93 » 2014. december 30., kedd 14:23
HozzászólásSzerző: dzsi91 » 2014. december 30., kedd 14:22
HozzászólásSzerző: Realista24 » 2014. december 30., kedd 14:20
Szerinted hol lesz a 30-31 éves Suarez akkor?persze akkor nagy bajban lesznek ha most 2 év alatt Messi teljesen kiég, vagy eligazol, és Iniesta se talál vissza a régi formájához. Lesz egy Neymar-Surarez kettősük, meg egy Rakitic aki még használható.
HozzászólásSzerző: Mike » 2014. december 30., kedd 14:17
HozzászólásSzerző: danianevem » 2014. december 30., kedd 14:14
HozzászólásSzerző: Realista24 » 2014. december 30., kedd 14:13
És, ha az egyik kiüti a másik kettőt és egy meccsen nyer a Barca, akkor mi van? Nem mindig a legerősebb nyer.Jelenleg a Realon kivül, a Chelsea sőt még a BM is simán jobb mint a Barca.
City, az3 nagy csapaton kivül a City,PSG is tovább fog lépni a Barcán.
HozzászólásSzerző: ikarus93 » 2014. december 30., kedd 14:10
Jelenleg a Realon kivül, a Chelsea sőt még a BM is simán jobb mint a Barca.Realista24 írta:Én pont azt érzem, hogy a BL-ben lehet inkább keresnivalójuk, mint a bajnokságban. A csoportkör sosem lesz akadály, egy-egy meccsre pedig bőven fel lehet készülni, pláne úgy, hogy azért közel sem olyan rossz a keretük, mint amilyennek itt páran gondolják.
A bajnokságban viszont talán hamarabb elfogyhatnak, mint mondjuk mi, akiknek mélyebb és minőségibb keret kialakítására van lehetőség.
HozzászólásSzerző: ferni » 2014. december 30., kedd 14:08
1 év múlva, de télen bevásárolni elég nehézMike írta:már most ha minden így marad melyik átigazolási szezonban vehetnek részt először?
HozzászólásSzerző: Realista24 » 2014. december 30., kedd 14:07
HozzászólásSzerző: Mike » 2014. december 30., kedd 14:06
HozzászólásSzerző: dzsi91 » 2014. december 30., kedd 14:04
Igen.Ez a mag már nem fog nagy sikereket elérni, és nem frissíthetitek 2016ig, majd ott kezdhettek el újra építkezni és onnan megint idő kell majd amíg összeérik az új generáció.Persze még egy edzőt is kéne találni,meg akkor megfelelően igazolni ami mostanában nem igazán működik odaát, és akkor imádkozni,hogy Neymar türelme ne fogyjon,mert akkor új embert kell keresni akire építeni lehet.Ja és ne felejtsük el,hogy most már nem az a barca vagytok amelyik 2004ben,minden évben nyerni trófeákat,ha nem akkor fejek kell hulljanak, és így nehéz építkezni,mi vagyunk rá az élő példa.danianevem írta:Ezt most nem igazán értem. Ezzel a döntéssel évekre kiesett a versenyből a Barca?ikarus93 írta:...
HozzászólásSzerző: ikarus93 » 2014. december 30., kedd 13:59
danianevem írta: Ezt most nem igazán értem. Ezzel a döntéssel évekre kiesett a versenyből a Barca?
HozzászólásSzerző: danianevem » 2014. december 30., kedd 13:56
Ezt most nem igazán értem. Ezzel a döntéssel évekre kiesett a versenyből a Barca?ikarus93 írta:...
HozzászólásSzerző: Remy » 2014. december 30., kedd 13:53
HozzászólásSzerző: kredenc » 2014. december 30., kedd 13:53
1. Töltve van.. Hány játékosra mondod,hogy klasszis? Messi,Suarez,Neymar,Iniesta(még ha formán kívüli is),talán még a jobb napjain Mascherano.GT37 írta: Végre nem lehet középszerű játékosokkal feltölteni a csapatot, akik aztán a tehetséges, saját nevelésű fiatalok elől vennék el a játékperceket.
HozzászólásSzerző: ikarus93 » 2014. december 30., kedd 13:45
HozzászólásSzerző: GT37 » 2014. december 30., kedd 13:39
Jelenlévő fórumozók: 17 regisztrált és 0 vendég
© 2011-2022 Madridom.hu | Médiaajánlat | Adatvédelem