Nem igazán értem azokat az embereket, akik azzal érvelnek, hogy nem az ő pénzüket költi a klub. Lehet hogy nem Gipsz jakab fizeti, de lehet, hogy pont ez a 90 millió jelenti azt, hogy azokra a csapatrészekre nem lesz majd megfelelő (vagy egyáltalán nem) erősítés, ami azért a szurkolókat is érinti. Azért nem mind1 hogy a kp-ra (csak példa) Vidal vagy Kondogbia érkezik, ezeket pedig nagy mértékben befolyásolja egy ilyen hatalmas összeg. Nem hiszem, hogy Bale fontosabb lenne, mint Higuain távozásával egy csatár érkezése vagy éppen Alonso/Khedira "alternatívája". Főleg úgy hogy nem hiszem Di Maria-Bale csere nem érne rá még egy évet. Amúgy Bale-ben is van nem kevés kockázat. Egyrészt a PL-ből érkezik, ahol azokkal a fizikai tulajdonságokkal tudott kiemelkedni, amik nem a legfontosabbak a La Ligaban, ráadásul nem a kedvenc posztja ahová szánjátok, illetve Bale-nek ez volt az első igazán kiemelkedő szezonja (persze még fiatal, de akkor sem biztosíték) és itt nem köré fog épülni a csapat mint a Spursben. Perez azért nem kis részben épít a marketingértékre, ami a walesinél nincs az egekben. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem válhat be, de nála is ott a rizikó nem csak Neymarnál.Mythos90 írta:Én sem értek itt pár embert, úgy beszélnek itt sokan, mintha az ő pénzüket költené el a klub. Másfelől:
1. Egyáltalán nem biztos ez a 90 millió, sőt lehet az átigazolás sem.
2. Ha igaz is, az egyáltalán nem jelenti, hogy a középpálya nem lesz megfelelően megerőstve (CR leigazolásának évében is érkezett azért még egy Kaka, Benzema, Alonso). Mondjuk szerintem egy új érkező oda most bőven elég lenne, ha Modric is többször kap ott lehetőséget. Persze ez attól is függ, hogy marad-e a 4-2-3-1 felállás a következő szezonban is.
3. Sok embernek az a baja, hogy nincs CR-en kívül egy igazi gólvágó, aki tehermentesítené a portugált. Na Bale érkezésével ez pont megoldódna. Nem csatár, de azért nem egy elveszett legény a kapu előtt, illetve a szabadrúgásai is nagyon jók (ezt persze csak akkor tudja kamatoztatni majd, ha CR sérült, pihen).
4. Ha valóban érkezik Ancellotti, akkor több, mint valószínű, hogy Perez azért (a korábbi hibáiból tanulva) kikérte az olasz véleményét és ha ő úgy látja, hogy Bale-re szükség van, akkor én nemigazán látok kifogást a szerződtetése ellen.
Illetve a hír nem arról szól, hogy 90 millióért veszik meg, hanem hogy akörüli pénzek lehetnek. Ebben az is benne van, hogy például 65-öt kapa Tottenham, 15-öt Bale, a maradék pedig különböző prémiumokhoz van kötve (bajnokság megynyerése, BL megnyerése, gólkirályi cím, stb). De játékoscsere is elképzelhető (pl Diego Lopez).
Nekem azért kacsaszagú, mert nem bírom elhinni, hogy ne lenne egy hosszabb alkudozás ilyen összegnél, úgy hogy hivatalosan még edző sincs.