Ez nagy öngól, pont tőled olvasom szinte minden hétvégén ezeket a szövegeket más csapatok kapcsán.Remy írta:Ez nem a mi erősségünket mutatná, hanem a többi csapat gyengeségét.
Legalábbis ezt hoznák fel, ha...

Kommentáld a híreket
Re: Kommentáld a híreket
'Aki látni szeretné a szivárványt, annak meg kell tanulnia szeretni az esőt.'
Re: Kommentáld a híreket
A nagy szart amúgy. Egy dologban van igazuk: kiegyenlítettebb a liga, de nem erősebb. A kedvencem, amikor írják, hogy azért nem érdekli őket az EL, mert a PL helyezés jobban fizet... Csak ugye rengeteg a pénz bármelyik csapatnál, jobbak a lehetőségek is, aztán azzal a dumával takaróznak. Érdekes, mert a Sevilla nyert is tavaly meg még egy 5. helyet is hozott. Pedig az első 3 helyet leszámítva itt is nagy a tolongás és a kiegyenlítettség. (Bilbao, Villareal, tavaly a Sociedad, Valencia...) Aztán a Sevillának nincs akkora anyagi háttere, mint pl.egy Evertonnak(jó ők nem esztelenül költenek, de ha kell simán vesznek 30 Mért egy Lukakut) vagy Spursnek.Remy írta:De ezt csak azért érnénk el, mert esett a liga színvonala, hiszen amúgy is bohócliga a spanyol. Ez nem a mi erősségünket mutatná, hanem a többi csapat gyengeségét.BBeno írta:ha így folytatjuk a góltermelést akár 139 gólig is eljuthatunk![]()
![]()
Legalábbis ezt hoznák fel, ha...
Sokkal kevesebb pénzből jobb focit hoznak össze a spanyolok. Nem hiába nincs sehol az angol utánpótlás és van tele a Liga külföldivel.
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
- ericco
- Hozzászólások: 4290
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 8:46
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, Philadelphia Flyers
- Tartózkodási hely: Pozsony, Vágsellye
- Kapcsolat:
Re: Kommentáld a híreket
Szerintem pedig a PL-en még simábbban gyalogolna végig akár a Real, akár a Barca. Lehet a meccsek eleje szorosabb lenne, de a 70. perc után a seggükön vennék a levegőt az angol kis- és középcspaatok sokat futó játékosai a sok labdakergetéstől.BBeno írta:én biztos vagyok benne hogy a PL-ben nem tudnánk ilyen számokat generálni.
itt játszunk spanyolban. ennyit érnek az ellenfeleink. nyilván emberfeletti amit a csapat művel de ehhez jó táptalaj a spanyol liga.
Merci Zizou!
Re: Kommentáld a híreket
én biztos vagyok benne hogy a PL-ben nem tudnánk ilyen számokat generálni.
itt játszunk spanyolban. ennyit érnek az ellenfeleink. nyilván emberfeletti amit a csapat művel de ehhez jó táptalaj a spanyol liga.
itt játszunk spanyolban. ennyit érnek az ellenfeleink. nyilván emberfeletti amit a csapat művel de ehhez jó táptalaj a spanyol liga.
- wZoLee7
- Hozzászólások: 15035
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:36
- Kedvenc csapatod: REAL MADRID
- Tartózkodási hely: SK
Re: Kommentáld a híreket
Soha nem értettem mire jó ez...oké, lehet hogy ezt hoznák fel, de mi a halálért kell mindenhez...MINDENHEZ neked is hozzá írni a negatívumaidat? Vald be, hogy élvezedRemy írta:De ezt csak azért érnénk el, mert esett a liga színvonala, hiszen amúgy is bohócliga a spanyol. Ez nem a mi erősségünket mutatná, hanem a többi csapat gyengeségét.BBeno írta:ha így folytatjuk a góltermelést akár 139 gólig is eljuthatunk![]()
![]()
Legalábbis ezt hoznák fel, ha...

- Remy
- Hozzászólások: 30141
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
- Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Gotham
- Kapcsolat:
Re: Kommentáld a híreket
De ezt csak azért érnénk el, mert esett a liga színvonala, hiszen amúgy is bohócliga a spanyol. Ez nem a mi erősségünket mutatná, hanem a többi csapat gyengeségét.BBeno írta:ha így folytatjuk a góltermelést akár 139 gólig is eljuthatunk![]()
![]()
Legalábbis ezt hoznák fel, ha...
2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
Re: Kommentáld a híreket
ha így folytatjuk a góltermelést akár 139 gólig is eljuthatunk

- wZoLee7
- Hozzászólások: 15035
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:36
- Kedvenc csapatod: REAL MADRID
- Tartózkodási hely: SK
Re: Kommentáld a híreket
Az első kettő még a fifában is állandóan sérült lennetorjack írta:Khedira helyére egy makkegészséges Gündogan, Bale helyére (ha nem kapja össze magát) egy fullos Reus, Chica helyett meg Paco Alcacer, aztán meg is vagyunk.
Majd mentés és Fifából kilépés.

- miro
- Hozzászólások: 2275
- Csatlakozott: 2014. augusztus 16., szombat 10:49
- Kedvenc játékosaid: Maradona, Guti, Modric, Bale
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Ausztria, Dornbirn
Re: Kommentáld a híreket
Pontosan.Realista24 írta:Nem is akarja eladni, de kérdés, hogy meg tudja-e tartani.szinte kizárt, h eladja. legalábbis sztem.
Azért De Geának Atma ide vagy oda, óriási lehetőség lenne a Real, spanyol kapusként, Casillas örökébe lépni, ahogy azt majd a válogatottban is teszi.
Ha ő akar lenni az első számú kapus a válogatottba az elkövetkezendő 10 évre,akkor a Real Madridba kell védenie.
Perez & CR
Zidane
Coutinho-Karim-Bale

Zidane

Coutinho-Karim-Bale

- torjack
- Hozzászólások: 3428
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 23:48
- Kedvenc játékosaid: R9, Zizou, Raúl, RC, San Iker, Redondo, Hierro, Xabi, Ramos, CR7
- Kedvenc csapatod: RMCF, Fradi,Nationalelf
Re: Kommentáld a híreket
Khedira helyére egy makkegészséges Gündogan, Bale helyére (ha nem kapja össze magát) egy fullos Reus, Chica helyett meg Paco Alcacer, aztán meg is vagyunk.
Majd mentés és Fifából kilépés.
Majd mentés és Fifából kilépés.

- Steve
- Hozzászólások: 8286
- Csatlakozott: 2013. április 24., szerda 22:53
- Kedvenc játékosaid: R9, RC, Guti, Zidane, Modric, Marcelo, Bellingham
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Kommentáld a híreket
Szerintem sem kellene, hogy kapus kérdés legyen. Casillas ok, bár nekem vannak fenttartásaim, nem vagyok nyugodt a kijöveteleknél. Navas pedig totál rendszertelenül lép pályára. Szerintem ha több lehetösége lenne jobb lehetne.
Sterling totálisan felesleges lenne. Én elégedett vagyok a kerettel, max a kp-ra jöhetne valaki és a lényeg, hogy Khedira a kezdö közelebe se tudjon kerülni.
Balet meg egyértelmüen nem adnám el. Ha nincs is formában soksxor meg tudja teremteni a különbséget.
Sterling totálisan felesleges lenne. Én elégedett vagyok a kerettel, max a kp-ra jöhetne valaki és a lényeg, hogy Khedira a kezdö közelebe se tudjon kerülni.
Balet meg egyértelmüen nem adnám el. Ha nincs is formában soksxor meg tudja teremteni a különbséget.
- Remy
- Hozzászólások: 30141
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
- Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Gotham
- Kapcsolat:
Re: Kommentáld a híreket
Az eddigiek alapján nekem nem úgy tűnik, hogy itt Navas valaha is kezdő kapus lesz hosszútávon. Szóval Casillas után mindenképp lesz egy kapusigazolás. De Gea meg pont kapóra jön. Én bírom Navast, de esélytelen sajnos. Nincs elég nagy neve.Toti írta:egyébként miért van kapuskérdés?
navast senki nem tudja elképzelni elsőszámú kapusnak nálunk?
egy állat a csávó, egy megrögzött. sztem iszonyat jó kapus, összeszámolni sem lehetne hány hsz volt, ahol a leigazolása mellett kardoskodtunk.
2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68370
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Kommentáld a híreket
Nem is akarja eladni, de kérdés, hogy meg tudja-e tartani.szinte kizárt, h eladja. legalábbis sztem.
Azért De Geának Atma ide vagy oda, óriási lehetőség lenne a Real, spanyol kapusként, Casillas örökébe lépni, ahogy azt majd a válogatottban is teszi.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- nmate
- Hozzászólások: 14437
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 22:24
- Kedvenc játékosaid: Arbeloa
Re: Kommentáld a híreket
Én nagyon kardoskodtam Navas mellett, talán a legjobban. De eddig elég furán nézett ki ott a kapuban. Valószínű csak több lehetőség kéne neki, mert nehéz egy kapusnak, ha nincs meccsben...de őszinte leszek, mindezek ellenére többet vártam.
Re: Kommentáld a híreket
egyébként miért van kapuskérdés?
navast senki nem tudja elképzelni elsőszámú kapusnak nálunk?
egy állat a csávó, egy megrögzött. sztem iszonyat jó kapus, összeszámolni sem lehetne hány hsz volt, ahol a leigazolása mellett kardoskodtunk.
nem is értem miért de geázunk.
van gaal csapatot épít. most kapja majd a milliókat. nyárra valószínűleg mégtöbbet és a bl hely is bőven meglesz nekik. szinte kizárt, h eladja. legalábbis sztem.

"A gólöreme nem volt szép nekem mégis óriási örömöt okozott mert abban a pillanatban tudtam mennyi Real\Cr gyülölő rohad el belülről életük legszörnyűbb élménye az agyukba is beleégett úgy odarakta a köcsögöknek..." - dzsi91
Re: Kommentáld a híreket
Legyen úgy, hogy 70+De Gea, aztán csókolom.

"If you don't like your destiny, don't accept it."
- ziro4vr
- Hozzászólások: 25357
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Kommentáld a híreket
azért remélem Perezék máshogy gondolkodnakmathers írta:Én úgy vagyok vele, hogy lesz@rom, ha bukunk rajta csak vki vigye el innen.Remy írta:45 milla Bale-ért? Hmm... NEM, de ha mellé odaadják De Geát, akkor ok.
Nem illik.
Re: Kommentáld a híreket
sajnos nem tudom beleképzelni magam a szituba de ha megteheti hoyg ennyi top csapatnál edzen akkor miért ne. valszeg mindenhol különb edzéseket kap mint norvégiában és fel is mérheti hogy melyik tetszett neki a leginkább. ezért is lenne jó ha a Real felgyorsítaná a folyamatokat mert 16-éves lesz 1 hét múlva és onnantól szabad az út. sokat nem bukhatunk rajta de nyerni annál többet.
pl. halilovic 1-2 millióért nagy vétel volt és lehet belőle valaki de van Souleymane Coulibaly akiért a spursszel harcoltunk és őket választotta. azóta sem hallani semmi kimagasló teljesítményt tőle viszont ő sem került 2-3 milliónál többe. a gyerek az olasz harmadosztályban focizgat 19 évesen. bukni nem bukott rajta a spurs sem. így mi sem ha nem válik be a norvég gyerek.

Egyébként lehet, hogy ez most durván hangzik, de ha egész szezonban ezt a jelenlegi Bale-t kell néznünk, akkor Perez olyan nagyon sokat nem alkudozhat vele, egy picit talán feljebb tudja tornászni az árát, vagy belevonni De Geát a bizniszbe, de ha komolyabb pénzt akar látni a walesi után, akkor nincs értelme nagyon halogatni az eladását, akármennyire is bukta lenne számára, mert semmi garancia nincs rá, hogy feljavul a következő évekre és hasznára tud majd lenni a csapatnak legalább olyan szinten, mint tavaly.mathers írta:Én úgy vagyok vele, hogy lesz@rom, ha bukunk rajta csak vki vigye el innen.Remy írta:45 milla Bale-ért? Hmm... NEM, de ha mellé odaadják De Geát, akkor ok.
Szerintem jól csinálják. Nagyon a pályafutása elején tart még, érdemes alaposan átgondolni, hogy hol folytassa, ha már ennyi ajánlata van. Én is ezt tenném a helyében.Realista24 írta:Tegnap azt olvastam, hogy januárban végig az Ajaxnál fog
Igazi kis futballku.va
Számolni sem tudom, hány klubnál járt már.

- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68370
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Kommentáld a híreket
Tegnap azt olvastam, hogy januárban végig az Ajaxnál fogBBeno írta:Ödegaard a Bayernnél edzett ma.

Igazi kis futballku.va

Számolni sem tudom, hány klubnál járt már.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 25 regisztrált és 0 vendég